Irán, Oroszország és Kína közös rakétapajzsot hoz létre a NATO fenyegetése ellen

Nem hivatalos források bejelentették, hogy Irán, Oroszország és Kína jelenleg gazdasági tárgyalásokat folytat és egy közös rakétavédelmi pajzs létrehozására irányuló javaslaton dolgozik, amely ellensúlyozná a NATO által létrehozott 'rakétavédelmi' rendszer fenyegetését. A konzultációk megkezdésének komoly okai vannak.

Mind a három állam arra a következtetésre jutott, hogy az amerikai tisztviselők állítása, mely szerint aggódnak Irán és Észak-Korea állítólagos rakéta- és nukleáris fenyegetése miatt, csak egy ürügy a NATO rakétavédelmi pajzsának létrehozására, azonban az igazi célja Oroszország és Kína megtámadása.

Ráadásul most, hogy korai előrejelző radarrendszert telepítenének Délkelet-Törökországba, amely az egyik összetevője a NATO rakétavédelmi pajzsnak, úgy tűnik, hogy a kiépítés tovább folytatódik Dél-Korea és Tajvan viszonylatában, amely egyértelműen azt mutatja, hogy Washington az állítólagos iráni és észak-koreai fenyegetést használja ürügyül Kína és Oroszország ellen.

Az S-400-as légvédelmi komplexum - most már Iránba is jut belőle?

A tájékozott szakértő szerint Kína, amely eddig nem hozott intézkedést a kérdésben, kezdi megérteni az új NATO-rendszer által okozott veszélyt.

Oroszország helyzetelemzése hasonló ahhoz, ami Irán álláspontja, amelyet kifejtett Nikolai Patrushev, az Orosz Biztonsági Tanács titkára legutóbbi teheráni látogatása során.

Ezért úgy tűnik, a három ország felismerte, eljött az idő, hogy komolyan tárgyalásokat kezdjen a tervvel kapcsolatban.

Egyes források szerint az orosz NATO nagykövet, Dmitrij Rogozin szeptember végén Iránba utazik, ahol az iráni tisztviselőkkel megbeszéléseket folytat a tervvel kapcsolatban. A RIA Novosti szerint, Rogozin "stratégiai kérdésekről" fog megbeszélést folytatni Teheránban.

Katonai szakértők véleménye szerint, mivel Irán, Oroszország és Kína jelentős előrehaladást ért el a légvédelmi rendszerek tervezése és építése terén, egy ilyen rakétapajzs rendszer nem lesz nehéz feladat számukra.

Továbbá, Románia megegyezett Washingtonnal abban, hogy szárazföldi SM3 elfogó rakétákat és több mint 100 amerikai katonai személyzetet fog állomásoztatni Románia területén. A megállapodás tartalmazza az amerikai haditengerészet cirkálóinak és a légvédelmi rendszer elfogó rakétáinak haditengerészeti változatának telepítését a román tengerpart mentén.

A projekt aggodalmat keltett Oroszországban, amely szerint a rendszer Oroszország nukleáris elrettentő képességei elleni fenyegetés lehet. Washington nem volt hajlandó egy közös orosz-NATO rakétavédelmi rendszert építeni, mely védelmet jelentene Oroszország számára is, ahogy azt Moszkvában javasolták.

Mozgalmunk stratégiai elemzői már hosszabb ideje foglalkoznak a fentiekkel, és ebben az évben több cikkben hívtuk föl a figyelmet, hogy a Nyugat teljesen hülyének nézi Oroszországot - bízva benne, hogy ez a megfelelő helyeken is "célba talál".

Elemző Intézetünk e hír napvilágra kerülése előtt már elkészített egy geopolitikai tanulmányt, amely az Oroszországot fenyegető amerikai katonai csapás lehetőségét állapítja meg, így az elemzésünket ez a hír messzemenőkig alátámasztja. Ezért az események felgyorsulása miatt, rövidesen közölhető formába hozzuk, és a nyilvánossá tehető részeit ismertetjük olvasóinkkal.

Az is látható, hogy egy sátáni terv áldozata az egész világ. Az orosz birodalom úgy tűnik későn fogta fel mi is történik, és kissé kapkodva teszi meg az első óvintézkedéseket, de talán még nem későn.

Újszászi István - Jövőnk.info

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info