Facebook YouTube Twitter RSS

Keresés űrlap

Fehér verzió Fekete verzió Vakbarát Mobil verzió

A demokrácia legitimációs válságban van

2011. október 26. - 23:24
|

A nyugati demokrácia a feje tetején áll. A tiltakozások, melyek Spanyolországban és Görögországban kezdődtek, az elmúlt hétvégén több mint 80 országra terjedtek ki. Németországban is több mint 10.000 ember demonstrált a parlamentáris demokrácia ellen, melynek döntéshozói már csak a piacok és a hitelminősítő ügynökségek érdekei szerint cselekszenek. A rendszer kérdése újra itt van, a demokrácia legitimációs válságban van.

Egy, a Német Bankszövetség megbízásából 2010 novemberében elvégzett közvéleménykutatás alkalmával a megkérdezett németek 52 százaléka azon a véleményen volt, hogy a német gazdasági berendezkedés nem vált be. A pénzügyi válság, a drámai eladósodás és nem utolsó sorban a rossz demográfiai helyzet megingatják a bizalmat. A nyugdíj már nincsen biztonságban, az egészségügyi rendszer már régóta elérte korlátait és az iskolai képzésben a pénztárca dönt inkább, mint a tehetség és a szorgalom.

Az egyre inkább elharapódzó hitetlenség szükséges következménye a tekintély elvesztése - és eddig egyetlen német állami vezetés sem küzdött olyan mértékű tekintélyvesztéssel, mint a mostani kormány. Az emberek túlnyomó része felismerte, hogy a demokraták a magas elvárások tekintetében végleg kudarcot vallottak és nincsenek új ötleteik a válság leküzdésére.

A demokratáknak valójában nem is lehetnek új ötleteik - mert egy ősrégi, a 19. századi felvilágosodás korának gondolatvilágában leledzenek, miszerint minden ember egyenlő. Akkoriban úgy képzelték, hogy az emberek mint üres zsákok jönnek a világra, majd iskolázottsággal és demokratikus eszmével töltik meg őket, azután pedig megegyező tudattal rendelkeznek és csak azt a kívánságot hordozzák magukban, hogy egy pacifista, békeszerető, internacionális közösséget valósítsanak meg.

Ám ez nem így van. Ennek ellenére ez nem akadályozza a demokratákat abban, hogy továbbra is a valótlan és életidegen elméletek régi "alapjaira" építsenek és ebből az álláspontból kiindulva politizáljanak. Ez alapjában véve olyan, mintha az ember már az első kereszteződésben a rossz irányba ment volna, azonban dacból ehhez a döntéshez ragaszkodik és nem képes arra, hogy ezt az első döntést valaha is megkérdőjelezze.

Nos, manapság nagyon is úgy van, hogy a tudományos eredmények alapján el kellett ismerni az emberek különbözőségét - ám ahelyett, hogy ebből levonták volna a szükséges következtetést, arra szólítottak fel, hogy az emberek adják fel a különbözőséget, alkalmazkodjanak a nagy tömeghez és ezt elnevezték "integrációnak".

Ha azonban egy résznek egy másikba integrálódnia kell, mindkettőnek meg kell változnia. A mai napig csak kevesen ismerték fel, hogy egy ilyen, a saját természet elleni magatartásnak végül fatális következményekkel kell járnia, mely egészen a népek felbomlásáig vezet.

A korábban meglévő sokszínűség azonos formájú együgyűséggé válik - és mivel az emberek természetükből adódóan mindig azt teszik, amit feltétlenül tenniük kell, a magasabb felé való törekvés megfullad. Ennek ellenében pedig mindent, ami magasabban áll, a mélybe rántanak és az eltűnik az egyforma tömegben.

De ezzel még nincsen vége: A másik eszelős gondolat az emberiség fejlődésébe vetett azon hit, miközben éppen az "emberiség" szenved annak a sajnálatos hiányában, hogy nincs is - ugyanúgy, mint ahogyan a fákat vagy az állatokat sem lehet egy általános egészként kezelni. Az ebbe a "fejlődésbe" vetett hit azonban ahhoz a végzetes következtetéshez vezet, hogy a ma élő emberek úgy gondolják, hogy ennek a fejlődésnek a legmagasabb fokán állnak és ezért megvetően tekintenek minden elmúlt dologra.

És ezenkívül ez a téves hit vezet azon téves öntudathoz, ami a jelen minden magasabb rendű dolgát megvetés tárgyává teszi és a mocsokba rántja, hogy magát jobbnak láttassa. Mert semmit sem gyűlöl jobban korunk egyforma tömegembere, mint az egyformaságot. És így elsimerésre törekszik. Mivel azonban napjaink lusta tömegembere maga sem ismeri el a valódi teljesítményt, az elismerésre törekvésében azt hiszi, hogy lemondhat az elismerésről - és így puszta önábrázolóvá válik.

Napjaink önábrázolója kétségtelenül a mai tömegemberek túlnyomó részének a típusát jeleníti meg - vezérszava: "Többnek látszani, mint amennyinek lenni." És semmi sem áll tőle távolabb, mint az egészséges önkritika. Így az ilyen önábrázolótól nem lehet elvárni új ötleteket és új megoldásokat. A valóság is azt mutatja, hogy ezeknek az önábrázolóknak a politikája legjobb esetben is csak arra alkalmas, hogy a hanyatlást egészen a keserű végig kezelje. Természetesen mindig annak a reményében, hogy ez lehetőleg minél hosszabb ideig ne legyen feltűnő.

Ebben a helyzetben vagyunk ma. Napjaink politikai küzdelme a hitért, az öntudatért és az új ideálokért folytatott küzdelem lett. Mialatt a kormányzók és természetesen hasonlóképpen a parlamentáris ellenzék is azon fáradoznak, hogy megőrizzék a látszatot és optimizmust terjesszenek, az egész rendszert a hitetlenség emészti és járulékosan bénítja is.

Magában a rendszer alapjaiban van benne, hogy a parlamentáris ellenzék nem tud valódi fordulatot hozni. Már Platon is felismerte 2500 évvel ezelőtt, hogy a jelenlegi kormányzási forma egyedül "a gazdagságban tapasztalható telhetetlenségben és a pénzcsinálás kedvéért minden más elhanyagolásában" jeleskedik. A "pénzcsinálásnak" azonban hamarosan szintén ugyanúgy vége szakad, mint a régi rendszernek és a régi hitnek. Akkor pedig elválik, hogy egy parlamenten kívüli mozgalom mozgósítani tud-e annyi erőt, hogy tiltakozást formáljon, a nép megmaradt maradékait összegyűjtse és egy új hitet, egy új eszmét hozzon létre, hogy ismét kiharcolhassuk magunknak az önállóságot, a munkát, a szabadságot és a tulajdont.

Forrás: spreelichter.info

(2011.10.19.)

Fordítás: Németh Krisztián – Jövőnk.info