A nyugati világban már ismert Zeitgeist Mozgalom terjeszkedését mindenhol éles társadalmi vita övezi, aminek főbb vonatkozásai a következők: 1. a mozgalom nemzetközi szinten próbálja kikezdeni a kereszténységet, ehhez felhasználja az immár több évtizede folyamatban lévő "New Age" propaganda társadalomra gyakorolt hatásait, 2. bár új irányzatként hirdeti magát, eszmei gyökerei egészen a XVII. századig nyúlnak vissza, és eszmerendszere együtt formálódott a szabadkőművességgel, 3. zavaros ideái a kommunizmus egy modernebb, technokrata változatát hirdetik, miközben főbb hangadóik bizonyíthatóan a marxizmus hatása alatt állnak, 4. a főbb gondolkodói műveiben számtalan okkult vonatkozás található, ami visszautal az általuk újként felmutatott ideák eszmei gyökereire, 5. a mozgalom eszmeiségének része az erkölcsi relativitás, az abszolút jó és rossz tagadása, a mennyiségi szemlélet és az egyenlőség-elv, valamint nyíltan célként jelöli meg a vallások, nemzetek felszámolását, és a globális állam létrehozását. Az alábbi tanulmány hűen mutatja, hogy a nyugati világban milyen visszhangja van annak az eszmeiségnek, ami Magyarországon napjainkban kíván kibontakozni.
New Age spirituális propaganda a modern társadalomban: a felvilágosodásnak álcázott szemfényvesztés kritikája
Ez a tanulmány a világban jelenleg is zajló okkult propaganda általános áttekintése, melynek célja, hogy az olvasó betekintést nyerjen bizonyos okkult csoportok közötti kapcsolatba. Lehetetlen feladat lenne valamennyi ilyen kapcsolatra rámutatni, ezért a könnyebb érthetőségért szükséges volt kiválasztani néhány jól ismert csoportot és egyéneket. A lábjegyzet további hivatkozásokat és ajánlott irodalmakat tartalmaz ennek kapcsán, a tanulmány csak a lényegre szorítkozik.
Az illuminátusok állítólagos tevékenységét övező találgatások halmaza már önmagában egy ellentmondásos dolog. (1) Az ilyen téren tapasztalható intenzív ellenőrzés miatt az átlag történész kínosan kerüli a témát, mindazonáltal az illuminátusok tevékenysége történelmi tény, és ma is kifejtik tevékenységüket. (2) Vannak emberek, akik a nyilvános televízióból, az oktatási rendszerből, és más médiaforrásokból szerzett felületes információkra támaszkodva állítják, hogy ez a csoport lenne a globális kormányzat legmagasabb szintje. A találgatások tömkelege mára már egy jövedelmező piacot hozott létre, ami megszépített információkat hoz a nyilvánosság elé. (3) Az ilyen információk egy része igazolt történelmi tény, egy részük pedig mindig is találgatás marad.
Mindazonáltal az egyének pszichológiai állapota és hamis információkon alapuló szocializációs környezete nem teszi lehetővé, hogy elfogadjanak olyan tényeket, amik alapvetően ellenkeznek a világról alkotott képükkel és kikezdik már a környezetükről alkotott fogalmakat is. A média, a szociológiai- és politikai propaganda tett arról, hogy egy átlag ember mentálisan teljesen sokkolva legyen az összeesküvés szó említésére, és már a gondolatától is azonnal védekező módba váltson. A "The Handbook of Mass Media Ethics" szerint
"Bizonyos értelemben a szociológiai propaganda a politikai propaganda ellentéte, mert a politikai propaganda esetében a tömegmédia nyíltan közvetít egy ideológiát a nyilvánosság felé, hogy az emberek így elfogadjanak egy politikai vagy gazdasági struktúrát, részt vegyenek valamilyen aktivitásban, viszont a szociológiai propaganda esetében a már létező gazdasági, politikai, és szociológiai faktorok fokozatosan teszik lehetővé, hogy az emberek önként fogadjanak el egy ideológiát, illetve hogy az egyén maga gondolja ki az ideológiát, amit emiatt teljes egészében magáénak vall." (4)
Mivel a globális állam létrehozására törekvő kormányzat mindkét fajta propagandát használja, a lehető legfinomabb módon juttatja el a sugalmazott dolgokat az emberekhez, így néhány évtizednyi propagandát követően a korábban keresztény alapokra épülő társadalmakban sokszor még a hívő emberek is teljes egészében figyelmen kívül hagyják az evangélium üzenetét, illetve Jézus tanításait.(5)
Valószínűleg ez követőik számára sem ismert, de a Zeitgeist Mozgalom is a propaganda egy formája, aminek rengeteg naiv ember áldozatává válik. A szellemi felsőbbségesség képét ölti magára, miközben túlhaladott, vagy épp eltörlendő dolognak állít be minden világvallást, és támogatja azt a nézetet, miszerint Jézus soha nem is létezett. (6) Bár a társadalom jövőjét a tudományokban látja, ez a mozgalom propagandavideóiban azt is állítja, hogy Mózes életrajza, születésének, gyermekkorának, a Nílusból a fáraó lánya által való megmentésének története a kaldeusok Sargonnal kapcsolatos elbeszélésének átvétele. Mindazonáltal ez nem egy szakképzett történészek és régészek által is elfogadott értelmezés, pusztán a mozgalom hangadóinak alá nem támasztott elmélete.
