Hajléktalanokat gyilkolnak az állam cigányai

Kifosztották, megverték, majd meztelenre vetkőztették a megtámadott hajléktalanokat a budapesti cigánybanda tagjai. Ellentétes információk vannak arról, hogy a verésbe halt bele, vagy kihűlt a két halálos áldozat.

Az elkövető „bűnözőkből álló csoport” régóta garázdálkodik a Hunyadi tér környékén, ám a hatóságok semmiféle érdemi intézkedést velük szemben nem tettek. Magyarországon már alapszabály, hogy valakinek meg kell halnia, mert anélkül a hatóságok nem lépnek fel a bűnözőkkel szemben – pláne ha cigányok. Az elkövetők kegyetlenségéről árulkodik, hogy a hajléktalanok koszos, büdös ruhái nemigen képezhették a kirablás tárgyát.

A bűnözőknek rács mögött a helyük, a gyilkosoknak pedig villamosszékben. Származástól függetlenül. A bűnözést szabadon engedő, gyilkosságban (is) bűnrészes államvezetésnek pedig lámpavason.

Bánfalvi Béla – Jövőnk.info

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info