Kigyulladt az európai kultúra háza.
A korrupciónak, uzsorának, vérszopásnak, pénzhajszának, bel- és külföldi kizsákmányolásnak, életfonnyasztásnak és nemzetirtásnak rémséges alvilági folyamatait csak éppen hogy megemlítem. E nagy konfúzióban hóbortok, tévedések, pocsolyák és lápok közt igazi regenerációra csak az egyház van hivatva.
Mi katolikusok is sokat vétkeztünk, mert nem támadtuk eléggé a kapitalizmust és nem védtük eléggé a munkást. De íme itt a tér és az alkalom erőink akcióba lépésére. Mi értjük mi fáj a munkásoknak: ők a kézimunka rabjai, emiatt el vannak zárva a kultúrélettől, ők viszik a nap hevét és terhét és a plutokrácia uralkodik rajtuk. Mi a kézimunkának ezt a mai beállítását úgy akarjuk megmásítani, hogy a munka mellett a munkás a szellemi kultúrának is éljen. Mi a gazdasági fejlődés kapitalista alapját le akarjuk győzni, mint ahogy a munkásság is ezt kívánja, de nem internacionale alapján, nem kommunizmussal, hanem a munkának és a tőkének új társításával. A mi feladatunk az elszabadult pénzhatalmat megfosztani egyeduralmától és azt a munkának alárendelni. Az igazi világháború itt dúl, a világ sorsa itt dől el. Kigyulladt már itt is, ott is a nyugati kultúra háza, Ahasverusok szervezik az elkeseredett és elbódult tömegeket. És mi egymást rágjuk-e és pártoskodjunk-e?
Nyugat régi ezeréves bástyáját szétszedték, minden szomszéd vitt magával egy darabot. Nem csak a pajzs és címer tört el, hanem a nép lelke lett beteg. Sárgaláz, aranyláz gyötri minden tagját s az aggodalom, a szegénység és az ínség töviskoszorúja szorítja fejét. A szegénységgel együtt jár a nagy elégedetlenség. A keserű emberek lelke olyan, mint ekétől felszaggatott hant, mely a magra, új tavaszra, jobb reményre éhes, mely nem nézi a kezet, mely a magot veti, sem az üszköt, mely hozzá tapad. Akik a magot vetik azoknak nem kell Isten, se haza, se lélek, se nemzet. Akik pedig a nagy ígéretek magvát veszik, azok nem disztingválnak jó és rossz, igazság és képtelenség között, hanem csak a szegénység védelmét látják és győzni akarnak osztályharc és gyűlölet árán.
Ki segítsen itt? Azt mondták: a keresztény nemzeti ellenállás. Hát ezt is megtapasztaltuk, három év előtt, mikor ránk szakadt a legpiszkosabb vörös forradalom. Akkor felbuzdultunk és hittük, hogy most már talpra áll a magyar. De meg kellett győződnünk, hogy a liberálizmusban felnevelt keresztény öntudat, gerinc és tisztánlátás tekintetében: szitálókő, sár és vályog, melyből falat építeni és ellenállást kifejleszteni nem lehet. Ez a templomba nem járó, Krisztussal közösséget nem tartó léhaság, üresség, gyáva nembánomság csak hanyatlásra alkalmas, de nemzeti felkelésre képtelen.
Az ifjúságnak mondjuk az Írás szavait: hagyjátok a holtakat eltemetni, hagyjátok a liberális Magyarországot, hadd temesse el a nemzeti erőtlenedésbe, a gazdasági inferioritásba (alárendeltség, alsóbbrendűség - szerk.), koldusságba vezető elveit, eszményeit s hegyébe magamagát. Ti pedig jőjjetek az erős utakon, melyeken a bátor kereszténység s Magyarországot a magyarság számára biztosító ezeréves élniakarás jár.
1922. Prohászka összes 13.
