Ezt írtuk tíz évvel ezelőtt

Szeptember 11-én, délelőtt fél kilenckor szabadságharcosok eredményes támadást intéztek a világterrorizmus fészkei ellen.

Az USA Hadügyminisztériuma és a Világkereskedelmi Központ elleni repülőgépes támadást négy géppel hajtották végre az életáldozatra kész szabadságharcosok. Három gép elérte a célját, a negyediket a légvédelem lelőtte. Ez kiváló eredménynek számít a támadók részéről. Az eredmény látványos volt, de a károkozás minimális. Össze sem lehet hasonlítani az angol-amerikai bombázók Drezda elleni terrorakciójával, melyben több mint 200.000 gyermek és 300.000 felnőtt égett el elevenen. (1945. február 13-án az előzőleg sok száz tonna szénporral leszórt város ellen gyújtóbomba támadást intéztek. A város menekült-gyűjtőhely volt, katonai célpontok nélkül.)

Európában több mint 6 millió embert öltek meg, és kifejezhetetlenül nagy értékeket semmisítettek meg az amerikai légi-terroristák. Hirosimáról és Nagaszakiról ne is beszéljünk, közismert az amerikai bombázók "eredményessége". Koreában és Vietnamban milliókat bombáztak le, a gyermekek közül is százezrek égtek el a napalm-bombák tűzében. Tucatjával lehetne sorolni azokat az országokat, ahol azóta is ezreket temettek az amerikaiak bombatámadásai után. És most kaptak egy enyhe kis figyelmeztetést, szinte csak szimbolikus erejűt, és begörcsöltek. Pánik, hisztéria, üvöltözés. Pár évtizeddel ezelőtt naponta tucatjával okoztak hasonló károkat az amerikaiak Európában. Akkor senki sem görcsölt, mindenki végezte a dolgát. A vezetők nem lapítottak szigorúan titkos odúikban, hanem ott voltak a katasztrófák színhelyén.

Fordul a kocka. Isten malmai lassan, de biztosan őrölnek.

JÖVŐNK MNA körlevél - 2001. szeptember

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info