A szepegés politikája.
A tenni vagy nem tenni, az nálunk annyi, mint lenni vagy nem lenni. Anyajegy a tettrehívás, az akció szükségességének kijelentése. A tagadás: az akció időszerűtlenségével magát az elvet, annak létjogosultságát tagadja. Az állítás, amikor lábra állít, ugyanakkor a küzdőtér porondjára állni kényszerít. Így tudjuk, hogy a "rossz tanács hegyéről" jön a szép szó, mely a leszerelés nótáját fújja, s mely a békének nevezett megadásra szólít fel, szívében szepegés, a félelem gyáva érzelmeit rejtegeti.
Ez alázatos kétrét-hajlás, kiállhatatlan macskanyávogás, kutyavisítás a korbács alól. Bizonytalan támadó harcokat provokálni nem okosság, de a ránk erőszakolt harcot felvenni kötelesség, tisztesség.
Az ellenséget le kell győzni és nem megkérlelni. Aki kérlel, az gyenge, az máris le van győzve. - Ellenség kegyelméből nem lehet megélni. A kegyelemkenyér mindig keserű, de az ellenség még ilyet sem ad, hanem követ ad, azt is azért, hogy fejbe verjen.
Eddig úgy voltunk nevelve, hogy ne a saját lábunkon álljunk, hanem hogy kegyelmes karok nyúljanak hónunk alá s emeljenek az öntudatosság sziklatalajáról. Mi meg hálából még meg is csókoljuk a kezet a veszedelmes szolgálatért. Érzelmeket, melyek évszázadokon át nagyra neveltetnek s szentelt hagyományképp öröklődnek át, főleg békés ázsiai természeteknél, megtörni nem könnyű. Desperát (kétségbeesett, reménytelen - szerk.) tehetetlenség támad ebből.
E copfos érzelmekkel szakítani kell. Előtted a küzdés, előtted a pálya. Aki fiaskótól fél, az menjen az útból. "Augusztok"-ra (ismert bohóc volt -szerk.) most nincs szükség. Ez nem cirkusz. Ide hősök kellenek.
Prohászka összes 21. (1899.)
