Terrorállamok Európa közepén

Alapos kutatásaink szerint a világ két vezető terrorállama Németország és Ausztria. Ebben a két országban több a politikai fogoly, mint a világ összes többi államában együttvéve. Ennek a két országnak a törvényei nem ismerik ugyan a politikai fogoly fogalmát, de ez a tényeken mit sem változtat. Azok a tízezrek, melyeket ebben a két országban közbűntényesként elítéltek egy ének, egy karlendítés, egy politikai rendszerről alkotott kedvező vélemény, vagy a holokausztnak nevezett homályos állítás el nem fogadása miatt, csak és kizárólag politikai alapú, indíttatású ítéletek lehetnek, bárminek is nevezik azokat.

Eddig ezzel nem is lenne semmi gond, ha ki mernék jelenteni a hatalom birtokosai, hogy; igen, nálunk diktatúra van. Ebből mindenki értene, és tudná a viselkedési szabályokat. De demokráciáról szövegelni, náluk sokkal emberségesebb államokat az emberi jogok megsértése miatt megbélyegezni már több, mint pofátlanság. Ez tudatos merénylet az emberiség ellen. Pol Pot ezekhez viszonyítva egy Grál-lovag volt, mert nem hazudott soha. A társadalom átalakítására alkotott rendszere nem volt sikeres, rengeteg áldozatot követelt, de mindig megmaradt az igazmondás mellett. Kínát és Oroszországot akarják arra tanítani, amiről fogalmuk sincs, hogy micsoda. Mindkét országban az alapvető szabadságjogok torony magasan a német és az osztrák polgárok jogai felett állnak. Oroszországban sem szeretik a nácikat, vagy a hithű kommunistákat. Jogos ez az ellenszenv, mert annyi vérbe és áldozatba került tőlük megszabadulni, hogy érthető az ellenérzés. De ennek ellenére soha nem fordulnak elő olyan súlyos jogsértések, emberellenes bűncselekmények, mint Németországban és Ausztriában. Kína sem rajong a mindent felőrlő, bemocskító demokráciáért és a nyugati életformáért, de amíg a fennálló rend ellen tevőlegesen nem lépnek fel, addig eltűri a létezésüket. Irán kimagasló erkölcsisége ellenére állandó céltáblája a két "emberjogi harcosnak". Mert képtelenek még sok ezer kilométer távolságban is megtűrni az erkölcsöt és a tisztességet. Hátha terjedni kezd. Sorolhatnánk a világ országait, amelyekbe eddig belekötöttek, de elég csak annyit kijelenteni, hogy mindegyik sokkal magasabb erkölcsi szinten működött, mint ők ketten.

Vak gyűlölködésükben nem gondolnak arra, hogy létüket ma már az Európán kívüli országok biztosítják. Ha Oroszország, Ázsia és Dél Amerika államai megelégelik ezt a fajta politizálást, és ezt az elégedetlenséget az üzleti kapcsolatok felmondásával nyomatékolják, mindkét ország bedobhatja a törülközőt. A betelepültek milliói is egyszer, nemsokára kezükbe veszik a saját életük irányítását, és tesznek a hatalom elvárásaira. Már ma sincs a hatalomnak ereje ezt a kérdést mederben tartani, és ha tovább romlik a gazdasági helyzetük, végképp kicsúszik a kezükből a migrációs probléma irányítása. Húsz évvel ezelőtt, amikor elkezdődtek a politikai terror-ítéletek, még egészen más volt a helyzetük. Az embereket az új otthon, az új kocsi, és a távoli országokban töltött nyaralások foglalkoztatták, nem törődtek a letartóztatott és bebörtönzött honfitársaikkal, nem is figyeltek ezekre a történésekre. Minden áron kényelmet és békességet akartak. Ha hallottak is az ítéletekről, a kiosztott tíz-tizenöt évekről, nem törődtek vele, mert az a hatalom, amelyik képes biztosítani a vágyálmok beteljesülését, bármilyen erkölcstelen is, mégiscsak jó.

Ma Európa sodródik a szétesés, a gazdasági összeomlás felé. Ezt már sokan látják, és gondolkodni kezdenek. Miért van ez így? Hogy történhetett ez meg? - teszik fel a kérdéseket. Nem volt háború, járvány, óriási szerencsétlenségek sorozata, mégis rohamosan romlik az általános helyzet. Mi, vagy ki az oka mindennek? A választ is rövidesen megtalálják az azt keresők: az erkölcstelenség és a terrorral irányító tehetségtelen hatalmi réteg.

Küsselt politikai véleménynyilvánításért sokad magával újra letartóztatták Ausztriában, és sokakat Németországban. Ez a terror felfokozását jelenti, illetve azt, hogy nagy a baj. Honlapokat szüntetnek meg, közösségeket vernek szét, kapkodnak. Mintha ezzel felszámolhatnák a romlás okait. Küssel és társai nem készültek terrorista merényletekre, egy régi álom idealista álmodói voltak, és ma is azok. Teljesen ártalmatlanok, csak a terror erőszakos világának embertelen törvényei szerint nevezik bűnösöknek őket. A hatalommal visszaélők most le akarják osztani a felelősséget, hogy ne csak őket nevezzék diktátoroknak. Nyomást gyakorolnak a magyar, a szerb, a szlovák és a román kormányokra is, hogy tegyenek hasonló lépéseket. Mert a bűnöző terhelése kisebb, ha osztható a bűn.

Magyarországon is a közelmúltban betiltották a Hirháttér c. honlapot. Más országokban is előfordul ilyesmi. Az alpári hangnem, a pornó, vagy a pedofília, rémhírterjesztés és sok más adhat okot ilyen eljárásra. Nincs ebben semmi különleges. De az, hogy csalárd bizonyítékokra, politikai másként gondolkodásra hivatkozva bebörtönözzenek embereket egy honlap fenntartása miatt, egyedülálló még a terror történelmében is.

1992-ben még működött ez a módszer. Akkor Küssel a semmiért kapott 14 év börtönt, társa -Schimanek- 15 évet. Nemzetiszocialista propagandát folytattak - állította a vádirat. Ma már ez a módi nem működik. Az információs forradalomnak nevezett tájékoztatási lehetőségek ezt kizárják. Ezernyi honlapon elemzik ezt az ügyet, és egyik sem kedvez a diktatúrának. Magyarország és a többi állam nem fog csinálni semmit. Már nincs annyi pénze a követelőzőnek, amennyibe ez kerülne. Mert errefelé is nagyok a bajok, de még viszonylagos békesség van a rettenetes leépülés ellenére. Miért kellene ezt felrúgni egy leszerepelt, a világ közvéleménye előtt besározódott, a gondokból csak ilyen kiutat találó rendszer miatt.

Ausztria és Németország a világ szégyene. Jellemzőik a terror, az önzés, mások lenézése, a nagyképűség. De főként a szolgalelkűség, a cionista elvárások alázatos túlteljesítése. Így lesznek az elsőkből az utolsók.

Kassai Ferenc - Jövőnk.info

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info