A cionista világbirodalom a jelenlegi súlyos válságában éppen úgy viselkedik, mint az élő szervezet: a vérkeringés megszűnik a végtagokban, és a belső szervek ellátására van fenntartva. Ez a pénzügyi világban a jegybankok tevékenységén érhető tetten: ahol magas az alapkamat, onnan a pénz az alacsony alapkamatú terültekre ömlik (a FED az Egyesült Államokban bármennyi pénzt teremthet, míg a periférián az alacsony alapkamatok visszavetik a pénzteremtést). Pénzbőség van a központokban, pénzhiány a birodalom gyarmatain. A birodalom minden erőforrását a központ (az USA) fenntartására fordítja. Ez az oka annak, hogy a periféria államai a totális anarchia jeleit mutatják. Ez a sors van nekik szánva, ilyen állam például Görögország és Portugália. Magyarország is ide lenne sorolható, és a sor folytatódik Olaszországgal, Spanyolországgal, Németországgal, Franciaországgal és Angliával is. A sorban az USA az utolsó.
Az is teljesen nyilvánvaló, hogy a görög példa fog megvalósulni minden említett államban, kivétel nélkül. A rendőrök szembeállítása a tömegekkel, végnélküli tiltakozási hullámok, tüntetések, a tehetetlen düh levezetésére titkosszolgálatok által provokált anarchista megnyilvánulások, rendőrverések, zavaros és üres ideológiák elhintése, hogy a szembeállítás még erőteljesebb és kidolgozottabb legyen. A halálra szánt, a birodalom túlélése érdekében feláldozásra kerülő országok sorsának forgatókönyve a teljes kiárusítással, végső kifosztással, lerombolással végződik. A lerombolást a megszálló csapatok – zsoldosok, az afgán amerikai csapatokhoz hasonló gyerekgyilkos bűnbandák - érkezése jelenti, akik „rendfenntartás” címszóval véglegesítik a nyomort és a pusztítást. Ez a forgatókönyv, amelynek részleteit láthatjuk Görögországban, Líbiában és Afganisztánban, Irakban is.
A jogalap a „békefenntartás”, „a demokrácia és az emberi jogok védelme”. Eközben a civil áldozatok száma (nők és gyerekek megerőszakolása, lemészárlása) hihetetlenül megnő. Ez nem vízió, ezek tények, törvényszerűen, dokumentáltan bekövetkező események láncolatai, amelyek nyomon követhetők minden nap. Ez a sors vár Európára, az egész Európai Unióra a gazdasági válság biztosra vehető mélyülésével. A válság létének tagadása, annak állítása, hogy már véget ért vagy már javulnak a körülmények, csak súlyosbítja a helyzetet.
A fenti leírásban viszont volt egy kivétel, ahol nem a tervek szerint alakulnak az események. Ez a hely Magyarország. A helyzet ugyanis az, hogy a görög vagy portugál tömegtüntetéseknek nálunk nincs hagyománya, de ezen felül van még egy politikai erő, amely a válság további, hirtelen kiéleződése ellen hat. Ez a politikai erő a Magyar Nemzeti Arcvonal és az általa képviselt szellemiség, amely megkerülhetetlen akadályt jelent a hatalom számára. Elképzelhetetlen ugyanis, hogy az országban úgy legyenek milliós tüntetések, hogy arra az Arcvonalnak ne legyen szellemi hatása. A megfelelően gondolkodó tömeget pedig jóval nehezebb irányítani, mint a fizetett provokátorok által megvezetett, őrjöngő csürhét. Ennek hiányában a hatalom minden törekvése ellenére a polgárháború kirobbantásának szándéka, a rendőri szervezetek és a tömegek szembeállításának szándéka és az anarchisztikus őrjöngés kialakításának, a gazdaság teljes megbénításának szándéka is kivitelezhetetlen.
Dokumentált esetekkel tudjuk bizonyítani a kísérleteket, amelyek egészen nyíltan ellenségesek voltak. De a folyamatok megakadtak! Így lehetséges, hogy habár Magyarország a válság kezdetén egy jóval rosszabb gazdasági helyzetben lévő állam volt, mint Görögország vagy Portugália, most a rend és a közbiztonság alapján, a még valahogy működő gazdaságával mégis jobbnak nevezhető (még akkor is, ha az összkép még mindig siralmas). Megállapíthatjuk, hogy a Magyar Nemzeti Arcvonal szellemisége védi a magyar államot, és hozzájárul a rend fennmaradásához úgy, hogy maga a rendszer szép lassan sorvad el. Ezt a folyamatot a hatalmon lévő személyek kapkodása színesíti, de nem befolyásolja jelentősen.
Az a félelem tehát, amivel általában ijesztgetni szoktak a liberális oldalon, hogy mi lesz, ha „jönnek a fasiszták”, meg a majd „kiirtanak mindenkit”, alaptalannak nevezhető. Hozzánk próbálták kapcsolni a teljes összeomlás illúzióját, és most megállapíthatjuk, hogy épp ellenkezőleg, a régi liberális rendhez való ragaszkodás az összeomlás és a végpusztulás záloga, mi pedig a lehető legkevesebb áldozattal járó átmenet garanciája vagyunk. Velünk megmarad a rend, és a rendszer elsorvad, majd megváltozik. A világ más tájain jól láthatóan megmarad a rendszer, és a rend megsemmisülése, a teljes pusztulás jön el, a földi pokol teljes valójában, mészárlással, erőszakkal, zűrzavarral, kegyetlenséggel. Végül, utolsóként a rendszer is elpusztul, de agóniája rendkívül hosszú és fájdalmas.
Nem állítható, hogy a mi változatunkban minden vértelen lesz. Sőt, a bűnösöknek bűnhődnie kell. De egyre nyilvánvalóbb, hogy a mi elképzeléseink minden etnikum, társadalmi csoport részére a legoptimálisabbnak nevezhető jövőképet jelentik. Mi vagyunk a remény szikrája a túlélésre és az újrakezdésre. Ez már most is felismerhető!
Mindezeket az összefüggéseket továbbgondolva érdemes tanulmányozni, hogy kik és miért akarhatják a Magyar Nemzeti Arcvonal vesztét. Nyilvánvalóan a világkormánynak az lenne az érdeke, hogy minket is a görögökhöz hasonló csődbe juttasson, és minden mozdítható értéktől megszabadíthasson minket. Mivel ennek a folyamatnak mi szellemi-politikai és katonai akadálya is vagyunk, ezért sosem fogynak ki az ötletekből, hogy hogyan számoljanak le velünk. Emiatt a nemzet rendjéért, biztonságáért felelős szervezeteknek alaposan el kell gondolkodniuk, hogy valójában kik is a valódi ellenségek. Mi, vagy ők? A készülő, és egyre több helyen megjelenő világgazdasági összeomlás viharában az értékítéletek normái a pillanatnyi szövetségek kialakulásával együtt végleg meg fognak változni. Mindenki a saját jól felfogott érdekében, a túlélés és a rend fennmaradása mellett dönt.
Kovarcz Emil - Jövőnk.info
