McCaine líbiai forgatókönyvet akar Moszkva számára is

McCaine szenátor szeptember 29-én ismét Líbiába látogatott. Tripoliban sajtótájékoztatót tartott, melynek során kijelentette, hogy Líbia példája – vagyis a líbiai forgatókönyv – mintául szolgálhat Irán, Szíria, Kína és Oroszország vonatkozásában is. Úgy fogalmazott, hogy Líbia inspirálja az embereket Teheránban, Damaszkuszban, sőt Pekingben és Moszkvában, de inspirálja az embereket az egész világon. Természetesen ezt a hírt sem verte nagydobra a fősodratú sajtó.

A világpolitika figyelmes szemlélői számára azonban eddig sem volt kétséges, hogy a Nyugat imperialista törekvései milyen módon érintik azokat az országokat és népeket, amelyek nem fogadják el a nyugati cionista szellemiséget, nem azonosulnak a nyugati típusú demokráciával és az úgynevezett 'demokraták' által emberi jogoknak nevezett, de valójában devianciát és társadalomrombolást eredményező szabadkőműves eszmeiséggel.

Jól látható ennek a mintegy harminc országot magába foglaló politikai tömbnek a törekvése, ami azt is jelenti, hogy a cionisták jelenleg ennyi országot tartanak közvetlen irányítás alatt – és itt az irányítás a teljes vezetést jelenti, mivel ennél jóval több országra fejtenek ki befolyást a világban, zsarolással, fenyegetéssel, vagy éppen a vezetők megvásárlásával és függő helyzetben tartásával, gazdasági-pénzügyi nyomásgyakorlással, de a dollárhoz kötöttség is ebbe a kategóriába tartozik. A számukra nem megfelelő államokat titkosszolgálati aknamunkával próbálják gyengíteni és bomlasztani, amely az első fázis - erre a legjobb példa Szíria -, vagy a líbiai forgatókönyv szerint nyílt agressziót hajtanak végre ellene, ami már a második fázisa a műveletnek.

Mint tapasztalhattuk, az információs háború is elképesztő mérteteket öltött napjainkra, a cion-imperialisták hadműveleteiben a nyugati média egy önálló fegyvernemként tevékenykedik. Éppen ezért mi semmilyen módon nem tekinthetjük mérvadónak sem a nyugati, sem a vele szimbiózisban létező hazai tömegtájékoztatást. Az alternatív (gerilla) média szerepe és jelentősége ezáltal felértékelődik, mert nem csak a valódi történéseket képes megjeleníteni a nyugati félretájékoztatással (dezinformáció) párhuzamosan, hanem azok hátteréről is képet ad a világ eseményei iránt még érdeklődő olvasóknak. Nagy probléma ez a cionistáknak, de addig, amíg a lakosság nagy többsége konzumidiótákból, fogyasztói hülyékből áll (Kreténia), és a gondolkodó emberek kisebbséget alkotnak, ez mégsem jelent kezelhetetlen kihívást számukra. Azonban a gondolkodók és igazságkeresők száma folyamatos növekedést mutat és egy olyan közösséget hoz létre a világban, amely túlmutat a nemzetiségeken, vallási különbözőségeken, ideológiákon, és minden megosztó tényezőn, mivel ez a szövetség erkölcsi alapokon áll - ez jelenti a közös nevezőt a cion-imperializmus elleni harcban - és ez az, ami a cionisták legnagyobb rémálma és egyben bukásuk záloga.

Újszászi István - Jövőnk.info

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info