Lassan testet ölt a "Lázár doktrína" és a Fidesz „Új roma stratégiája” is. - Megjegyzések, a sárospataki kilakoltatások kapcsán.
Kilakoltatás, elkeseredettség, kisebbségi önkormányzat tiltakozása Sárospatakon! - harsogta a liberális média. Ám a helyszíni információink szerint, a végrehajtási eljárások alá vont személyek és a kilakoltatás előtt állók többsége nem is cigány. De miért is csak őket mutogatja a média állandóan?
Más van itt igazán a háttérben: kellenek a pénzéhes önkormányzatnak a lakások, „újrahasznosításra”. Ezért zavarják el Sárospatak belvárosából a cigányokat is!
De persze nemcsak őket lakoltatják ki, sőt, többségében nem őket. De, ha már az a trendi, hogy az Otthonvédelemmel kapcsolatban is cigányozni kell egy kicsit, legyen. Nézzünk csak utána ennek a dolognak némiképp:
1. Az új bánásmód első jelei
Cigányokat is kilakoltattak igen. Mostanra bebizonyosodott, hogy a narancs hatalom nem kíméli a cigány kisebbséget sem. Sőt, azon kívül, hogy eszköznek használja az etnikai konfliktusok kirobbantásához, kísérletezik a kisebbség azon részén, mely a többséghez hasonlóan, szintén nem tudja fizetni az egyre jobban emelkedő megélhetési költségeket. (És itt persze nem az alvilág csúcsára felkapaszkodott, úgynevezett „menő” cigánybűnözőkre gondolunk, akiket messze nem érdekel a többiek sorsa, akik nem önkormányzati lakásokban laknak, hanem pazar villákban, s nem gyalog, vagy kerékpárral, hanem hatalmas luxus kategóriás autókkal járnak. - Nekik biztosítva van jövőjük a cionista rendszerben.)
Ám a többieknek nincs. Jó lesz, ha felébrednek mesterségesen előidézett álmukból, és nem kergetik többé az illúziókat; ők nem kellenek majd a betelepülőknek. Hogyne! Majd az alföldi, vagy nyírségi kibucok, vagy a somogyi „holland” farmok felfegyverzett zsidói fogják segélyezni a már generációk óta pátyolgatott cigányokat? - Inkább halomra lövik őket, ha átugranak a kerítésükön, amikor apró jószágot, vagy veteményt akarnak lopni tőlük is.
Vége lesz a cigányok pozitív diszkriminációjának. És ez a folyamat már elkezdődött. Csak a hajcsároknak alkalmas maffiózók maradnak a pikszisben, meg néhány ezer díszcigány. Nehogy azt higgye bárki is, hogy a hódítóknak szükségük lesz 1 millió hajcsárra! Fenéket! Talán 200 ezerre, az erősen megfogyatkozott őslakosságra vigyázandó. - A többi cigány, meg megy a levesbe a magyarokkal együtt.
Segélyre már nem igazán számíthat a telepes Mojsétől, vagy Efráimtól, vagy akár a holland Jordaantól, - inkább egy golyóra az M-4-esből az oldalába, ha nagyon elégedetlenkedik. Mert a zsidó telepesek nagyon is jól fel vannak fegyverezve, ahogyan ez a képen is látható.
Az új bánásmód jelei egyre világosabban felismerhetők. Sem a fideszes önkormányzatokat, sem pedig a végrehajtókat nem érdekli a kifosztandó, s otthontalanná tett család etnikai hovatartozása. A cigányokat éppen úgy kifosztják, mint a magyarokat.
A sárospataki kilakoltatásokon a sátoraljaújhelyi városi bíróság, önálló bírósági végrehajtója az illetékes jogi személy: Helyes Róbert Jelvény száma :0176 - Cím: 3980. Sátoraljaújhely, Rákóczi út 3. II. 4. Félfogadás: Szerda 10:00:00 15:00:00. Tel: 06-47-323-742, (30)338-3350 - Sátoraljaújhely és Sárospatak közti távolság, 10 km. a 37-es úton, 10 perc.
