Eredetileg a cím ez lett volna: Egészségügy alulnézetben, de ez kissé sántított volna, mivel az egészségügy, – mint sokan megállapították – már régóta a béka feneke alatt van, ezért ennél lejjebbről nehéz már szemlélni.
De ha az ember testközelből találkozik vele, az elég lesújtó, hogy ne mondjam, maradandó élményeket hagy.
A minap egy fiatalember egy rossz mozdulat következtében lábát törte. Egész pontosan a bokáját.
Az első hiba az volt, hogy mindez éjszaka történt.
Az aggódó barátok először elvitték az ügyeletre, ahol azt mondták, ezzel ők nem foglalkoznak, vigyék a Merényi kórházba. Ezt követően nem vártak mentőre, hanem egyenest a Merényi kórházba vitték társukat.
Ez volt a második, s talán a legnagyobb hiba.
Ott a röntgenfelvétel után kiderült, hogy a fájó, duzzadt láb oka bokatörés, méghozzá mindjárt szilánkos törés. Erről a kórházról nemcsak a saját, de az ott tartózkodó betegek véleménye alapján se igen tudunk túl pozitívan beszámolni.
De tartsunk sorrendet.
Hajnalban bekerült a sérült a kórházba, ahol megröntgenezték, majd elhelyezték egy szobában, ahol a műtétre várók voltak. A ruhákat, ékszereket levették és elzárták, majd egy ágyra fektették másnap reggelig.
Reggel kikérdezték a korábbi kórelőzményekről, vágtában. A válaszra szinte oda sem figyelve, szélsebesen pipálgatott a kérdező. Így sikkadt el a magas vérnyomás is. Délelőtt került sor a műtétre, melyet nem altatásban, hanem a gerincbe adott bénító injekció hatása alatt végeztek el. Innen került végleges elhelyezésre. Bár nem abba a szobába és emeletre, amelyről megelőzőleg az aggódó szülőkkel közöltek. Így aztán mikor a szülők nem találták a megadott kórteremben, meg is ijedtek, hogy hová lett gyermekük. Némi föl-le futkosás, érdeklődés után sikerült csak kideríteniük, hová vitték.
A fiatalembert a déli órákban betolták és magára hagyták, annyi instrukcióval, hogy nem kelhet fel, a lábát meg tartsa a felpolcolt állapotban. Pont. Ennyi és nem több. A lába még sokáig zsibbadt maradt, bár a bénultság néhány óra után már múlóban volt. Valamikor a délután folyamán kapott egy kacsát is, ágytálról szó sem esett. Így amikor a baleset megtörtént, hát úgy járt.
Az este folyamán ágyszomszédjától megtudta, hogy létezik egy nővérhívó is, ami nem volt a keze ügyében, azt a szülők kotorták elő az éjjeliszekrény mögül. Másnap kérte a nővért, segítene megszüntetni a baleset nyomait és hatását, a válasz csak annyi volt, hogy az nem az, amire a fiatalember gondol, hanem csak a gerincbe adott injekciónál alkalmazott zselé. Ennyiben is maradtak. Illetve kapott egy járó keretet, hogy kimehessen vele a mellékhelyiségbe, de aztán a nővér elvetette a járókeret ötletét, miután konstatálta, hogy a betegnek felkelnie se nem szabad, se nem tud lábra állni. Később korrigálta egy kerekeken gördülő székkel. Azonban a próbálkozás csődöt mondott, mivel a mosdóban alacsony és kapaszkodó nélküli wc-ék vannak, melyeket ilyen állapotban nem lehet biztonságosan használni. Így hát, ha betegünk jót akar magának, igyekszik minél kevesebb szilárd táplálékot magához venni, és gyümölcslével, ásványvízzel kihúzni az előírt 10 nap fekvést. Amúgy 30-35C fokos a meleg, és hálát adunk Istennek, mert nem esik, így legalább nem csepeg a beteg fejére az esővíz.
A kétségbeesett szülő a látogatáskor megdöbbenve hallja, hogy itt nem szokás a betegeket lemosdatni sem. A délutános nővér közli, hogy reggelente lavórt adnak a betegeknek, ha kérnek.
Még aznap este egy újabb baleset, a kacsa tartalma kiborult. A nővérke sajnálkozva tárja szét kezét, takarítók csak másnap lesznek, sebaj, majd felszárad. De később mégis meggondolja magát, és azt a részt, ahová az orvos is eljut, egy lepedővel elmaszatolja, a többit meg a természetre bízza.
Ez az a díj, amit ebben az esetben biztosan nem fognak kiosztani
Harmadnap reggel a takarító az ágy alját is áttörölgeti egy nedves törlővel, ám a gurulós éjjeliszekrényt véletlenül sem tolja arrébb, mert az ápol és eltakar. Délután megérkezik a család, és végre eljön az alapos tisztálkodás ideje, szülő természetesen a kacsát is üríti, és az ágyat is áthúzza. Gondoskodik a folyadékutánpótlásról is.
És ez így ismétlődik egészen vasárnapig, amikor végre csak kiadják a beteget. Természetesen arról nem esik szó, hogy létezik betegszállítás is. A hülye szülő majd megoldja. Ezt is. Ám a hazaérkezéskor az emeletre feljutás kétségbeejtő, hiába próbálják ketten is felcipelni a sérültet anélkül, hogy a lábát lelógatná, nincs olyan szék, amellyel ez végrehajtható lenne. Bár a fiatalember koplalt egy hetet, de még így is vagy 90 kilót nyom, és kétméteres, a lába leér a székről, és beakad, beütődik, iszonyú fájdalmakat okozva. Végül a földön araszolva jut el a lakásig, az ágyig.
Mi lesz, amikor 4 nap múlva vissza kell mennie a varratszedésre és a gipszelésre? Lefelé ez már nem megy így. Hát, nemsokára kiderül az is.
Audie – Szabad Riport Tudósító Iroda
