Az árverés "érdeklődés hiányában" elmaradt. Fél év múlva próbálkozhat újra a végrehajtó.
Elmaradt az az árverés, melyet 2011. augusztus 25-én, délelőtt 11 órakor szándékozott megtartani Schmör Ákos önálló bírósági végrehajtó Budaörsön, a Budapesti út 121. szám alatt lévő végrehajtói irodában.
Ez egy megismételt árverés lett volna, melyben Kovács Istvánnak - a Munkáspárt elnökségi tagjának, a Magyar Szociális Fórum egyik szervezőjének otthonát akarták kalapács alá tenni. Az előző árverés 2011. május 26-án szintén elmaradt, és mindkét esetben ugyanazzal az indoklással; Az árverés "érdeklődés hiányában" meghiúsult. Legközelebb fél év múlva próbálkozhat újra a végrehajtó.
Az esemény nagy médiaérdeklődés mellett zajlott
Ezt megelőzően mozgósító üzenetek keringtek az interneten, az sms-ekben, és szájról szájra is, melyekben az otthonvédő aktivisták kértek mindenkit, aki úgy érzi tenni akar, hogy legyen ott és ne hagyja, hogy elvegyék a család egyetlen otthonát!
Ennek eredményeképpen jött össze a néhány tíz emberből spontán tiltakozás a végrehajtó irodája előtt, hogy megakadályozzák Kovács István otthonának elvesztését.
A helyszínen voltak többek között a Munkáspárt otthonvédő aktivistái, Urbán Éva, a párt otthonvédő és nőtagozatának vezetője, Fogarasi Zsuzsanna, a párt alelnöke, és jelent volt Thürmer Gyula is, a Munkáspárt elnöke, aki a jelen eseményen nem elnökként, politikusként, hanem mint egyszerű civil vett részt, aki élt a véleménynyilvánítás jogával.

Továbbá jelen voltak még, Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum szervezője, Kozma József, az otthonvédő Jogsegélyszolgálat egyik vezetője, Borbély József, a Tempo párt elnöke, Brindza András, az Összefogás A Fennmaradásért Mozgalom médiafelelőse, valamint Tauzin Krisztina, akit idős édesanyjával és 4 gyermekes családjával 2010. június 15-én lakoltatott ki egyetlen otthonából kegyetlen erőszakkal Szamosi István önálló bírósági végrehajtó.
Az aktivistákon és önkénteseken kívül meglehetősen nagy médiafigyelmet kapott az esemény. A helyszínen voltak az Echo TV, a Hír TV forgatócsoportjai, valamint a Jövőnk.info - Szabad Riport helyszíni tudósítói, és számos fotós és újságíró is.

A rendőrség is képviseltette magát, mindössze egyetlen járőr autóval. Dolguk nem lévén az úttest szélén várakoztak.
Még nem kezdődött el az árverés, amikor szemtanúk szerint egy nagy értékű autó, egy Porsche kanyarodott volna föl a végrehajtói iroda elé, de amikor vezetője meglátta az iroda előtt várakozó aktivistákat, s kiváltképpen a média kameráit, szó szerint repülő rajtot vett, úgy tűnt el gyorsan a végrehajtói iroda elől, mint ha a kengyelfutó gyalogkakukk lett volna...
A végrehajtó bejelentette tehát, hogy az árverés meghiúsult, mert nem volt Kovács István otthonára érdeklődő. A jelek szerint az aktivisták és a média jelenléte elég volt ahhoz, hogy az árverés a fosztogatók számára kútba essen, s azok a "üzletemberek" és bankókkal kitömött aktatáskás strómanok, akiknek a magyarok otthonaira fáj a foga, most se merjenek odajönni, tartván a botránytól, és a kíváncsi kameráktól, s a nagy nyilvánosságtól - mert ezen három dolog közül egy sem használ az üzletüknek.
Jelentsük fel a végrehajtót!
Mindezen történések mellett, Kovács István adós két eljárást is kezdeményezett, egyet a bíróságon, egyet pedig a rendőrségen.
A bíróságon a végrehajtás jogalapjának a hiánya miatt, mivel a bank szerződésmódosítása egyoldalú volt, ezért keresetet indított a bíróságon, a végrehajtás jogalapjának a hiánya miatt annak megszüntetésére, s egyben kéri a bíróságot, hogy a végrehajtás foganatosítását, tehát az árverést a végrehajtás megszüntetésére irányuló per jogerős befejezéséig függessze fel. A rendőrségi eljárás pedig; Feljelentés, hivatali visszaélés miatt, ismeretlen tettes ellen.
Ezek az eljárások tehát már folyamatban vannak. Alább láthatjuk a rendőrségi feljelentés beszkennelt példányát...
Nos, megítélésünk szerint Kovács István a bírósági eljárással, de kiváltképpen a rendőrségi feljelentéssel - hivatali visszaélés miatt ismeretlen tettes ellen - nagyon is helyesen cselekedett. Mert nem szabad hagyni, hogy a végrehajtók elvegyék az ember otthonát. Akármekkora tartozása is van, s nem beszélve arról, hogy a tartozások oroszlánrésze nem másból, mint egyszerű banki, és szolgáltatói pénzügyi csalásból keletkezett.
Ezért hát javasoljuk minden bajba jutott adósnak, hogy jelentse fel nyugodtan a rendőrségen azt, aki el akarja tőle venni egyetlen otthonát, vagyis jelentse fel magát a végrehajtót!
És arra, hogy egy nyomozás esetén talál is valamit a rendőrség, bizony van is esély! Mert nincs az a végrehajtó, aki ne követne el valamilyen hibát. És mivel profit-orientáltak, önálló fosztogató vállalkozóként saját zsebre dolgoznak, majdnem mindig követnek el hibát, az ügy minél gyorsabb lebonyolítása és a minél nagyobb haszon érdekében.
Mivel ha a végrehajtó hibázik. az emberéletekre van kihatással, esetleg lassú halállal végződő hatással hajléktalanként a téli - 20 fokban, ezért a végrehajtók legapróbb hibáját is a legszigorúbban kell mérni!
A feljelentéshez ebben az említett ügyben született ide beszkennelt feljelentés, akár mintául is szolgálhat.
Hibát mindenki talál a saját eljárásában, ott van az, csak tessék rátalálni és behelyettesíteni a feljelentés indokát. Ezeket a módszereket később még taglaljuk oldalunkon.
Végezetül pedig had idézzük szó szerint Kovács István feljelentésének egy mondatát, melyet a fősodratú média ki tudja miért nem emleget, de ennek ismerete komoly reményt jelenthet sok ezer, sok százezer ember számára. Tehát az idézet így szól:
"A legutolsó adósmentő törvények alapján, az ingatlanok végrehajtására 2011.10.01-ig csak akkor kerülhet sor, ha ahhoz, az adós hozzájárul."
Fort András - Jövőnk.info - Szabad Riport Tudósító Iroda