2. Élő eszközök és kísérleti nyulak
A cigányság mindössze egy etnikai eszköz a hódítók szemében, hogy a magyarokkal szemben állva, gyengítse a magyarság védekező képességét. No meg kísérleti nyúl arra, hogy hogyan kell végrehajtani a kilakoltatásokat. Később pedig a tömeges otthonvesztéseket, vagyis a kitelepítéseket.
Ha egy cigány családtól a tartozás nem fizetése címén, a végrehajtási eljárás során elveszik a viszonylagosan még konszolidáltnak mondható otthonát, azzal három bűnt is elkövetnek egyszerre.
Egyik a kilakoltatás ténye maga. Az otthon elvétele, s az utcára dobás embertelen kegyetlenség, bárkiről is legyen szó. Egy magyar ember nem lehet állat, hogy ilyet helyeseljen.
A másik bűn pedig: hogy a kilakoltatott cigányokat tulajdonképpen rászabadítják a környezetükre. És éppen ez a hatalom célja! Mert akkor a cigány, várhatóan portyázni kezd és bizton mondhatja; „Megélhetési bűnözővé tett, a kilakoltató önkormányzat”. - Ezzel is csak mélyül az etnikai konfliktus, cigányok és magyarok között. Azon a kevés helyen is, ahol addig még nem volt válsághelyzet!
A harmadik bűn, hogy azon cigány családokat, akik eddig valamelyest integrálódtak, vagy rendezett, tiszta körülmények között éltek, visszakényszerítik abba az életmódba, igénytelenségbe, melyet a magyar őslakosság sosem tudott igazán tolerálni. Vagyis az eddig nehezen elért eredményeket is a szemétre hányja a hatalom.
Elvetemült és előre megfontolt szándék feltételezhető a kilakoltató hatalom részéről, mely ezzel a nagy Otthonvédő háború csatáit, a saját maga által választott csatamezőn akarja megvívni. De a cigányok kilakoltatásai még csak az előcsatározásoknak számítanak.
Az előre meghatározott hadműveleti tervekben, (mert már bizton használhatjuk ezt a kifejezést) nagy szerepet kapnak a pszichológiai tényezők.
Ha cigányokat lakoltatnak ki, annak az a nem is olyan burkolt célja, hogy a lakosság megszokja és elfogadja ezt a szót: „Kilakoltatás!” Ez a freudi pszichológia aktív része: „Folyamatosan ismételgetjük a rossz szavakat, alá is támasztjuk a mesterségesen felszaporított és a média által felhergelt etnikai ellenségképpel, vagyis kilakoltatjuk, eltávolítjuk őket! - És ha elégszer, s megállás nélkül csináljuk, s mondjuk ezt a szót; „KILAKOLTATÁS”, - akkor megszokják az emberek, és nem tiltakoznak majd akkor sem, amikor magyarokat lakoltatnak ki tömegesen! - Hiszen deviánsok ezek is, ha szegényebbek és nincsen pénzük. Mert azt sulykoljuk majd beléjük, hogy a pénztelen magyarok sem különbek a cigányoknál.” - És így tovább, és így tovább! (a Lázár „doktrína” szerint: aki szegény, annyit is ér!)
Egyre inkább látszik az, - hiszen az események olyan fordulatot vesznek -, hogy ezt a kilakoltatásos témát is belevonják az etnikai feszültségek szításába. És ugyanez fordítva is igaz: az etnikai feszültségeket kapcsolják össze a kilakoltatások témájával, - hadd kárörvendjenek a felhergelt cigányok által zaklatott emberek egy-egy cigány család kilakoltatásán. A kárörvendés megtörtént, és folytatódik majd a társasházakban fizetni nem tudók eltávolításán, és a többi elszegényedett magyar otthonvesztésével kapcsolatban is.
Az Alekoszon és a Való Villa nyáladékán szocializálódó „egyszerű” embereknek, a cionista pszichológusok szerint be lehet adni ezt a freudi maszlagot. Mi pedig úgy gondoljuk, hogy egyre kevésbé. Mert ez a problémakör, az etnikai feszültségek és az otthonvesztések, - lassan több millió magyarnak a személyes ügyévé válnak és ez előbb-utóbb, ébredésre és gondolkodásra készteti őket.