Nyugaton széles társadalmi vita övezi ezeket az alá nem támasztott elméleteket. Laurie C Miller, a Tufts University School of Medicine egyetemi docense ennek kapcsán kifejtette, hogy az ősi időkben a nemzetközi örökbefogadás is általánosan elfogadott gyakorlat volt, Mózes történetét a legismertebb örökbefogadási esetnek nevezte. (7) Ezért intellektuális igénytelenség pusztán a hasonlóság miatt oksági viszonyt megállapítani. Az örökbefogadás általánosan elfogadott gyakorlat volt a Közel-Keleten, amely nyilvánvalóan több eset között is hasonlóságot eredményezhet. (8)
Ez a fajta propaganda része a hierarchia kiterjesztésének (9), amit a "Seven Rays" (hét sugár) doktrína segítségével valósítanak meg a globális elit szellemi háttérbázisát képező csoportosulások. Ez egy olyan szociológiai propaganda, mely az emberek alapvető lelki tulajdonságaihoz, érzelmeihez, és gondolatrendszereihez alkalmazkodva formálja a tömegek gondolkodását, hogy a tömegek elfogadják a globális államot. ("New World Order") A Hét Sugár kategóriákat jelent, amik egyben a "New Age" (Új Korszak) hierarchiájának diszciplínáit is képezik. Mivel ez egy "New Age" kifejezés, alaposabb részletezést igényel:
1) Első sugár
A) Szín: Vörös
B) Név: Az akarat sugara
C) Megcélzott tulajdonságok: Akaratosság, hatalomvágy, tettrekészség, erő
2) Második sugár
A) Szín: Kék
B) Név: A szeretet és bölcsesség sugara
C) Megcélzott tulajdonságok: Együttérzés, megértés, jóakarat
3) Harmadik sugár
A) Szín: Sárga
B) Név: Az aktív intelligencia sugara
C) Megcélzott tulajdonságok: Logikus gondolkodás (ok-okozati összefüggések), ideák követése, kommunikációs hálózatra való kapcsolódás (médiagépezet)
4) Negyedik sugár
A) Szín: Zöld
B) Név: Az ellentétek harmóniája
C) Megcélzott tulajdonságok: Önkifejezés (művészetek), kreativitás, természetesség, természetszeretet
5) Ötödik sugár
A) Szín: Narancssárga
B) Név: Az anyagi tudományok sugara
C) Megcélzott tulajdonságok: Tudomány elismerése, technológia használata, hajlam a fejlesztésre, feltalálásra
6) Hatodik sugár
A) Szín: Indigókék
B) Név: Az önfeláldozás sugara
C) Megcélzott tulajdonságok: Önfeláldozás, vallásosság, spiritualitás
7) Hetedik sugár
A) Szín: Ibolya
B) Név: A szertartási rend sugara
C) Megcélzott tulajdonságok: Érdeklődés a mágia, szertartások, rituálék, gyógyítás, illetve a valóság átalakítása felé (10)
Az ötödik sugár kapcsán Mr. Penczak okkult szakértő így fogalmazott:
"Az ötödik sugár a narancssárga színhez kötődik, eszköze a tudomány fejlődése és a technológia. Sok ember úgy hiszi, hogy az Új Korszak (New Age) egyszerre spirituális és technológiai jellegű is lesz, ahol minden kár, amit a világnak okoztunk, a technológiával lesz gyógyítva. Szerintük minden problémánk az erőforrások szűkösségének köszönhető, a természeti csapások, és gazdaságunk szükségleteinek problémája szintén a technológia segítségével lesz megoldva, ezért a narancsszín sugár fog kulcsszerepet játszani a korszakváltásban." (11)
