Menetelünk tovább, senkire sem hallgatva

Amikor a fenti címen 1995-ben 1500 példányban kiadtuk Erőss Zoltán tanulmányát Kémeri Nagy Imre életéről és a Rongyos Gárdáról, mindazok, akik most a neofitákra jellemző módon hivatkoznak rájuk, még hülyegyerekekként tátották a szájukat, vagy levitézlett pártok szekerét tolták, és halvány fogalmuk sem volt semmiről. Ugyanez a helyzet az Árpád-sávos zászlóval is.

1992. október 23-án a Kossuth-téren Árpád-sávos zászlókkal és egyenruhában a budapesti MNA csoport, S. Krisztián szervezésével főszerepet játszott Göncz Árpád (Patkány) köztársasági elnök beszédének a megakadályozásában. (Erről az eseményről egyedül Bánó András zsidó származású TV riporter tudósított hitelesen.) Azok, akik abban az időben még nem is láttak ilyen zászlót, és akik mára teljesen lezüllesztették a zászló fogalmát - először sállá alacsonyították, majd zoknit (kapcát) csinálva belőle, illetve tökrészegen lepedőként magukra csavarva a hányadékban fetrengenek -, az ilyen semmirevaló lumpenek akarnak nekünk leckét adni a zászló tiszteletéből. Felhozzák ellenünk azt is, hogy sem a 2006-os TV-székházi közbotrány okozásban és garázdaságban, sem a gyöngyöspatai idiotizmusban nem vettünk részt. Tehát nincs nyilvános megnyilatkozásunk.

Ilyenféle megnyilatkozásaink nem is lesznek, mert ez a legprimitívebb külvárosi lumpenstílus nem az MNA stílusa. Ellenben a Becsület Napja megemlékezést az MNA hozta létre és teremtett belőle nemzeti emléknapot. 1999-ben, óriási havazást követően több ezer európai fiatal részvételével, kifogástalan rendben és rendkívül látványosan emlékmenetet tartottunk, majd koszorúzást a Kapisztrán téren. A résztvevők egy nagyobb csoportját az akkori Fidesz kormány verette szét az esti órákban, többeket letartóztattak és bíróság elé állítottak. De a rendezvény beíródott a hazafiak tudatába, és úgy, ahogy mi azt elterveztük. 

A TV székház ügye iskolapéldája annak, hogyan lehet hülyét csinálni a fehér niggerekből, a rabszolga mentalitású csőcselékből. Ma már senki nem tudja (és a szervezőin kívül akkor sem tudta) azt, hogy miért kellett felgyújtani a székházat és kirabolni a büféjét. A lumpenáriumban "szabadságharcként" jelenik meg ez a csoportos garázdaság, mely minden résztvevőjét a lehető legalacsonyabb szintre züllesztette. Arról sem igen beszélnek, hogy akkor az egész Szabadság tér bűzlött az alkoholtól. Nem részletezve más, hasonló szellemiségű botrányokat, még a gyöngyöspatai szégyen két epizódját, úgymint a futást a cigányok elől, és a betyársereges hugyos Alex és társai jelenetét és megveretésüket, valamint a tökrészeg "radikálisok" trianon-napi botrányos viselkedését említhetjük meg.

Nem feszegetnénk ezt a kérdést, már csak azért sem, mert nincs különösebb értelme. Viszont azoknak, akik az MNA-ellenességükben arra hivatkoznak nagy mellénnyel, amit a legjobban kellene szégyellniük, mégiscsak tudomásukra kell hoznunk egy-két dolgot. Minden rendezvényük az alkohol és a nemzeti rock jegyében játszódik le. Az alkohol a legalacsonyabb szinten élők kábítószere, a nemzeti rock pedig cukormázzal bekent fekália, mely a manhattani néger gettóból indult el, ahol is a fiatal niggerek üzekedő zenéjeként jelent meg, majd zsidó hangzásokkal kiegészített divatzeneként terjedt el. Ezt azért hangsúlyozzuk ki, mert nincs egyetlen rendezvényük sem, ahol ez a két emberaljasító elem ne lenne központi téma. Az úgynevezett Magyar Szigetnek, Jobbik Ifjúsági Táboroknak, és minden rendezvényüknek szintén ez a két elem az alapja, ezek köré szerveződik minden.

Az Arcvonal cserben hagyja a szegény 90 éves gyöngyöspatai öregasszonyt. Mondják ők. A cserbenhagyás fogalmával sincsenek tisztában, ugyanis csak azt lehet cserben hagyni, akit valamilyen rendező elv köt valakihez. Akihez nem köt semmi, azt nem hagyhatom cserben. Mondják erre, hogy a magyarság az összekötő kapocs. Ez nem magyarság kérdése, hanem kizárólag közösségi kérdés. Ha a helyi cigánysággal szemben döntő létszámfölényben levő helyi közösség képtelen azt a feladatot ellátni, ami a természetjog alapján a kötelessége is lenne, akkor ne várjanak segítséget senkitől. Segítségre csak akkor lennének jogosultak, ha már ők maguk mindent megtettek, ami megtehető volt, és az ellenerő ennek ellenére elnyomta őket. Ez már valódi ok, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül. De amíg egy gyenge kisebbség csak az agresszivitására építve képes elnyomni egy jóval erősebb, de gyáva többséget, addig nincs segítség. A gyávákat nem szabad segíteni, mert akkor soha nem lesznek bátrak.

