„Kelj a hit védelmére Orosz Föld!”

Az orosz nemzettudat az elmúlt húsz évben újra erőre kapott, tisztuláson is átment, állami támogatást élvezvén pedig hozzájárul az orosz hatalmi tényező megerősödéséhez. A keresztény és fehér európaiságnak az utolsó esélye valóban Oroszország, mivel az Európai Uniónak nevezett szabadkőműves kísérlet lényege az európai keresztény és fehér kultúra megsemmisítése. Ezt kell minden hazafinak tudatosítania Európában.

Minden szónál többet mond az, hogy milyen hazafias hirdetések jelennek meg hivatalos állami támogatással az orosz televízióban. A balkáni háborúk során keletkezett – a Szovjetunió idején tiltólistán lévő – „Kelj a hit védelmére Orosz Föld!” kezdetű, Szláv nő búcsúja (Прощание Славянки) címen is ismert orosz induló önmagában kifejezi Oroszország föltámadását, Európa reményét. Mindazoknak, akik esetleg értetlenül fogadnák ezt, nyomatékosan ajánljuk elolvasásra, újraolvasásra a két évvel ezelőtti Oroszország című, ötrészes írásunkat.

A dal zenéjét Vaszilij Agapkin zeneszerző írta 1912-ben az első balkáni háború idején a  nők tiszteletére, akik a háborúba induló férjeiket búcsúztatták. Később az I. világháborúban népszerű lett a környező országokban a katonák körében, különösen Oroszországban. Kolcsak admirális Fehér Hadseregének nem hivatalos himnuszává vált. A Szovjetunió idején betiltották, de a dallama annyira beleivódott az orosz néplélekbe, hogy új szöveget írva a dallamhoz újra feldolgozták és a Vörös Hadsereg kórusa is fölvette gyűjteményébe. Ma is kétféle szöveggel ismert, a díszszemléken és katonai parádékon minden alkalommal elhangzik nagyszerű dallama. A kilencvenes évek elején az egyik politikai párt Oroszország hivatalos himnuszává szerette volna tenni, de ez a törekvés nem járt sikerrel.

Az eredeti, 1912-es verzióból készült videó:

Vladimir Lazarev 1984-es szövegével:

Katonai parádén:

Kun András - Jövőnk.info

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info