A Kuruc.info vállaltan zsidó újságírója interjút készített a házi őrizetét töltő Budaházyval, amiben többek között az általa elképzelt borsodi cigányautonómiáról is szó esik. A riportalany újfent megerősítette ezt a képtelen elképzelését. Tehát: a cigányoknak kell adni Borsod megyét vagy annak egy részét, hogy ott maguknak élhessenek.
Azon túl, hogy egy ilyen művelet minden egyes költségét a magyaroknak kellene megfinanszírozni (és eurokompatibilis módon borítékolhatóan a későbbi fenntartását is), és egy ilyen „államalakulat” teljesen életképtelen lenne, két apró megjegyzést fűznénk.
Először is: hogy gondolja valaki, hogy csak úgy lepasszolja az ország egy részét (persze saját lakhelyétől jó távol)?! Mindemellett pedig napi szinten trianonzunk?! A borsodiakat erről nem kellene megkérdezni? Biztos, hogy arra vágynak, hogy kizsuppolják őket a lakóhelyükről, szülőföldjükről? Vagy maradjanak ott a cigányállamban? Fertőzöttség és szemét alapján egyébként inkább a főváros sorsáról kellene elgondolkodni! De semmiképpen sem más botjával verni a csalánt!
Nyugodtan kijelenthető, hogy Borsod megye az ország egyik legszebb területe. A Bükk (és a Bükki Nemzeti Park), Aggtelek (és az Aggteleki Nemzeti Park), a Sajó völgye, az ismert turistaközpontok, és kevésbé ismert, eldugott kis hegyi falvak… Javasoljuk Budaházynak, hogy mihelyst visszanyeri teljes szabadságát, a főváros káosza és az utcai hazafiság helyett fogjon egy hátizsákot, és látogasson el Szilvásváradra, Bánkútra, a kényelmes, kocsival megközelíthető látványosságok helyett/után kitérve a Tar-kő és a Három-kő felé; a cseppkőbarlang megtekintése után sétáljon át Aggtelekről Jósvafőre, majd a Szelce-völgyön és Derenken át egész Szögligetig; vagy csak alkonytájt üljön fel egy kis borsodi falu felett a hegytetőre, és nézze a völgyben kígyózó Sajót, vagy épp egy csörgedező hegyi patakot! Még útitársul, idegenvezetőül is szegődünk mellé – ha nem politizálunk, talán még összeveszni sem fogunk.

A mi Borsodunk - a Gömör Csoport archívumából
A másik, amit meg kell jegyezni, hogy a másik oldalról is felvetik ezt a képtelenséget, sőt, mintha egyre inkább részévé akarnák tenni a köztudatnak. Naivitás lenne azt gondolni, hogy a külhoni magyarok autonómiáját is nemzetérdekből emlegetik a vakolók. (Ahogy a kettős állampolgársági törvénynek is megvolt a valós oka.) A gondolat és az autonómia jogának elismerése után hamarabb lesz itt cigányállam, mint magyar autonómia. Talán ez is fő már a szabadkőműves boszorkánykonyhán.
Nem feltételezünk szándékos összekacsintást, de muszáj a nemzetieknek mindig az ellenség keze alá játszani? És csak akkor felismerni a tévedést, mikor már késő?
Borsodot már pedig nem adjuk!
Bánkúti Géza – Jövőnk.info


