Helyi hazafiakból álló önszerveződő egységek akarják megállítani az egyre terjedő fosztogatást a Budapest-Cegléd elővárosi vasút szerelvényein. A rendőrség tehetetlen. A hatóság nemtörődöm hozzáállása helyett az egyszerű emberek a saját kezükbe veszik gyermekeik és családtagjaik védelmét.
Mindezek mellett vissza kívánják szerezni az elrabolt holmikat is. Vagy ha azt a tárgyat már eladták a rablók, annak fejében egy hasonló értéket.
Az édesanya felháborodva meséli, hogyan fosztották ki iskolás gyermekét a vonaton Ceglédről hazatértében. A fiatal lány egyedül szállt fel a szerelvényre a késő délutáni órákban, iskolai gyakorlatról jövet. A kocsiban csak kevesen utaztak. Ceglédbercel magasságában betódult a vasúti kocsiba 5 fiatal roma gyerek. A legfiatalabb talán 12, a legidősebb úgy 18 éves lehetett és megálltak a kislány fölött.
Először fényképezték a telefonjaikkal, majd mikor ő ezt szóvá tette, hogy ne fényképezzék, akkor elkezdték fogdosni és rángatni. A 18 éves lány hangosan tiltakozott, mire azt mondták, hogy elengedik, ha kipakolja a zsebeit.
Ő pedig szó nélkül megtette ezt. Egyedül volt 5 cigány fiú ellen, senki nem sietett a segítségére.
És ez a családban már a harmadik eset! Fiú testvérét kétszer fosztották ki, egyszer ugyanez a banda, akik a feltételezések szerint ceglédiek, - egyszer pedig egy monori cigánybanda, akiket szintén jól ismert látásból. Késsel fenyegették egy estén a 22 órási pesti vonaton, Ferihegy és Monor között.
A családban 3 telefon, 25 ezer Ft, egy bőrdzseki, és egy MP3-as mini lejátszó lett már a fosztogatók zsákmánya. De a barátaik és osztálytársaik között minden második, harmadik már átesett ilyen atrocitásokon, és nagy részüktől el is vették telefonjaikat, pénzüket, egyéb értéktárgyaikat. Néhányukat pedig, mivel egy ideig ellenálltak, jól meg is verték.
Az újságíró kérdésére, ami a rendőrségi feljelentést említette, az édesanya a következőt válaszolta:
- Feljelentés? Minek is az? Hogy felvegyék a jegyzőkönyvet, aztán még kihozzák azt, hogy mi vagyunk az összeférhetetlenek a cigányokkal?... Nem tettünk mi feljelentést. Nem pazaroljuk hiábavaló dolgokra az időnket.
- Hát akkor? - kérdez vissza az újságíró. - Csak úgy hagyják, hogy elvegyék a gyerekektől mindenüket? Megverjék, molesztálják őket?
- Még mit nem! - válaszol felháborodva az asszony. - Nem hagyjuk mi azt! Eleget dolgozunk, a férjem és én! Kétkezi munkával alig tudjuk megteremteni a számlákra valót. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy rendszeresen kifosszanak, félelemben tartsanak minket. - Ezért szóltunk a Milíciának!
- A Milíciának...?
- Mivel a rendőrök nem csinálnak semmit, legalábbis akkor nem, ha minket kellene megvédeni, ezért a Milícia majd megoldja a dolgot. A Milícia nem szolgál és ver, hanem őriz és véd. Meg visszaszerez.
- Visszaszerez? Csak nem kapták vissza értékeiket?
- Igen egy telefont visszakaptunk. Pontosabban nem azt, amelyiket elvettek, hanem helyette egy másikat, - de ez talán még jobb is, mint az előző. - És az általunk megadott időben ott vannak a milicisták, és védik a gyerekeket.
- De mi ez a milícia? Vagyis kik ezek? Összehozna velük? - kérdezi az újságíró.
Az asszony a fejét csóválja:
- Nos, felhívhatom őket, pontosabban az egyik helyi emberüket. Megkérdezhetem, hogy hajlandók-e szóba állni magával...