Azt is nehezményezik egyesek, hogy az Arcvonal lekezel mindenkit. Nem kezelünk le senkit, csak a valóságnak megfelelően értékelünk. Kapcsolatainkat, véleményeinket valós elemekre építve, a tényeket szem előtt tartva alakítjuk ki. Mindenekelőtt erkölcsi, majd világnézeti, és nem érzelmi, vagy indulati alapon. Ha erkölcsileg elítélendő az életvitele valakinek, vagy valakiknek, ha világnézetünk összeegyeztethetetlen a mi világnézetünkkel, akkor csak udvariassági, vagy összmagyarsági okokból nem fogjuk ezt elhallgatni. Ennek hangot is adunk, különösen abban az esetben, ha ezt politikai síkra terelve, a különállásunkat negatívumként hozzák fel velünk szemben. Nem törekszünk olcsó népszerűségre, ezért a világgá kürtölt véleményük semmit sem számít. Illetve annyit azért mégis, hogy ennek következtében már eleve csak olyanok keresnek meg minket, akiknek nem tetszik az az életmód, amit az ellenségeink folytatnak. Évek óta nem fordult elő, hogy részegesek, rockimádók, diszkósok, koncertezők jelentkeztek volna nálunk, pedig igen megnőtt az érdeklődés irányunkba.

Ma már az Arcvonal által irányított szervezetek összlétszáma mellett eltörpülnek a pár száz fős gárdák, és ilyen olyan seregek. Ez a szervezett erő mindenek előtt a magyarság erkölcsi megújulásáért dolgozik, és ennek a nemzetmentő munkának a szellemében építkezik tovább. Ezért az erkölcs és a nemzet nevében jogosan ítélkezünk, és nem kérdezzük meg senkitől, hogy erről mi a véleménye. Akár nemzeti radikálisnak, akár liberálisnak vallja is magát. A politikai szempontokat is figyelmen kívül hagyjuk. Ezért még véletlenül se fordulhat elő olyasmi, hogy valamilyen erkölcsi vétséget azért hallgatunk el, mert elkövetője nemzeti érzelmű. Mert ha valóban az lenne, nem lennének vele erkölcsi problémák. A részeges, a tolvaj, a hazug, az erkölcstelen eleve nem lehet igazi magyar, csak egy selejt pária. Arról nem mi tehetünk, hogy ilyenekkel van tele minden magát nemzetinek hirdető tömörülés, létszámától függetlenül. Az MNA létszámnövekedése viszont élő cáfolata annak az elvnek, hogy ne foglalkozzunk a minőséggel, mert akkor nincs mennyiség. Van Magyarországon mennyiség is, a minőség mennyisége, de pontosan ezért nem érhetőek el akárkik számára. Nem pártpolitikai mennyiség ez (nem szavazótábor és pártlakáj sereg), hanem becsületes magyar emberek sokasága. Akik várnak és figyelnek.

Az az alig burkolt kísérlet, vagy inkább provokáció, hogy az MNA-t és szervezeteit belerángassák egy olyan műveletbe, melynek nincsenek tiszta és világos erkölcsi okai, meddő fáradozás. Mi holmi részeges, szakadt, állandóan spekuláló, megalkuvó társaságokkal soha nem fogunk együttműködni. Mert amíg az együttműködés valamennyire felemelné őket, minket ehhez viszonyítva hatványozott mértékben lealacsonyítana. Nincsenek az ország politikai, gazdasági életében olyan szegmensek, melyek lényegét ne ismernénk. A felszínre került személyek milyensége sem titok előttünk. Sem erőnket, sem a tudásunkat nem fogják növelni, és akkor már nincs még annak sem értelme, hogy bármiről tárgyaljunk. Ne keressenek kapcsolatot velünk, mert nincs semmiféle lehetősége az együttműködésnek. Azokat, akiket igaz embereknek tartunk, megkerestük és a jövőben is meg fogjuk keresni. A becsületes magyarokat mindig tiszta szívvel fogadjuk, bizonyíték erre a teljes személyi állományunk, a bajtársaink, a barátaink és a szövetségeseink. A feltétlen bizalom köt össze minket, és az MNA tagjait az eskü is. Olyan kapocs ez, amit az ellenségeink soha nem fognak megismerni, mert a lelkük nem eléggé nagy és tiszta ehhez.

Marad nekik a kutyasors. Lehet ugatni, az a karaván haladását nem befolyásolja. Aztán ha a karavánban haladók közül valakit esetleg felmérgesít az ugatásuk, hamar vonyítás lehet belőle, majd nyüszítés. Elhaló jellegű.

Kassai Ferenc - Jövőnk.info

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info