Elnyomorodott s hadiszolgálatra alkalmatlanná lett katona imája

Mindenható Isten!

Én, szegény nyomorult szolgád irgalmad ajtaján zörgetek és imádságomnak a meghallgatását kérem tőled. Tudom, hogy szabados vagy mindenekkel és velem is azt cselekszel, amit akarsz. Bölcsességed tudja csak, miért kellett nekem is, egykor vitéz harcosból ilyen beteggé lennem s az ellenséget űző fegyver helyett gyámolító botot venni kezembe? Elmém nem tudja áttekinteni bölcsességednek útait, csak hiszem még most is, hogy javamra cselekszel mindeneket.

Kérlek Uram! Ne hagyj el most, mikor erőtlenné lettem a küzdésre és gondoskodj az én mindennapi kenyeremről, mert az én elnyomorodott testem nem képes annak megszerzésére.

Rokkant katonák. Budapest, Zita kórház

Ihlesd meg lelkeddel az emberek szívét, hogy el ne hagyjanak engemet, aki mindenemet adtam érettök. Keresztem könnyebb lesz így, ha testvéreim lesznek ők annak hordozásában és nem engednek engem és családomat a szükölködéssel harcolni.

Benned bíztam Atyám én eddigelé és mindég megsegítettél. Szent hittel s nagy bizalommal bízik benned a te szolgád és hiszi, hogy nem hagyod el, hanem karjaidra veszed és eltartod őt. Ámen.

Szolnoky Gerzson református lelkipásztor:
Háborús idők imádságos könyve hadbavonultak és azok családjai számára, 1916

Havasi Csenge – Jövőnk.info

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info