Az MNA Jászberényi Népi Akciócsoportjának vezetése egy 25 kilométeres menetgyakorlat teljesítését határozta meg az ifjú bajtársaknak. A feladat megtervezése és végrehajtásának levezénylése egy kijelölt bajtársra lett bízva, aki feladatát tökéletesen teljesítette.
Nem éppen verőfényes napsütésben, de annál jobb hangulatban indult a csapat október 22-én Sirokról. Az egység feladata a meghatározott útvonal, táv teljesítése volt - könnyített menetfelszerelésben - úgy, hogy túraútvonalat, lakott területet nem érinthettek. A menet során a tájolót felváltva kezelték a bajtársak, hogy annak használatát mindenki gyakorolhassa. A nehezített menetkörülmények ellenére is remek időt futottak a fiatalok.
A jászberényi akciócsoport ifjú harcosai sikeresen teljesítették a 25 kilométeres távot, mely Sirok-Bükkszék-Sirok útvonalon haladt. A menet végig remek hangulatban telt.
A fiatalok számot adtak tudásuk legjavából. Tájolás, erőnlét, kitartás, csapatszellem, bajtársiasság. A nap végén kicsit megfáradva, de rengeteg gyönyörű emlékkel indultak haza. Feladatukat tökéletesen teljesítették!
Az MNA Jászberényi Népi Akciócsoportja várja a hazájáért harcolni kész fiatalok és ifjú munkások jelentkezését. Felkészülés, bajtársiasság, hazaszeretet. Ha ezt keresed, köztünk a helyed! Bővebb információért jelentkezz a jaszbereny@arcvonal.org levél címen!
Jászberényi Népi Akciócsoport




