Emléktúra és kitartás – Kecskés Gáborra emlékeztünk

Szombaton került sor a Magyar Nemzeti Arcvonal hagyományos emléktúrájára, amellyel elhunyt bajtársunkra, Kecskés Gáborra emlékezünk meg. A róla elnevezett túra során Galyaváron létrehozott emlékhelyen az MNA szertartásrendje szerint minden évben katonai tiszteletadással emlékezünk a hatalom által koholt vádakkal bebörtönzött, majd ott rákbetegséget kapott bajtársunkra.

Kecskés Gábor életét felidézve az idén a kitartás jelentőségét hangsúlyozta ki ifj. Győrkös István, a katonai alakzatban felsorakozott bajtársak és a csatlakozott vendégek előtt. Most, amikor az ország katasztrofális állapotban van, az összeomlás már széles körben hangoztatott és nagy valószínűség szerint bekövetkező valós lehetőségként jelenik meg, az Arcvonal szerepe kiemelt jelentőséget kap, hiszen a különféle nemzeti szervezetek is bomladozó, széteső helyzetben vannak, és sem jövőképet, sem valódi megoldást nem tudnak fölmutatni a társadalom széles rétegei számára, az ország jelenlegi vezetőiről már nem is beszélve.

Nem sokára értelmet nyer majd az, amit az idős német veteránok - akik húsz évvel ezelőtt az Arcvonal tanácsadói voltak - elmondtak a rendkívüli időket jellemző helytállásról, mely szerint az igazi harcosokat és hazafiakat nem az elmondott nagy szavak és ígéretek jellemzik, hanem azok a cselekedetek, amelyek akkor válnak lehetővé, amikor a beszéd ideje véget ér „és lezárják a torony nyílásokat”.

A változások küszöbén a társadalmunkat a kilátástalanság érzete és a teljes felkészületlenség jellemzi a jövőre vonatkozóan, ezért az Arcvonalnak ezt a történelmi küldetését teljesítenie kell és vezető erővé kell válnia.

Nyitrai Frigyes – Jövőnk.info

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info