3. Gyakorlati módszerek: Hogyan kell a kilakoltatottak, hajléktalanok és elszegényítettek ellen hangolni az embereket?
Az első kilakoltatások Sárospatak belvárosában kezdődtek. Mily furcsa, hogy éppen azokból az önkormányzati bérlakásokból, melyek a polgármesteri hivatal mellett vannak. De lássuk csak, hogyan próbálták a médiák, (s nem is kevés sikerrel,) a közvéleményt, a kilakoltatottak ellen hangolni? Akik nem is voltak mind cigányok. Mégis miért csak őket mutatták mégis a kamerák? (És közben ne feledkezzünk meg arról sem, hogy már beindult a hatalom hajléktalanokkal szembeni, - immár jogi eszközökkel is megtámogatott - harca is.)
Na de lássuk csak a fideszes indoklást a kilakoltatásokra. És közben hívjuk segítségül régi barátunkat, a matematikát. Vagy ne is legyünk annyira bonyolultak és érjük be a számtannal. Egyszerű szorzások, osztások, az ismert adatok alapján:
Aros János, Sárospatak polgármestere szerint az érintettek fizetési hajlandóságát mutatja, hogy havi 800 - 1000 forintos lakbérből halmozták fel a mintegy 130-150 ezer forintos hátralékot. - Ha ezt a mondatot a számtan nyelvére változtatjuk, az azt jelenti, hogy a kilakoltatott család, a havi 1000 forintos lakbért, 12 évig és 6 hónapig nem fizette.
„A mostani tíz esetben összesen 1,6 millió forint hátralékról van szó”. - mondta később a polgármester. - Mi pedig, ha a polgármesternek ezt az adatát számoljuk ki; akkor a tíz család 13 évig és három hónapig nem fizetett.
De a polgármester 3. interjúja a legszebb: „A mostaniakkal együtt összesen 40 ügyben a város követelése közel tízmillió forint” - Nos, ha a polgármester ezen szavai után kezdünk el számolni, akkor ez a 40 család 21 évig nem fizetett lakbért. - Mármint, ha megmaradunk az eredeti információ mellett, amikor is havi 800-1000 forintos lakbérrel, de mi 1000 Ft-al számoltunk.
A polgármester számai naponta emelkedtek, és egyre hihetetlenebbnek is tűntek. Különösképpen annak fényében, hogy a liberális média által közölt számok is folyamatosan nőttek. A kezdeti 800-1000 Ft-os lakbér összeg először 1500-ra, majd 3000-re aztán 17 ezerre, aztán meg 30 ezerre ugrott. - Ez utóbbi két számot, a kilakoltatott romák mondták.
Más lehet itt igazán a háttérben. Lett volna módjuk levonni a segélyekből a tartozások összegét. Miért is nem tették meg? Mert kellenek a pénzéhes önkormányzatnak a lakások, „újrahasznosításra”. Újra ki akarják adni a lakásokat, vagy eladni még több pénzért, vagy egyéb módon, akár üzleteknek hasznosítani, ami lényegesen nagyobb hasznot hozhat. Tekintve, hogy az első kilakoltatások esetében legalábbis, belvárosi lakásokról van szó! - No és persze bántotta a szemüket, az éppen a hatalom által pátyolgatott, felbátorított cigányok viselkedése. Mily furcsa. Hát íme, ez az „Új roma stratégia”.
De ez csak egy harmadlagos haszon. A másodlagos az etnikai konfliktusok további gerjesztése, az elsődleges haszon pedig a magyar lakosság pszichikai elfogadásának kialakítása az otthonvesztések tekintetében.
Csak, hogy lássuk, hogy milyen ördögi tervvel van dolgunk.
4. Álláspontunk és a megoldások
Az otthonvesztések és kilakoltatások tekintetében az álláspontunk a következő; senkit nem lehet kilakoltatni egyetlen otthonából. Sem magyart, sem cigányt!