A mozgalom videóiból szembetűnik, hogy Jacque Fresco és Peter Joseph, a "Zeitgeist Mozgalom" vezetői nyílt támadást indítottak a kereszténység, és Jézus életének történelmi ténye ellen, hogy a "New Age" eszmeiségének egy új megjelenési formáját terjeszthessék. Arról próbálják meggyőzni tanítványaikat, hogy az emberiség problémáira a technológia jelenti az elsődleges megoldást. Egy technológiai társadalom a kereszténység helyett, ahol a pénz nem létezik. (12) Akár a szerződéskötés az ördöggel: mivel a mozgalom egyik alaptézise, hogy a vallások mind tévhiteken alapulnak, és a mozgalom egyik célja a pénz nélküli társadalom, ez azt a hamis képet alakítja ki a mozgalom követőiben, hogy a pénz nélküli gazdaság csak úgy hozható létre, ha szakítanak keresztény gyökereikkel - amiről a mozgalom eszmeisége mint szellemi előrelépésről ad visszaigazolást (hiszen a követő "felismerte a korábbi tévhitek hamis voltát").
Peter Joseph számtalan mennyiségű okkult forrása arra enged következtetni, hogy maga is az ötödik sugár diszciplína egy tanítványa. (13) Bár a célt a korábbi eszmerendszerekkel való szakítás útján képzeli el, bizonyítható, hogy a Peter Joseph által képviselt eszmék visszavezethetőek egészen a XVII. századra. Ez a doktrína már Francis Bacon számos könyvében és esszéjében is előkerül. A legvitatottabb könyvek a "Novum Organum" és az "Új Atlantisz". Bacon az "Új Atlantiszban" már részletesebben leírja azokat a tudományos módszereket, amik szükségesek a "Novum Organum" (Új Organon) tudományos utópia létrehozásához. (14)
Lisa Jardine brit történész szerint a "Novum Organum" 1620-ban jelent meg a nagy nyilvánosság előtt, Bacon "A tudományok méltóságáról és elõremenetelérõl" c. művének részeként. (15) Francis Bacon írása alapján "nagy a távolság az emberi elme illúziói és az isteni elme ideái közt, vagyis aközött, ami nem több mint üres vélemény, és amit a teremtés valós lenyomatai közt fedezhetünk fel", amit ma félremagyarázva az "előítéletek" háttérbe szorításának alátámasztására használnak. (16) Többek között ez a filozófia - amit Francis Bacon alapított vagy vett át - hozta létre az ötödik sugár doktrínáját (fifth ray), szándékosan hibás értelmezése pedig egyenesen vezetett a vallások tévképzetként való feltüntetéséhez. (17) Bár a jelenlegi bizonyítékok azt mutatják, hogy Bacon nem volt tisztában a ma ismert "Ray System" teljes felépítésével, amely a rendelkezésre álló szövegek szerint modern találmány, az általa megadott részletek bizonyítják, hogy a "Fifth Ray" gondolkodásmód egyenesen visszavezethető a XVII. századra. Összefoglalva, az ötödik sugár filozófiája a maga nemében nem új koncepció. Viszont most a misztikusság álcájában jelenik meg, ellentétben a reneszánsz és barokk kor béli megjelenési formájával.
Az Újszövetség Teológiai Szótára magyarázza a misztikusság gyökereit és objektív meghatározását: "a miszticizmus elfogadja az isteniség rejtett voltát, és a különleges kinyilatkoztatás eseményét. Mindazonáltal a beavatottak ismerik az istenit, de csak fokozatos megismerés formájában, tehát az isteni csak a beavatással válik megismerhetővé, nem egyszerű önvalójában. A miszticizmus gyökerei a mágiában vannak. A cél az élet folyásának megváltoztatása, ami csak a meghatározott formulák és módszerek használatával érhető el."
