A parlamentbe igyekvő nemzeti pártok mindig Hitlerrel példálóznak

Nem a nagy nyilvánosság előtt, de zárt köreikben a nemzeti pártok valóban Hitlerre hivatkoznak. Amikor az ember kifejti, miért nem lehet egy nemzeti pártnak valóban nemzeti módon működni a mai "demokratikus" világunkban, miért nem tud sehol semmilyen eredményt egy párt sem felmutatni, még akkor sem, ha a parlamentbe került, azonnal erre hivatkoznak: "De hát Hitler is választással került hatalomra".

Ezt a kérdést nem árt tisztába tenni, mielőtt valaki ez alapján kezdene hinni a jelenlegi módon működő liberális demokráciában.

A XX. század első harmadában, a hatalmas világválság miatt rendkívül nehéz helyzetben volt Németország. Volt egy hatalmas gond, amivel Nyugat-Európa gazdag zsidósága nem tudott megbirkózni. Ez pedig az előretörő kommunizmus a Szovjetunió vezetésével. Lényegtelen, hogy az is cionbolsevista jellegű irányítás alatt állt, azonban a szovjet rendszer semmilyen eltérést nem engedett meg a hatalom berkeiben, mely a legkisebb formában is ellentétben állt a világfelszabadító gondolattal. A zsidóságra, különösen a keleti zsidóságra jellemző klikkesedést és hatalommegosztási igyekezetet a Párt - Sztálin vezetésével - halállal büntette (Trockij, Kirov, Buharin, Zinovjev és sok száz funkcionárius). A zsidóság a saját csapdájában vergődött, mert lehetett minden, csak igazi zsidó nem. Ezért vált életveszélyessé azok számára, akik létrehozták. Sztálin idején elképzelhetetlen volt minden nemzetközi zsidó praktika a Szovjetunióban.

Németországban 1933-ban 6 millió szavazója, és 800 ezer tagja volt a kommunista pártnak (csak szemléltetésképpen, amikor a Fidesz hatalomra jutott 1998-ban, mindössze 3000 tagja volt Magyarországon), ami hatalmas erő volt akkoriban is. A vezetői szintén zsidók voltak, de ha a szovjet példa nyomán itt is egy sztálinista-jellegű szovjet-kommunizmus alakult volna ki, a zsidó kommunisták csak kiszolgálói lehettek volna egy totális hatalomnak, mely minden bizonnyal őket is felemésztette volna. Rendkívül súlyos fenyegetés volt a két rendszer együttműködése minden kapitalista zsidó számára.

Ez volt az egyik ok.

A másikról sem beszélnek. Az igazi zsidóság faji vonatkozásban élet-halál harcot vívott a nem zsidó fajú zsidósággal. Nem Artur Koestler tizenharmadik törzsével, hanem a primitív, valóban alsóbbrendű ösztönemberekből álló, Európa és Ázsia minden szemetét magába foglaló zsidó vallású milliókkal. A kulturált, művelt, bár a saját normái szerint élő ősi (szefárd) zsidóságra rátelepedett ez a minősíthetetlen tömeg, és viselkedésével, antiszociális magatartásával, kulturálatlanságával rendkívül veszélyes helyzetbe hozta a mindig nyugalmat és zavartalan elvegyülés lehetőségét kereső ősi zsidóságot. Ennek a veszélyét felismerték, de ellene tenni - több okból is - nem tudtak és nem is akartak. A hitleri nemzetiszocializmusban felismerték a megoldás lehetőségét. Támogatták annak fejében, hogy a nem zsidó fajú zsidóságtól Hitler megszabadítja őket. Ha nem is teljesen, de annyira korlátok közé szorítja, hogy a nyomás elmúlik, és a tiszta fajú zsidóság hegemóniája megmarad. Hitler ezt az egyezséget nem tartotta be, mert a körülmények kényszerítő ereje nem tették lehetővé.

Ez volt a két fő oka annak, hogy a nemzetiszocialisták 1933-ban Németországban átvehették a hatalmat. Ez az, amit a Jobbik és más radikális nemzetiek nem tudnak, és ha ezt elolvassák, akkor sem lesznek okosabbak. Nincsenek tárgyalási helyzetben, mert nincs semmi a tarsolyban. Soha nem kerülnek hatalmi helyzetbe, illetve egyetlen esetben: ha totálisan kiszolgálják a zsidóságot. Nem a tiszta fajúakat, hanem a szemetet.