Ám, ha valakinek az itt fentebb vázoltak ellenére, még ezek után is kétségei támadnának, hogy a cigányt miért nem szabad kilakoltatni, akkor annak a következőt tudjuk mondani:
1. A kilakoltatás embertelen dolog, és minket az különböztet meg a cionista hatalomtól, hogy nem vagyunk olyan barbárok és kegyetlenek, mint ők a végrehajtóikkal együtt!
2. Ha egy cigány család akár az összes suhanc korú gyerekével együtt nem hajlandó dolgozni, s ezért nem tudja fizetni a lakbért, rezsit, stb. akkor munkára kell kényszeríteni őket, akár közmunkával, és abból, vagy a segélyből s egyéb juttatásokból levonni a lakbért, meg a többi költséget.
Ha pedig ugyan lenne pénze, de nem hajlandó fizetni, akkor is munkára kell kényszeríteni és levonni a béréből a tartozás összegét. (Persze ez mindjárt azt is feltételezi, hogy a tisztes megélhetést biztosító foglalkoztatás vagy munkahelyteremtés tovább nem odázható!) De a kilakoltatás nem megoldás. Egyrészt, mert mint mondtam nem vagyunk állatok, s nem is szabadítjuk rá másokra a kilakoltatott cigányokat. Mert hatalmas felelősség terheli a kilakoltatókat azokkal a magyarokkal szemben, kiknek a lakóhelyén ezek után megindul az etnikai konfliktus, ahová ezek után a kilakoltatott cigányok vándoroltak.
3. Az is természetes, hogy a cigánybűnözést nem lehet tovább tűrni. Ha egy-egy nagy cigány családnak vannak bűnöző tagjai, vagy akár sok bűnöző tagja is van, akkor a bűnözőkkel a léhűtő és naplopó életvitelűekkel szemben, - a még mindig hatályos törvények értelmében el kell járni, és biztosítani kell nekik a munkalehetőséget, erős őrizet alatt. Jelenleg is dolgoznak a börtönökben az elítéltek, etnikai hovatartozástól függetlenül.
4. Ám, aki cigány és nem bűnöző, akad még ilyen is, bármennyire is sulykolja ennek ellenkezőjét az álnemzeti média, - akkor annak a munka, vagy akár a közmunka biztosítása mellett, ugyanúgy otthonra van szüksége, mint bárki másnak. MUNKÁT CSAK AKKOR LEHET BÁRKITŐL ELVÁRNI, HA VAN HOVÁ HAZAMENNIE!
Ezzel együtt azt is rendszerré kell tenni, hogyha valaki lelakja az önkormányzati lakást, azt sem kilakoltatni kell, hanem szankcionálni és kötelezni a lakás rendben tartására, melyet folyamatosan ellenőrizni is kell.
5. Nincs kegyelem
Összegezzük tehát újra azt, amiről eddig írtunk:
A kilakoltatásokkal kapcsolatban arra megy ki a hódítókkal kollaboráló hatalom játéka, hogy elvegyék az ország népének életlehetőségeit. Elveszik az otthonainkat, elveszik a földjeinket, elveszik a vizünket és elveszik tőlünk még a fényt is. Mindnyájan tudjuk, hogy milyen drága a villany, s azt is tudjuk, hogy az idegenek tulajdonában álló áramszolgáltatók irreálisan magas árakat állapítanak meg, s mindennek tetejébe a hasznukat is kiviszik az országból.
Nemrég írtunk arról is, hogy az idegen tulajdonban álló áramszolgáltatók már a rendőrséget sem kímélik! Néhány napja írtuk: „Lekapcsolták az áramot: gyertyával világítanak a rendőrőrsön”, és ez az a hír, amihez talán nem is kell kommentár.