Azonban a teozófusok azt állítják, hogy az ő tapasztalatuk egyben tudományos is. Charles W. Leadbeater teozófus azt állítja, "a teozófiának vannak tudományos aspektusai is: az élet tudományainak igazságai, a lélek tudománya. Mindenre vonatkozik a tudományos módszer, a gyakran megismételt, gondos megfigyelés, majd az eredmények rendszerezése és a következtetések levonása, amiből összefüggések vezethetők le." (18)
A nézetrendszer több szempontból is a misztikusság és áltudomány egyfajta egyvelege, aminek burkolt célja, hogy az erkölcsiséget - ami egyben a jó és rossz megkülönböztetésének képessége is - távolítsa el a társadalomból. Peter Joseph is ennek megfelelően nyilatkozott egy Mark Dice-el készült interjúban: "ez az elképzelés rendkívül összetett, és teljes egészében elutasítom azt a nézetet, miszerint létezne olyan, hogy jó és rossz". (19) Ez az elsőre ártalmatlan vélekedés változtatja a Zeitgeist Mozgalmat egy olyan csoporttá, ami jól körvonalazható ellenérzéseket táplál a kereszténységgel szemben és tagadja Jézus krisztus létezésének történelmi tényét, miközben "túlhaladottnak" minősít minden, a jó és rossz megkülönböztetésére képessé tévő eszmerendszert, vallásokat. Hogy térnyerésüket elősegítsék, a legkülönbözőbb okkult mítoszokat vetik fel a nyilvánosság számára. Jacque Fresco, Peter Joseph jól ismert kollégája többek közt Atlantisz mítoszát is ismerteti a nyilvánossággal - Bacon munkássága újra és újra visszaköszön a Zeitgeist mozgalom nézeteiben.
Nagyobb távlatokban világnézetük éles ellentétben áll nem csak az erkölcsiséggel mint társadalmi szükségszerűséggel (a szellemi relativitás csapdájába esve követőik nem ismerik el, hogy önmagában létezik jó és rossz, tehát nyitottak minden társadalomromboló behatásra) de a nemzeti mozgalmakat is egyszerű ferdítéssel akarja hitelteleníteni. Jacque Fresco azt állítja, "a civilizáció története során egyetlen nemzeti vezető vagy politikus sem javasolt átfogó tervet a fennhatósága alá tartozó emberek életkörülményeinek javítása érdekében. Mindazonáltal az olyan kiemelkedő egyének, mint Platón, Edward Bellamy, H.G. Wells, Karl Marx, és Howard Scott mind kísérletet tettek egy új civilizáció megteremtésére, de a fennálló társadalmi rend reménytelen álmodozóknak bélyegezte őket, az utopikus ötletek az emberi természet veleszületett elemeibe ütköztek. Ezek ellen a forradalmi úttörők ellen voltak fennálló érdekviszonyok, a status quo, amik meg voltak elégedve a jelenlegi viszonyokkal, a lakosság pedig a neveltetése és a fenálló szabályozások miatt nem akart radikális változásokat. Ezek voltak a status quo több millió őre és védelmezője. A vezetők nézőpontja pedig változatlan volt abban, hogy élvezték az egyenlőtlenségek előnyeit."
