Túlélő tábor a Visegrádi hegységben

Beszámoló - A túra Pilisszentlászlóról indult napsütésben. Mielőtt nekivágtunk volna a felszerelést elosztottuk egymás közt, hogy mindenki egyformán megpakolt zsákkal tegye meg a kitűzött távot. A menet során alakzatban haladva felváltva történt a tájolás, majd haladtunk tovább a tervezett tábor felé. Délután kettőre érkeztünk meg 15 km-rel a hátunk mögött. Gyorsan nekiálltunk a menedék elkészítésének, tűzpáronként végezve a különböző feladatokat.

Mire besötétedett elkészült az avarkunyhónk és jöhetett a nap fénypontja, tűzgyújtás tűzkulccsal illetve kovakővel, majd grillezés lapos kövön és gyalogsági ásón. A tábori szakács gondos előkészületeinek köszönhetően igazán jóllaktunk. Ezzel az első nap véget is ért.

A következő nap reggeli tornával kezdődött, majd reggeli után a táborhely lebontása és a nyomok eltüntetése következett. Egyik tapasztalt bajtársunknak köszönhetően megtanulhattunk néhány csapda készítését és használatát.

Végezetül kihívást állítva a bajtársak elé három próbát rendeztünk mely állt:

1. súlylökés
2. akadálypálya
3. fekve nyomás maximum ismétléssel

Mondani sem kell, mindenki hatalmas akaraterőről tett tanúbizonyságot.

Ezután már csak a hazafelé vezető út volt hátra. A kiinduló pontra visszaérve szomorúság fogott el minket, hogy itt kell hagynunk ezt a csodás környezetet, de élményekkel gazdagon távoztunk.

Az egész tábor a felkészülés és a bajtársiasság jegyében zajlott! 

MNA Budapesti Népi Akciócsoport

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info