De a másikhoz sem nagyon: „Elzárja az ivóvizet az adósoknál a Tettye Forrásház. Kintlevőségei miatt a Tettye Forrásház Zrt. vízkorlátozást vezet be a notórius nem fizetőknél Pécsen, a cég már hatezer felszólítást postázott ki.” - A Tettye Forrásház a pécsi fideszes önkormányzat tulajdonában van, s mint fideszes önkormányzatnak, a legkisebb mértékben sincsenek gátlásai az irányban, hogy embereket az alapvető életlehetőségtől fosszon meg, éspedig az ivóvíztől.
Az ivóvíz még a legelvetemültebb gyilkosoknak is jár a börtönben, de annak nem, aki tartozik egy fideszes önkormányzatnak. Ej, de nagy hibát követnek el ezek a fideszes elöljárók. - Ezt a hibát már Dél-Amerikában is elkövették, mégpedig Venezuelában, tíz egynéhány évvel ezelőtt, amikor is szintén privatizálták a vizet és az egekig kúszott az ivóvíz ára, sőt még az esővízre is rátették a kezüket. Egészen addig, míg a dühös és szomjas emberek fel nem lázadtak, és némi dádázás után el nem magyarázták a vizüket elrablóknak, hogy ilyet nem szabad csinálni. Azóta is Chavez Venezuela elnöke, az egyik nagy mumus a jenki cionisták számára.
Képünkön viszont a Gázai vízkrízis egy életképe látható, mely a 2009-es izraeli mészárlás után sújtotta a palesztinokat. Vajon miért is jutott még ez az eszünkbe? Mert már Magyarországon is kezd körvonalazódni, hogy a hódítók egyik fontos és alkalmazott fegyvere; a mesterségesen előidézett vízhiány. Amit a jelek szerint, Izrael hazai szálláscsinálója, a Fidesz is alkalmaz.
Mert az ivóvízhez való hozzájutás éppen olyan alapvető emberi jog, mint lakhatás. Bármennyire is nem akarják a fideszes önkormányzatok figyelembe venni. És vajon mit tesznek akkor, ha egyszer például a vizüktől és/vagy az otthonuktól megfosztott emberek őket is számon kérik majd? Talán védelmet kérnek azoktól a rendőröktől, akiknek gyertyával kell világítani a rendőrőrsön, vagy az otthonukban nem folyik az ivóvíz, a fideszes vízmegvonás miatt? Vagy éppen számla, vagy hiteltartozás miatt árverezés fenyegeti az otthonukat, s nem védi meg őket és családjukat a kilakoltatástól az, az Orbán Viktor, aki ezt ígérte?
De az ígéret szép szó, s ha nem tartják be, „úgy is jó”? Lehet itt különféle gerjesztett konfliktusokra játszani. Akár etnikai, akár szociális konfliktusokra. A lóláb már kilóg, mondhatjuk azt is, kilóg az ördögpata. Minden azt a célt szolgálja, hogy legyengítse az országot, elvegye ellenálló képességét, s a hódítóknak minél könnyebb legyen megszabadulni az őslakosságtól.
Ám ez az, aminek egyre kisebb a valószínűsége. Hisz működik az elv, minél erősebben szorítja össze a hatalom a markát, annál több csúszik ki belőle.
És az ellenállás is egyre erősebb és egyre szigorúbb. Az országot kifosztó és igába hajtani akaró idegenekkel és kollaboránsaikkal szemben már kérlelhetetlen. De keményen elváró a még fel nem ébredt, csodálkozó és siránkozó övéivel szemben is.
Mert ebben az otthon- és honvédelemben minden érintettnek ki kell vennie a részét!
Az, aki mindezek után nem harcol saját maga megvédéséért, mely lényegében már a Haza megvédését is jelenti, - az, aki nem küzd az otthonáért, a vizéért, földjéért, s az, aki nem harcol még a fényért sem, - nem érdemli meg az életet.
Ez a világ, ezentúl a harcosoké lesz. Legyen az férfi, nő, idősebb, vagy akár gyermek, - mindenkiből harcos válhat, akár egy pillanat alatt is, - ha úgy dönt, hogy; bár eddig hátrált, de innen már nincs hátrább, ezért harcolni fog.
És Isten áldása rajta lesz.
Fort András - Jövőnk.info – Szabad Riport Tudósító Iroda