Több olyan állítás van, ami egyenesen következik ezekből a kijelentésekből. Peter Joseph támogatta Jacque Fresco és Achrya S.-t. (eredeti nevén D. M. Murdock, az ő nézete, hogy a kereszténység pusztán a történelem során felhalmozódott tévhitek egyvelege) (20) Achrya S. támogatja Karl Marx ideológiáját és a kommunizmus világnézetének létrejöttét, amire a honlapjának tartalma is utal. (21) Mindazonáltal a kommunizmust nem Karl Marx hozta létre, csak annyit jelenthetünk ki egyértelműen, hogy Karl Marx terjesztette ki a nagy nyilvánosság elé. Ugyanúgy, ahogy teszik most a New Age propagandával és a Venus-projecttel. (22) A francia történész Henri Martin észrevétlezi ezt a Popular History of France második kötetében (megjelent 1833-1836.) Adam Weishaupttal, az Illuminati alapítójával kapcsolatban. Azt állítja,
"Weishaupt a társadalom alapvető intézményei ellen öntötte végleges formába Rousseau embergyűlölő eszméit, és egy olyan eszmerendszert hozott létre, ami anélkül hogy kijelentené, ugyanazt hirdeti, amit kifejezetten Rousseau hirdetett a tulajdon, az államok és a nemzetek eltörléséről, hogy az emberiség így egy nagy családot alkothasson, felesleges igények, felesleges tudományok nélkül, ahol a papság nem azt jelenti, ahogy a vallásokból az tudható, mert a pap nem Istennel van kapcsolatban, hanem ahogy Weishaupt, Diderot és Holbach számtalanszor sejtette, a természet az ő egyetlen istene." (23)
Francis Bacon elvetette az utópizmus eszméjének magvait az "Újvilágban" (akkor az amerikai kontinens) "Új Atlantisz" c. esszéjével, mely több olyan oldalt is tartalmaz, ami már kifejezetten ezekről az ideákról beszél. Több olyan motívuum is felfedezhető a műben, amik később visszatérnek a "Zeitgeist: The Movie", a Teozófiai Társaságon és a szabadkőművességen keresztül. Nagy kertekről beszél, kör alakú épületekről (ahogy Jacque Fresco) és ugyanazon utópia számos egyéb tulajdonságát hordozza. Ugyanez az idea van lassan de folyamatosan kiterjesztve a nyilvánosságra egyfajta "Gaia-istentisztelet" felé.
Sokan fogják kérdezni, "Mi a rossz ezzel, mikor ez csupa béke, szeretet és harmónia?" Ez egy nagyon jó kérdés, aminek megválaszolása rengeteg adatot igényel. Három könyv ajánlott, ami részletesen kielemzi, hogyan jelenhet meg a gonosz a szépség formájában: Johanna Michaelsen "The beautiful Side of Evil", Warren Smith "The Light that was Dark", és Randall N. Baer "Inside the New Age Nightmare". Ez a három szöveg megvilágítja, hogy a sátán néha angyal formájában jelenik meg. Sokakat megtévesztenek, hogy elhiggyék a szabadkőműveseknek, amit mondanak: "Mi csak jót teszünk, a társadalom gyógyítói vagyunk".
Ez része a hierarchia kiterjesztésének, ahogy Alice Bailey is írja:
"A Szabadkőműves Mozgalom, mikor még elkülönül a politikától, társadalomformáló tevékenységköröktől és jelenlegi bénító, parazita állapotától, alkalmazkodik azon személyek igényeihez, akik épp gyakorolják a hatalmat. Mindenkor azokhoz alkalmazkodik, akikre ki akarja terjeszteni befolyását. Ez törvényszerűség: ez a mozgalom a misztériumok hordozójaként működik, a beavatás helyszíneként. Megtartja saját szimbolizmusát, saját istenképét, és belső munkája a megváltás útjaként jelenik meg az eltévelyedett útkeresőknek. Istenképét és módszereit saját templomai igazolják: a külső ezerféle képet vehet fel, de közben a mindent látó szem nevében tevékenységük ugyanabba az irányba halad. Nagyságrendekkel okkultabb szervezetről van szó, mint azt valaha is képzelnék, és érdekelt abban, hogy az eljövendő nemzedékek képzett okkultistáinak iskolájaként működjön." (24)
