Bűnös szegények!

A hitesek szegény-gyűlölő felfogása tükröződik a Parlament döntésében. Elzárással büntetik a folyamatosan közterületen élőket.

Százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal vagy elzárással sújthatja a bíróság december 1-jétől azokat a hajléktalanokat, akiket fél éven belül másodszor érnek tetten azon, hogy az utcán, vagy közterületen élnek. A parlament hétfőn - 293 igen szavazattal, 61 ellenében - módosította és fogadta el ezt a szabálysértési törvényt.

A változtatást fővárosi fideszes politikusok kezdeményezték még júniusban, mivel nagyon irritálta már kényes orrukat a hajléktalanok szaga. Kiknek már a látványát sem bírták, nem beszélve arról, hogy a szegény és a hajléktalan ember rontja az ő városképüket.

Bár ők indoklásukban szemérmesen azt írták: "Az önkormányzatok az év eleje óta szabálysértéssé nyilváníthatják és pénzbüntetéssel szankcionálhatják a közterületek nem rendeltetésszerű használatát, az utcán élők esetében ez a büntetés nehezen végrehajtható, kevés a visszatartó ereje."

Jobbikos politikusok javaslatára ugyanakkor a törvénybe az is bekerült, hogy a szankció nem alkalmazható, ha a városi önkormányzat a hajléktalanellátás feltételeit nem biztosítja. De persze ez is jellemző a Jobbik eddig burkolt, de egyre nyilvánvalóbb együttműködésére a Fidesz kormányzattal; nem a hajléktalanság tényét kívánja megszüntetni, nem a lakhatási jognak alapvető emberi joggá tételéért lobbizik, hanem csak; "Jaj, azért nem kell a hajléktalanokkal ennyire szigorúnak lenni." Vagyis meg akar felelni itt is, ott is.

És az Apokalipszis csak közeleg...

De a végén csak megszavazta ezt a szégyenletes törvényt az összes jobbikos képviselő is! És ezzel gyorsabban bukdácsol lefelé a lejtőn, a Fidesszel együtt. És azok a társadalmi folyamatok, melyek ezek után még jobban teret kapnak, semmi jóval nem kecsegtetnek:

Mivel egyre több embert lakoltatnak ki a hiéna végrehajtók, s a kormányzat nem tesz ez ellen semmit, a szegényeket támadja a fosztogató bűnösök helyett; a közeljövőben sokkal több hajléktalannal kell majd számolni, mint eddig.

Őket majd nagy hatósági razziák keretében gyűjtik majd be, s zárják őrzött táborokba - feltehetően éppen úgy, amire mi már figyelmeztettünk egy régebbi cikkünkben; "A Közeleg Nemzet Apokalipszise című anyag 6. pontjában: "Menekülttáborok - Forrongás - Tűzfészkek" - leírtuk. ITT >>

Ám figyelmeztetésünk - a nagy tipródások és látszat együttérzés után -, végül is süket fülekre talált a kormányzat és hatalom részéről.

Élő bizonyíték erre ez a mostani intézkedés. De ne higgye senki, hogy büntetlenül megtehetik ezt azok, akik a hatalomban és a Parlamentben ülnek. A szegényeket bűnössé tevő parlamenti döntés igen szavazóinak névsora nyilvános és megtekinthető ebben a másik anyagunkban is, mely az "Elfogadták: A szegények mától bűnözők" címet viseli. ITT >>

Ki szelet vet, vihart arat - és az Apokalipszis, csak közeleg...


Fort András – Szabad Riport Tudósító Iroda

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info