Cigányország és Budaházy

Tisztelt Szerkesztőség, Bánfalvi Béla!

Tudom, hogy a jelen helyzetben nem kívánnak a témával nagyon foglalkozni, van mégis egy nagyon fontos szempont, amit eddig valahogy mindenki figyelmen kívül hagyott vagy nem vett észre, amikor a cigánykérdést boncolgatta. Ez pedig az, hogy a cigányok úgy élnek Magyarországon, és valószínű a zsidók is, hogy nincs magyar állampolgárságuk. Sose volt.

A magyar társadalom sosem ismerte el őket semmilyen jogi nyilatkozattal egyenrangú félnek, sosem egyenjogúsították őket, mert máig nem hasznos és egyenrangú tagjai a társadalomnak (tisztelet a töredék elenyésző kivételnek), és máig nem képesek együttesen, egy homogén tömbként, önállóan fellépni az érdekeikért. (Ha netán mégis úgy tűnik, akkor hadd ne mondjam ki, kik mozgatják hátulról őket.).

Nem uralkodók, földbirtokosok telepítették be a cigányokat az országba, hasznos munkavégzés céljából, területet adva nekik, hanem beszivárogtak a nyitott határon. Nem adott nekik senki menlevelet (az általuk hivatkozott 1423-as menlevél Zsigmond királytól hazugság, kitaláció, sose létezett - a király nem tartózkodott abban az időben azon a területen, ahol az állítólagos menlevelet a cigányok megkapták, és oka sem volt menlevél kiadására), kiváltságlevelet, birtokot, területet, életteret, mint annyi más befogadott közösségnek.

Olyan embercsoportba, kulturális-etnikai közösségbe folynak bele ezermilliárdos összegek, amelynek erre, nem lévén magyar állampolgárságuk, semmilyen jogalapjuk nincsen. És a jövőben sem lesz éppen emiatt, egy gyökeresen megváltozott helyzetben sem.

Még egyszer elmondom. A cigányok sose kaptak magyar állampolgárságot, nem emelték őket a Szentkorona részévé. Akinek nem tetszik ez az állítás, ugorjon neki az utóbbi ezer év jogszabályainak, és mutassa meg, mikor adták meg nekik ezt a jogot.

A Magyar Királyságban az embereket, a lakosságot helyi szinten tartották nyilván a helyi jegyzők, egészen a Második Világháború utáni központosításig, minden nyilvántartás helyi szinten volt. A helyben lakók mind tudtak egymásról, tudták, ki az idegen és ki tartozik közéjük, és ha utazni akartak, a menlevelet is helyi jegyzők állították ki számukra, nem a királyi hivatalba fáradtak fel ezért. A cigányok nem tartoztak a helyi közösségekhez, még akkor sem, ha esetleg megtűrték őket a faluvégen. Ha a kedvük úgy tartotta, akkor szedték a sátorfájukat, és továbbálltak, amit a magyar paraszt, földműves, a reá érvényes jogszokások miatt nem tehetett meg.

Amikor 1954-ben bevezették a személyi igazolványt, az nem az állampolgárság megadását jelentette számukra, hanem mindenki mással együtt csupán a központi nyilvántartásba felvételt. Ami persze nem ment könnyen, mert - nem lévén tagjai a helyi és jogokkal rendelkező közösségeknek - nem nagyon volt róluk helyi nyilvántartás. Ráadásul nem véletlenül kaptak eltérő színű személyi igazolványt, mint a többiek.

Útlevelet, ugye, személyi igazolvánnyal igazolt adatok alapján lehet igényelni. Ám az útlevél sem magyar állampolgárságot jelent, hanem csupán utazási lehetőséget az adott állam igazolásával. Az, hogy mindezeket összekeverik egyesek és sokak, az nem változtatja meg a tényeket. Azért, mert a Második Világháború befejezése után az addigi jogfejlődést figyelmen kívül hagyva, a társadalom beleegyezését, hozzájárulását nem kikérve egy eltérő jogrendszer épült ki, és működik azóta is, még nem teszi a jogrendszert legitimmé.

Kérdés: Ha a birtokomon a kerítésen átmászva megtelepszik valaki, és - lévén a birtok elég nagy, és az illető sok kárt nem okoz nekem - pusztán könyörületből hagyom ott élni, az teremt-e önmagában valamilyen jogalapot tulajdonba kerülésre, tulajdonba beleszólásra? Ha én, a tulajdonos, szabad akaratomból(!) nem adom meg neki ezt a jogot, akkor szerintem nem, még ha többszáz év telt is el a betelepedés óta. De ha valaki máshogy gondolja, akkor játsszon el ugyanezzel a gondolattal, csak most a saját lakására, saját telkére vonatkoztatva.

Budaházynak és a cigány autonómia gondolatával kacérkodóknak üzenem, hogy a cigányok már csak emiatt sem kaphatnak autonómiát, országnak területet sehol a Kárpát-medencében a mi beleegyezésünk és az ott élők beleegyezése nélkül. Esetleg Szibériában a farkasok és medvék, a sarkvidékeken a jégtáblákon a jegesmedvék között. Maximum nagyhatalmi szándékra és ellenünk fegyverrel biztosítva, de az már egy másik helyzet.

Üdvözlettel: Z.S.

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info