Bácsfi és a néphülyítés

Manapság az esztétikai érzékkel még rendelkező emberek számára a kissé megrondult, hippiként öltözködő Bácsfi Diána újfajta hóbortnak hódol. Előkeresi azokat a kétes történelmi forrásokat, amelyeket senki sem vesz igazán komolyan, és egy álomvilágot épít ki a saját számára, és azoknak, akik hajlamosak elhinni a képzelgéseit. Affektálva, mély meggyőződéssel adja elő magát, természetfeletti összefüggéseket látva bele az ókori civilizációk ismereteibe.

Olyan történelmi világot próbál elénk vetíteni, amelyben az emberek hihetetlen képességekkel rendelkeztek, akárcsak a mozifilmek szuperhősei, vagy még inkább. Előadásában minden vallás keveredik, és ha még komolyabb mélységeket vagy gyakorlati tapasztalatokat is érintene, azt hihetnénk, hogy tudja, hogy miről beszél. Csakhogy nem tudja. Előre jeleztük, hogy fel fognak tűnni olyan emberek, akik hihetetlen titkokat próbálnak közölni. Ez bármilyen formában, körítéssel történhet, a lényeg, hogy valamennyi túlzó és felszínes, terjengős legyen, az igazságot összefüggéseiben és mélységében egyik sem szándékozik közölni.

A cél egyértelmű: a valós szellemi értékeket jelentéktelennek, hétköznapinak beállítani (hiszen a hihetetlenül sok "csoda", pontosabban szemfényvesztés mellett az evangéliumi történetek már nem is tűnnek fontosnak, értékesnek, vagy kiemelkedőnek). A reinkarnáció reklámozása is egy célt szolgál: elvenni az élét az utolsó ítélet jelentőségének, és az ahhoz kapcsolódó bibliai üzeneteknek. Hiszen ha nincs utolsó itélet, csak reinkarnáció, akkor az utolsó itélet elkerülését célzó szigorú erkölcsi szabályoknak, hitnek sincs értelme. Mert ha reinkarnáció van, akkor nincs örök kárhozat, de feltámadás sem, nincs büntetése a gonosznak, és nincs igéret a hívő keresztény ember számára, sem jutalom. Ez azt jelentené, hogy a világ a mai állapotában tökéletes, hiszen sosem változik meg. A keresztény hit szerint viszont a világ most alapvetően tökéletlen, hiszen a halál és a bűn mint jelenség egyáltalán szerepelhet benne. Ennek oka a Sátán és angyalainak jelenléte a világban, az ember bűnös volta, de ez a korszak az Isten kegyelme miatt egyszer véget ér. Úgy van írva, hogy az örök tűz (a kárhozat, a végső ítélet) a Sátánnak és az ő angyalainak készíttetett, tehát az Isten végül a rossz minden formáját, megnyilvánulását és okozóját el fogja távolítani a világból. És a Sátánnal együtt távoznak azok is, akik cselekedeteikben és lelkületükben hozzá és angyalaihoz váltak hasonlatossá, vagyis azok az emberek akik a sátáni utat választották. A következő világ tehát nem egy következő földi élet egy következő testben, hanem az elhunyt emberek test szerinti feltámadása, méghozzá egy romolhatatlan világban, ahol nincs sem testi sem lelki romlottság, sem romlottságnak árnyéka. Így a feltámadott ember teste is jóval tökéletesebb lesz, mint amit a halál által levetett. Ahogy írva van: hasonlatosak leszünk a testtelen angyalokhoz. Ha Isten végtelen igazságosságára gondolunk, ez nem is lehet másként (hiszen nem tűrheti el a Sátán jelenlétét és hatalmát).

Hányszor halljuk hitetlen emberektől, hogy ezt vagy azt a bűnt vagy katasztrófát miért engedte az Isten? Hát el fog jönni az a világ, amikor már sem halál, sem bűn, sem katasztrófa, sem átkok sem gyűlölet nem lesznek, és akkor bizonyos lesz mindenki előtt, hogy Isten a rossz semmilyen formáját nem tűri el. Mennyivel szebb reménye van a keresztény embernek a hit által! És milyen kegyetlenség az embertől az igaz reményt és a bizonyosságot megpróbálni elvenni, és üres igéretekkel, légbőlkapott hazugságokkal hitegetni.

Megfűszerezve Bácsfi mérgező beszéde egy kis nimródozással és magyarkodással kimondottan a nemzeti oldal ámítására lett előkészítve. Nem más ez, mint egy gyilkos támadás a keresztény magyarság ellen, szellemi síkon.

A kereszténység ma hihetetlenül erős támadás alatt áll. Nem csak az eszmét támadják, de maga az egyházszervezet is cionista befolyás alá került. A cionista-zsidó egyházi vezetés pedig gondoskodik arról, hogy a kereszténységet minden lehetséges módon hiteltelenítse, a keresztény hitet pedig véletlenül se jelenítse meg. Az ilyen Bácsfi-félék gondolatai pedig tovább fokozzák a zavart. Az, hogy most Bácsfi a hülyeségeit jó szándékkal találta-e ki, vagy elé tette a titkosügynök apukája, hogy most ezzel kell rombolni az országot, és szolgálni a zsidókat, nem számít.

Évekkel ezelőtt Bácsfi Dianát és szerveződését a Magyar Nemzeti Arcvonal vezetősége ellenségnek nyilvánította. Megint bebizonyosodott, hogy okkal.

Bácsfi okos, de bölcs soha nem lehet. A mai zavaros világunkban az általa is terjesztett divatos, könnyű feloldódást ígérő téveszmék veszélyesek, mert tetszetős csomagolásban (szöveg és a hókusz-pókusz) ad olyasmit, ami képes kitölteni a lelki hiányérzetet. Hülyeséggel, amit a médiumok az elmúlt évtizedekben jól megalapoztak a különféle rémhírekkel, hazugságokkal, tévtanokkal. Tudja, hogy a társadalom egy számottevő része erre vevő, és ezt ki is használja. Még a végén szektaalapítóként vonul be a történelembe - legalábbis ezt szeretné.


Tamási Attila – Jövőnk.info

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info