Vaszilij Aleksanyan a Jukosz olajtársaság korábbi ügyvezető alelnöke október 3-án 39 éves korában moszkvai otthonában meghalt. Aleksanyan halálát rokonai nyilatkozata szerint az AIDS betegség okozta. A HIV vírust 2006-ban, néhány hónappal a letartóztatása után diagnosztizálták a pénzmosás, adócsalás és sikkasztás vádjával fogvatartott üzletembernél. A börtönben fertőződött meg tuberkulózissal, amitől szinte teljesen megvakult. Az AIDS mellett nyirokmirigyrákot is megállapítottak nála.
Az ügyészség szerint Vaszilij Aleksanyan ingatlanokat és részvényeket sikkasztott a Tomskneft és VNK olajtársaságoknál. Tudomása volt más bűncselekményekről is, de végig hallgatott. Alekszanjan nem volt hajlandó tanúvallomást tenni Mihail Hodorkovszkij, a Jukosz volt főrészvényese ellen sem.
A cionisták minden követ igyekeztek megmozgatni, hogy emberük szabadlábra kerülhessen, mert attól féltek, hogy eljár a szája. Családját óriási összegekkel "támogatták" fajtársai, csak hogy Alekszanjan ne tegyen vallomást.
A 2006-ban vizsgálati fogságba helyezett férfit 2007-től a börtönkórház fertőző részlegében ápolták, majd 2008-ban szabadlábra helyezték 50 millió rubel ellenében, amit szintén a cionisták fizettek.
A cionista Vaszilij Aleksanyan hatalmas "karriert" futott be. A Moszkvai Állami Egyetemen végzett, majd fajtársai anyagi és egyéb támogatásával Amerikába utaztatták, ahol a Harvard Egyetem hallgatója lett és jogi diplomát szerzett. 1992-1994 között az amerikai Cleary Gottlieb Steen & Hamilton ügyvédi irodában dolgozott. 1995-1996 között ő volt a vezetője a V Group brit befektetési cég jogi osztályának, majd gazdái utasítására visszatért Oroszországba, ahol 1996-tól letartóztatásáig a Jukosz jogi osztályát vezette. (Valahogy ismerős ez a Soros-féle módszer...)
Jellemző, hogy a hazai zsidó sajtó milyen hazugságokkal próbálja manipulálni az embereket. Még saját híreikben is többször ellentmondásba keverednek néphülyítésük közepette. Ez egyszerűen szánalmas!
A történet tanulsága, hogy ha cionista felforgató vagy, vigyázz, hogy ne kerülj börtönbe Oroszországban...
Sólyom Gábor – Jövőnk.info