5 nap múlva kaptam egy szóbeli üzenetet, hogy a megadott időben legyek a megadott helyen (ennyit az időpontegyeztetésről).
Az Önkéntes Népi Milícia önmagát megnevezni nem kívánó parancsnokával a patinás ceglédi állomás előtt találkoztunk egy hűvös délelőttön.
Rögtön a közepébe vág. Azt mondja, régen túl vagyunk már azon, hogy fölösleges beszéddel, sallangokkal, túlzott tiszteletkörökkel raboljuk egymás idejét. Azt mondja, háború van, és most már mások a szabályok, mint békeidőben, nem is olyan régen.
A parancsnok határozottan jelenti ki; hogy elég volt a fosztogatásból. Az egyszerű emberek már a falakig hátráltak, innen már csak egy út van: előre!
Meg kell állítani az egyre terjedő fosztogatást a Budapest-Cegléd elővárosi vasút szerelvényein. Viszont a rendőrség tehetetlen, vagy nem is akar tenni semmit. Ám a hatóság nemtörődöm hozzáállása helyett az egyszerű emberek a saját kezükbe veszik gyermekeik és családtagjaik védelmét!
Mindezek mellett vissza kívánják szerezni az elrabolt holmikat is. Vagy ha azt a tárgyat már eladták a rablók, annak fejében egy hasonló értéket.
Ezért állították fel az "Önkéntes Népi Milíciát". Mert így hívják magukat. Először csak a kifosztottak családtagjai és azok barátai kezdtek el járőrözni a vonatokon, keresvén a bandát, - és jó néhányszor meg is találván, revansot vettek rajtuk a fosztogatásért. Megtörtént, hogy mindegyik cigánykölyök telefon nélkül ment haza. Az elkobzott készülékeket odaadták azoknak, akiket a banda megrövidített.
Ám a fosztogatások nem csökkentek, feltehetőleg a banda (bandák?) így akarták pótolni a milicisták okozta veszteségeket, akik úgyszintén felfokozták tevékenységüket. Nemrégen a családokból és barátokból álló, de különálló szabadcsapatok felvették egymással a kapcsolatot, összeolvadtak, s koordinátorokat és parancsnokot választottak. Bár megmaradtak a kis helyi egységek is, "családi, baráti köteléki alapon" többnyire a családfők parancsnoksága alatt. Így tehát elmondható, hogy a Milícia családi, lakóhelyi és baráti alapokon nyugszik.
A számuk immáron 100 fölött van, - de a parancsnok nem árulja el, hogy mennyivel. Mindegyik milicista a környék falvaiból és kisvárosaiból kerül ki. Cegléd, Ceglédbercel, Albertirsa, Dánszentmiklós, Nyáregyháza, Pilis, Monorierdő, Monor, - mind mind adott milicistát. Van, amelyik többet, van amelyik kevesebbet, s van amelyik csak egy-kettőt. De az arányokról szintén nem tudunk meg többet.
A parancsnokságuk helyszínét és a koordinációs helységeiket, melyek jórészt magánterületeken vannak, szintén nem árulja el a parancsnok.
Arra kérdésemre, hogy hogyan ismerszik meg egy milicista a vonaton, ahogyan egy rendőr, vagy gárdista, vagy polgárőr is; a parancsnok kitérő választ ad. Annyit mindenesetre tudni lehet, hogy a milicisták civilben teljesítenek önkéntes szolgálatot, de mindegyikük visel a ruházatán egy olyan megkülönböztető jelzést, amiről a beavatottak azonnal felismerik, hogy kiről van szó.
Ám, hogy ez micsoda, ruhadarab, kendő, sapka, karszalag, vagy kitűző, - arra nem hajlandó válaszolni a parancsnok. És nem is forszírozzuk tovább.
A Milícia személyi összetételéről is csak annyit árul el, hogy; vannak köztük egyszerű helyi munkások, alkalmazottak, parasztok, helyi vállalkozók. Vannak köztük volt gárdisták, polgárőrök, és volt rendőrök is! Sőt, titokban a helyi vasutasok közül is csatlakoztak hozzájuk, leginkább informátor szinten.
