Kilakoltat a pénzéhes fideszes önkormányzat Sárospatakon

A gyalázatos akciókban, rendőrök is segítenek a végrehajtóknak!

Tíz családnak kell elhagynia önkormányzati bérlakását Sárospatakon, mert ki nem fizetett lakbérhátralékuk van. Az önkormányzat tájékoztatása szerint: többségüknek 130-150 ezer forintos tartozása van az önkormányzat felé. Az érintett családok némelyikében kisgyermekek is vannak, kiket az önkormányzat el akar szakítani szüleiktől. A gyámhatóság felkészült arra, hogy elhelyezze őket.

1. Elveszik a gyerekeket?

Mivel a kilakoltatási moratórium lejárt, ezért 2011. május 16-án hétfőn, két önkormányzati bérlakásból tette ki a lakókat, a sárospataki önkormányzat.

Egyikük - egy egyedülálló nő - már a megadott határidő előtt elhagyta az ingatlant. A másik lakás lakója pedig nem volt otthon, amikor a polgármesteri hivatal szakemberei megjelentek az épületben. Így ott is zárat cseréltek, valamint a helyiségben talált ágyat és két zsák ruhát az önkormányzat kommunális szervezetének egyik raktárában helyezték el - közölte Aros János a város polgármestere.

Mint hozzátette: kedden már olyan családoknak is el kell hagyniuk bérleményüket, ahol kisgyermekek is vannak. A polgármester kiemelte: ezzel együtt felkészültek arra is, hogy szükség esetén a gyerekeket elhelyezzék.

A következő napokban további kilakoltatások várhatók, a sárospataki önkormányzat összesen 10 ingatlant ürít ki, mert lakóik nem tudták fizették a lakbért.

2. Pénzéhes fideszes önkormányzat

Az önkormányzat szerint; A mostaniakkal együtt összesen 40 ügyben, közel tízmillió forintos tartozást halmoztak fel a sárospataki önkormányzati bérlakásokban, a kilakoltatottak és azok, akiket ezek után fognak kilakoltatni. De az önkormányzat ezt nem hagyja! A polgármester, Aros János elmondta, hogy a hátralékok behajtásáról még nem tettek le, az igényünket polgári peres eljárásban fogják érvényesíteni.

Vagyis az otthonukat vesztett családokat még hajléktalanként is üldözni fogják, míg be nem vasalják rajtuk, s ki nem facsarják belőlük, mit úgy gondolnak, hogy az önkormányzatnak jár.

3. Rendőrök is segítenek a kilakoltatásokban

A pataki polgármester elmondása szerint; Összesen tíz jogerős kilakoltatási végzésük van jelen pillanatban és további harminc pedig bírósági szakaszban.

Őszerinte a hétfői kiköltöztetések "rendben zajlottak". A gyámügyesek és a családsegítő szolgálat szakemberei készenlétben álltak, hogy közbeavatkozzanak, ha bármelyik családban veszélybe kerül valamelyik gyerek megfelelő ellátása.

(Érdekeden fogalmaz az polgármester nem? "A gyámügyesek és a családsegítő szolgálat szakemberei készenlétben álltak, hogy közbeavatkozzanak, ha bármelyik családban veszélybe kerül valamelyik gyerek megfelelő ellátása." - Hát már hogyne kerülne veszélybe a gyermekek ellátása, ha az önkormányzat elveszi a fejük fölül az otthonukat! - a szerk.)

Információink szerint kedden rendőrök is segítik majd a végrehajtó hiénákat, ugyanis az a hír terjedt el, hogy némelyik család ellen kíván szegülni az intézkedésnek.

Lehet, hogy holnap az Otthonvédő háború egy újabb csatája lesz?

4. A mihez tartás végett: a kilakoltató pénzéhes fideszes önkormányzat képviselőinek névsora

Polgármester: Aros János - (FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség ) - polgarmester@sarospatak.hu

A fenti fotója 2010-ben, a megválasztásának örömére tartott banketten készült.

Alpolgármester: Sikora Attila - (FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség ) - sikoraattila@sarospatak.hu

Egyéni választókerületi képviselők:

1. Hajdu Imre - (FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség)
2. Egyed Attila - (FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség)
3. Szvitankó Tamás - (FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség)
4. Zérczi László - (Függetlenek Sárospatakért Egyesület)
5. Szabó András - (FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség)
6. Oláh József Csaba - (FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség)
7. Jarecsni János - (Függetlenek Sárospatakért Egyesület))
8. Kiss Csaba - (Bodrogparti Athén, Sárospatak Fejlődéséért Közhasznú Egyesület)
9. Saláta László Mihály - (Sárospataki Lokálpatrióták Egyesülete)

Fotóikat megtekinthetik >> ITT (Amíg nem törlik...)


Fort András – Szabad Riport Tudósító Iroda

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info