Az Egyesült Államok és Románia megállapodást írt alá amerikai rakétavédelmi rendszer telepítéséről. Korábban azt jelentették, hogy az EURO rakétaelhárítási rendszer elemei Törökországban jelennek meg. Minden arra utal, hogy az USA és a NATO katonai gépezete feltartóztathatatlanul közelít az orosz határokhoz.
Az amerikai-román megállapodás aláírására Traian Băsescu román elnök szeptember 13-tán Washingtonban tett látogatásakor került sor. A dokumentumot a két ország külügyminiszterei - Hillary Clinton és Theodore Baconschi –írták alá. Ezután a tárgyalások minden résztvevőjét fogadta Barack Obama, bár kezdetben nem tervezett megbeszéléseket Basescuval.
A dokumentum szerint 2015-ig a volt román légitámaszponton, Deveselu-ban építik ki a az amerikai PRO rakétavédelmi rendszer földi bázisát. Ezek közé tartozik az komplexum Aegis radarállomása (SAR), a rakétaelhárítási rendszer parancsnoki irányító központja és az SM-3 Standart-3 elfogó rakéták mobil indítóállásai. A bázison mintegy 200 amerikai katona fog folyamatosan tartózkodni, de ha szükséges, akkor számuk elérheti az 500-at is.
Arról, hogy ki ellen irányul a rakétavédelmi bázis egy szót sem mondtak. Korábban amerikai tisztségviselők és Basescu többször kijelentették, hogy nem Oroszország ellen. Az utóbbi időben azonban történt egy újabb esemény, ami nyugtalanítja az orosz felet.
Nemrég az Egyesült Államok és Törökország is bejelentette, hogy török területen építik ki az EURO rakétavédelmi rendszer korai előrejelző radarrendszerét. Az USA és a NATO elleni rakétatámadás elhárító rendszer megvalósítási tervének végrehajtására vonatkozó döntést a lisszaboni csúcstalálkozón fogadták el 2010-ben. Törökország a kezdetektől aktívan közreműködött és jelentősen hozzájárult a tervezéshez. ”Tárgyalásokat folytattunk arról, hogy milyen mértékben vegyen részt Törökország ebben a rendszerben és ezek most a végső szakaszba léptek"- mondta a török külügyminisztérium szóvivője Selcuk Ünal.
A török diplomata szerint a radart a délkeleti országrészben fogják telepíteni. Ez lehetővé teszi, hogy több ezer kilométer sugarú területet pásztázzon. Törökország azt bizonygatja, hogy az új objektum nem irányul senki - különösen Oroszország - ellen nem. Egyszerűen az ország ezzel járul hozzá a NATO új biztonsági rendszerének fejlesztéséhez.
Az amerikai tervek szerint Törökországban először az AN/TPY-2 mobil radarérzékelő rendszert telepítik. 2015-re megjelenik az SM-3 tengeri és szárazföldi rakéták legújabb verziója. Ezt követően is tovább fejlesztik a rendszert úgy, hogy képes legyen az Egyesült Államok és Európa elleni közép- és hosszútávú rakéta fenyegetések sikeres elhárítására.
Az orosz határok közvetlen közelében a két ilyen objektum megjelenése mindenképp nyugtalanítja hazánk vezetését. A nyilatkozatban az orosz külügyminisztérium hangsúlyozza, hogy szükség van egy különmegállapodás megkötésére, amely egyértelműen kimondja, hogy az amerikai rakétavédelmi rendszer nem Oroszország ellen irányul. "Az események alakulása még időszerűbbé teszi azt az orosz igényt, hogy az Egyesült Államok és a NATO szilárd, jogilag kötelező garanciát vállaljon arra, hogy az általuk Európában telepített rakétaelhárító eszközök nem irányulnak az orosz stratégiai nukleáris erők ellen” – olvasható az orosz Külügyminisztérium kommentárjában.
"A Romániával kötött megállapodás az SM-3 elfogórakéták szárazföldi változatának és az Aegis rendszernek a deveselu-i egykori légibázison, valamint a nemrég történt bejelentés az amerikai AN/TPY-2 korai előrejelző radarközelgő telepítéséről arra utal, hogy az USA európai rakétaelhárítási terveinek végrehajtása gyorsan és tervszerűen zajlik. Mindez a PRO-ról szóló orosz-NATO és orosz-amerikai párbeszéd hiányában történik" - hívja fel a figyelmet a kommentár.
"A Romániában 2015-ig a reális rakétakihívásoktól függetlenül telepíteni tervezett rakétavédelmi bázis – az USA által kiépített globális rakétaelhárítási védelem stratégiai infrastruktúrájának soron következő állomása. Az Oroszország-NATO Tanácsban hatékony és célirányos döntéseket kell kidolgozni a régió rakétaelháritási védelmének elveiről és felépítéséről" - hangsúlyozta az orosz külügyminisztérium.
Hozzá kell tenni, hogy a romániai és a török objektumokkal az ügy nem teljes. Az Egyesült Államok és Lengyelország megállapodtak amerikai Patriot rakétaelfogó bázis telepítéséről a lengyel Morong városban. Kalinyingrád ettől az objektumtól kevesebb, mint 100 kilométerre található. A románokhoz hasonlóan a lengyel hatóságok is többször kijelentették, hogy Oroszországot a rakétavédelmi rendszer nem fenyegeti. Igaz, hogy ezeket az ellenrakétákat eredetileg Varsó közelében akarták elhelyezni, de végül is "eltolták" az orosz határhoz.
Végül, északabbra is van egy amerikai radar az orosz határ közelében, a norvégiai Varde városban. Bár ennek hivatalos funkciója az űrszemét követése, az orosz katonák és diplomaták azt gyanítják, hogy megsérti az 1972-es SALT-1 szerződésben az USA ABM rakétavédelmi rendszerekre vonatkozó vállalásait. Oroszország rendszeres megbeszéléseket folytat ezekről a berendezésekről az Egyesült Államokkal és Norvégiával.
Hogyan kell értelmezni az orosz határok körül láncszerűen megjelenő amerikai rakétavédelmi objektumokat? Ezt a témát elemzi a "Pravde.Ru" interjújában Konsztantyin Szivkov katonai szakértő, a Geopolitikai Problémák Akadémiájának alelnöke:
"Az Egyesült Államok és a NATO folytatja politikáját az ”Anakonda-hurok” keretében azzal a céllal, hogy bekerítsék Oroszországot saját bázisaikkal. Az amerikaiak még mindig legfőbb stratégiai ellenfelüknek tartják hazánkat és még csak nem is csinálnak titkot belőle. Az a feladatuk, hogy semlegesítsék nukleáris fegyvereinket és kitaszítsanak minket a világ óceánjainak főbb területeiről. Ebben az esetben - már a Fekete-tengerről is.
Törökországnak persze vannak saját elképzelései a rakétavédelmi rendszer elhelyezéséről, de Románia csak gyalog az USA kezében, és az ország elitje csak az amerikai támogatásnak köszönhetően létezik. Ugyanez mondható el Lengyelországról is. Száz szónak is egy a vége: amerikai rakétavédelmi objektumok láncolata az orosz határok mentén, Törökországtól Románián és Lengyelországon át Norvégiáig.
Vagyim Truhacsov - Pravda.ru