Erre pedig nagy szükség van, mert akkor célzottan tudnak elindulni az egységek a járőrszolgálatba, ha a vasutasoktól megkapták az alapvető információkat, hogy hol és merre láttak gyanús alakokat a szerelvényeken. Vagy akár a vasúti pályák mentén!
Mert míg a fiatalkorú bandák a szerelvényeken fosztogatnak, addig az idősebbek a vasúti pályák mentén tevékenykednek! Rendszeresek a támadások a vasút infrastruktúrája ellen. Kábel- és sínlopások, hidak bontása, - egy-egy eset akár kimeríthetné a tömeges közúti veszélyeztetés, baleset esetén pedig egyenesen a terrorizmus fogalmát is - ha magyarok csinálnák. Ám ezek az esetek más elbírálás alá esnek, az elkövetők erősen feltételezhető cigány származása miatt.
Pedig volt arra példa, hogy nagyon komoly bajt okoztak a vasúti infrastruktúrában okozott károk. 2008. október 6-án döbbenetes vasúti szerencsétlenség történt Monorierdőnél. Nagy sebességgel belehajtott egy gyorsvonat az előtte lévő személyvonat utolsó kocsijaiba. Négyen meghaltak, 27-en megsérültek A rendőrség szerint a mozdonyvezető volt a hibás, mert 107 km-es sebességgel vezette a vonatot, az előírt 15 km-es sebesség helyett. A 15 km-es sebességkorlátozás pedig azért volt előírva azon a vonalon, azon a napon, mert nem működtek a vasúti jelzőlámpák. A helyi informátorok szerint azért nem, mert nagyarányú kábellopás történt! És nem is először. A vasúti lámpák rendszeresen nem működtek abban az időben.
Ezt megelőzendő, a Milícia azt tervezi, hogy kiterjeszti tevékenységét a vasúti pálya menti területekre is. Bár egyelőre 100...valahányan erre még kevesen vannak, de a parancsnok bízik abban, hogy nemsokára a létszám megengedi, hogy a helyiekből figyelő és gyalogos járőrszolgálatot szervezzenek vasúti pályák mentén.
Mindezeket persze ingyen és bérmentve, társadalmi szolgálatban, hazafiasságból végzik, az Önkéntes Népi Milícia tagjaként. És hogy mekkora szükség van a munkájukra, azt mutassa a gyors mérleg az utóbbi időkből:
Egy fiatal fiút nemrégiben lelöktek a mozgó vonatról a pilisi állomáson. Karja törött. Még olcsón megúszta, hogy nem került a vonat alá. Pilis állomása amúgy is egy balszerencsés hely. Rendszeresen szedi áldozatait ott a vasút. Legutóbb, mikor elgázolt ott egy fiatal lányt a gyorsvonat, egy napba telt, mire eltakarították a maradványokat. A hazatérő ingázó munkásnők közül többen rosszul lettek a látványtól...
A Milícia megjelenéséig, ami gyakorlatilag ez év január elejére tehető, átlagban naponta 6-7 fiatalt molesztáltak a cigány bandák a ceglédi vonaton, és 50%-ban ki is fosztották őket. Az utóbbi egy-két hónapban viszont a Milícia ténykedésének köszönhetően majd' felére csökkent a támadások száma. De még ez is sok! Még mindig naponta vadásznak a fiatalokra a fiatalkorú cigány bandák, még mindig naponta fosztják ki, molesztálják, bántalmazzák őket, szép zsákmányt zsebelvén be.
Az Önkéntes Népi Milícia tagjai viszont őrájuk vadásznak, és nem érdekli őket sem a rendőrség, sem pedig az állítólagos jog, aminek a nevében tehetetlenségre kárhoztatnák a kifosztott magyar embereket. Az utasok pedig segítenek nekik! De segít az az egy-két cigány melós is, aki még dolgozik. Ezek általában idősebbek...
Az utasok megmutatják, merre menekültek az ifjú rablók. A Milícia pedig intézkedik, és nem kegyelmez a gazembereknek... Mert ne az egyszerű ártatlan utasok rettegjenek. Féljenek most már a bűnösök!
Fort András – Szabad Riport Tudósító Iroda
