Azt a tényt, hogy még mindig sokan képtelenek elfogadni a trianoni országcsonkítást, meg lehet érteni. Egy nyomorék ember is fájó szívvel gondol elvesztett végtagjára. A hiánya esetén tudja azt, hogy valóban milyen értéke volt annak, ami elveszített. De az országvesztésnek, vagy a végtagvesztésnek a körülményei, annak kiváltó oka meghatározza a visszaemlékezés hangulatát, keserűségét, esetleges elfogadását. Mert a saját hibából, meggondolatlanságból eredő veszteséget másképp ítéli meg mindenki, mint a váratlan, kiszámíthatatlan tragédia következtében beállt veszteséget.
A kétes politikai csoportosulásokra és személyekre jellemző, hogy minden olyan alkalmat igyekeznek a saját érdekeiknek megfelelően kihasználni, melyek szellemisége összeköti a magyarságot. Lényegükből fakadóan a legalsóbb szintre lefokozva, a lélek síkjáról az ösztönök világába lerángatva lumpenesítik el legszebb, legnemesebb, legfájóbb ünnepeinket, emléknapjainkat. Nyílt ellenségeinkkel szemben, akik gyűlölettel fröcsögve szólnak le mindenünket, ők a ravaszabb megoldásokat részesítik előnyben. Nemzetiek álcájában rombolnak, és ez akár veszélyesebb is lehet, mint a nyílt fröcsögés.
Mi jellemezte a trianoni megemlékezése többségét? Csörömpölés és ordítás. Ingyencirkusz. A hatalom részéről szemforgató sajnálkozás, képmutatás. Még emlékezünk arra, amikor a Fidesz kivonult az országgyűlésből a trianoni békeszerződésre való emlékezéskor. Változnak az idők?
Sem az idők, sem az emberek nem változnak. Talán a körülmények. Sokan minden elismerést megérdemelve, a kellő formában, igaz magyarként, de nem harsányan, hanem csendben emlékeztek a fájdalmunkra. De a lumpeneknek ez nem megy, nekik az ókortól kezdve mindig kijárt a cirkusz és egy kevéske kenyér (vagy sör virslivel). Erre van igényük. Ezt az igény igyekszenek kielégíteni a népámítók, a politikai szélhámosok.
Csendesen, fájó szívvel, a veszteség nagyságának teljes tudatát felfogva kötelességünk emlékezni. Levonni a tanulságokat, a tragédiához vezető hibáinktól való megszabadulás reményében. Meggyőződésünk, hogy a magyarság meghatározó többsége így gondol vissza erre a tragikus eseményre.
A politikai kalandorok által szervezett ingyencirkusz közönségét "óriási tömegként" jelenítették meg propagandájukban. Valóban óriási tömegnek számít Budapesten 1 500 vagy akár 5-6 ezer ember (független liberális és nemzeti oldalak egyaránt 1 500 főről tudósítanak, a szervezőkhöz közel álló források 5-6 ezer résztvevőt írnak az esti tivornyára – maguk a szervezők nem átallnak tízezres tömegről vetíteni), akiknek a többsége kizárólag a koncertek miatt jelent meg, és egy része vidéki volt? Budapest lakossága 1 millió 700 ezer fő, a vonzáskörzeté 3 - 4 millió. Ehhez viszonyítva a párezer ember szinte egyenlő a nullával. Ezt az adatot kiegészíthetjük azzal a ténnyel is, hogy talán 500-an voltak, akik valóban a trianoni tragédiára való megemlékezés miatt jelentek meg, a többség kizárólag az ingyencirkusz miatt. A lényege ennek az egész rendezvénynek az volt, hogy láthattuk, hogy lehet egy fájdalmas emléknapból vásári cirkuszt csinálni. Sörrel, bazárokkal és üvöltő rockzenével. (Maga a rockzene a nemzeti kultúra meggyalázása, még akkor is, ha "nemzeti rocknak" nevezik.)
Nem más ez, mint a nemzeti ünnepeink lumpenesítése. Csíksomlyót már nem az áhítat, hanem a sült kolbász szaga jellemzi, június negyedikét nem a fájdalom érzése hatja át, hanem a bazári hangulat. A karácsony és minden más ünnepünk is teljesen ellumpenesedett, a konzum idiotizmus harsánysága szorítja ki az igazi emberi érzéseket, melyeket viszont a rafinált politikai erők igyekeznek saját érdekükben kihasználni.
Ha nem emeljük fel a szavunkat az ilyen folyamatokkal szemben, talán elérnék a céljukat, az emberiség szellemi lealacsonyítását. Azokat a személyeket és szervezeteket is elítéljük, akik részesei ennek a műveletnek, de legélesebben a folyamatot kell elítélnünk, mert ez minden igaz ember kötelessége.
Ez az ünnep méltóságának kérdése. A másik szempont pedig a katasztrofális helyzetértékelés. Akár holnap olyan rendkívüli események történhetnek az országban, melyek bedönthetik a rendszert. Akkor tényleges és azonnali harc kezdődhet maradék hazánkért – és a szabadság felcsillanó reménye egyáltalán nem fogja felkészülten találni nemzetünket. De az „ellenállóknak” a szlovák, szerb, román követség ellen kell tüntetni… Gratulálunk!
Kassai Ferenc - Jövőnk.info