Ez a zsidó bármire képes a hatalomért. Nem a reklámhatalomért, hanem a valódi, döntéseket hozóért. Kifejtettük már, hogy a jelenlegi magyarországi cionista vezetés kérdés nélkül átadná - de csak legutolsó esetben - egy nemzeti pártnak a hatalmat, csak fogadja el az ő játékszabályait (demokratikus liberális játszóház). Ahhoz azonban létre kell hozni majd ezt a pártot, ugyanis SOHA TÖBBET, MÉG EGYSZER NEM FORDULHAT ELŐ 1933! A megszegett titkos egyezmények miatt.

Hitlernek meg volt a maga zsidó-ellenessége, nem véletlenül, hatalmas koponya volt, nagyon jól látta a helyzetet. A helyzetértékelése egyezett a tiszta fajú zsidóság helyzetértékelésével, bár mindkét irányzat a saját céljainak érvényesítése okán jutott ugyanarra a következtetésre. A baj egyik oka az volt, hogy elveszítették az ellenőrzés lehetőségét mindkét oldalon. A másik ok a nem zsidó fajú zsidóság ellentámadása volt, mely végül az USA hadba lépésével zárult. Így nem csak a nemzetiszocialista Németország, hanem a tiszta fajú zsidóság is elvesztette a háborút.

Ez természetesen Hitler eredményein semmit nem kisebbít, a nemzet érdekében kihasználta a lehetőségeket, a legmarkánsabban vállalta fel a fehér ember ügyét, és segítette ki a fél világot a gyarmati rendszerből. Hitler végrehajtotta a feladatát, amire az Isten teremtette. Nevét örökre beírta a szabadságharcosok közé.

De! Ezért nem fogják SOHA többé - még egyszer mondom -, hogy megjegyezhető legyen: SOHA TÖBBÉ NEM FOGJÁK ENGEDNI, HOGY EGY KÜLSŐ, TŐLÜK FÜGGETLEN PÁRT HATALMI HELYZETBE KERÜLJÖN. A liberális demokrácia és mindkét zsidó vonal tanult hibájából.

Olyan fékeket és ellensúlyokat, alkotmányi, törvénykönyvi gátakat építettek be, amelyek lehetetlenné teszik, hogy egy alulról jövő, igazi nemzeti párt megerősödjön és nyerő helyzetbe kerüljön. A másik, hogy minden esetben - mivel a párt csak pénz kérdés - létre hozhatja a saját nemzeti pártját. Meg is teszi. Vagy a meglévőre telepszik rá, mindegy, de a stratégia ugyanaz, nekik kell irányítaniuk. Ha nem tud egy pártot megszerezni, akkor egyszerűen formai okokra hivatkozva feloszlatják (vagy szétbomlasztják), lehetőleg a választások előtt, hogy ne tudjon újrarendeződni. Erre volt számos példa Európában.

Tehát úgy gondolni, hogy Hitler esete még egyszer megismétlődik, politikai analfabétizmus! Soha nem fog, előbb lesz polgárháború belőle, mint választás.

Ezek a liberális játékszabályok. Bárki komolyan gondolja, hogy egyetlen valódi, nem felülről vezérelt párt átveheti a hatalmat az ő játszóterükön, és csak nézegetni fognak nagy bambán, és sopánkodni? Bárki komolyan elhiszi azt, hogy egy szervezet bekerül a parlamentbe, és ott még egyszer megtisztítja tőlük a rendszert? Az gyengébb szellemi szinten áll, mint egy 3 éves kicsi gyerek.

Hogyan lehet mégis újra és újra eljátszani ezt? Azért, mert van egy emberi tulajdonság, amely állandóan hagyja becsapni az embert. A KÉNYELEM! A demokratikus rendszer velejárója volt az elkényelmesedés. Négyévente elmenni a szavazóurnákhoz, aztán várni, hogy majd más megoldja a problémákat... négy év az az idő, amire a polgárnak előre kell látni, a többi nem számít, majd négy év múlva megoldja valaki. Ilyen fokú rövidlátás mellett könnyű a tömegeket újra és újra ugyanazokkal a fogásokkal megvezetni. De mára már elmúlt az az idő, hogy elegendő legyen nagy kényelmesen elballagni az urnához, és szavazgatni. Meg néha-néha a neten jól megmondani a magamét. Ez mára világossá válhatott, hogy sehová nem vezet. Akinek ennyi átverés után is kihagy az emlékezete és tovább reménykedik, az megérdemli a sorsát!

Kemény Gábor - Jövőnk.info

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info