Sok szabadkőműves mondja, hogy Alice Bailey téves forrás ebben a tekintetben. Azonban Foster Bailey, aki a Spirit of Masonry-t írta, 32. fokozatú szabadkőműves volt. Ő és felesége együtt alapították a Lucis Trust-ot az 1920-as években. Ezt a Lucis Trust weblapja is megerősíti. Több olyan forrás is található a világhálón, ami szerint a Lucis Trust neve eredetileg Lucifer Trust volt, mindenesetre utóbbit semmi nem támasztja alá. Azonban az 1920-as évek elején abban a két-három éves időszakban, mikor Alice és Foster Bailey ez alatt a név alatt kezdett könyveket kiadni, a kiadó neve "Lucifer Publishing Company" volt. 1925-re ez a név Lucis Publishing Company-re lett változtatva, és azóta ezen a néven fut. Mindkét szó, a Lucifer és a Lucis ugyanabból a szógyökből van képezve, a lucis a fény latin megfelelője. Nem ismert, hogy a Bailey-k miért választották az eredeti megnevezést, de feltételezhető, hogy H.P. Blavatsky hatására, akit nagy tiszteletben tartottak és tanítójuk volt, és aki mindig is igyekezett "Lucifer áldozatának mélyebb megértését" közvetíteni feléjük. Alice és Foster Bailey a teozófia tanulmányozói, később tanítói voltak, egy olyan spirituális hagyományé, aminek értelmezésében Lucifer a fény angyalainak egyike, olyan magasabbrendű létező, amire a teozófia mint bukott angyalra hivatkozik, aki a Vénuszról szállt alá a mi bolygónkra eónokkal ezelőtt, hogy így közvetítse a lélek tudását az embereknek, akik akkor még nem voltak többek puszta állatnál. Nem véletlen a Venus-project elnevezése. A teozófia tanítása a bukott angyalok történetét nem mint bűnbeesést és gyalázatot magyarázza, hanem mint önfeláldozást, annál fogva, hogy "Lucifer" neve "fényhozót" jelent. (25)
Azt fogják mondani, "ez nem hiteles forrás", csakhogy a 2009-es Geneva Évkönyv is említi a Lucis Trust-ot:
"A Lucis Trust bejegyzett oktatási, és jótékonysági intézmény Nagy-Britanniában. Az Egyesült Államokban adómentes non-profit oktatási vállalat, Svájcban pedig non-profit, adómentes egyesületként van bejegyezve. A Lucis Trust-ot az ENSZ is elismeri mint nem-kormányzati szervet, és az ENSZ valamennyi székhelyén, az ENSZ rendszeres tájékoztató ülésein is képviselteti magát. A Lucis Trust szerepel az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának listáján."
Ez azt jelenti, hogy a Lucis Trust egy jelentős szervezet, amit a globális elit elismer és számos országban támogat. Ha amit Alice Bailey mond, megkérdőjelezhető lenne, az elit nem támogatná. Alice Bailey állítása nem csak feltárja a szabadkőművesség több aspektusát, hanem feltárja a teozófiát és annak szabadkőművességgel való kapcsolatát, ami történelmi ténynek minősül. Miért is támogatná az ENSZ Alice Bailey ideáit ilyen hévvel? A globális elit könnyűszerrel eltüntethetné vagy hitelteleníthetné. Ennek ellenére teljes mértékben támogatják a Lucis Trustot. Az ENSZ-nek van egy "Világfórum" nevű csoportja, ami kapcsolatban van a "World Goodwill"misszióval, amit a Lucis Trust tulajdonol. A támogatói:
Alapítványok
Koret Foundation
William K. Bowes, Jr. Foundation
Fondazione Rispetto E Parita (Milánó, Olaszország)
Charles Stewart Mott Foundation
Ford Foundation
Rockefeller Foundation
Rockefeller Brothers Fund
John Templeton Foundation
John D. and Catherine T. MacArthur Foundation
W.K. Kellogg Foundation
William and Flora Hewlett Foundation
Philanthropic Collaborative
Surdna Foundation
Second Chance Foundation
John Merck Fund
Compton Foundation
W. Alton Jones Foundation
Fourth Freedom Fund
Alan B. Slifka Foundation
Nathan Cummings Foundation
Boston Foundation, Inc.
Peninsula Community Foundation
Marin Community Foundation
San Francisco Foundation
Zimmer Family Foundation
Dugan Foundation
Arkay Foundation
Steve and Stephanie Farrell Foundation
Steve and Michelle Kirsch Foundation
Ringing Rocks Foundation
Shaler Adams Foundation
Lloyd A. Fry Foundation
SOFAM Beheer and Fred Foundation
Bernard & Irene Schwartz Foundation
Alan F. Kay & Hazel Henderson Foundation for Social Innovation
Foundation for Spiritual Democracy
George Gund Foundation
Jewish Community Foundation
Joseph Steiner Foundation
Good Works Foundation
Rudolf Steiner Foundation
Aurora Foundation
Stride Rite Foundation
S. H. Cowell Foundation
Threshold Foundation
Link Foundation
Atma Vidya Educational Foundation
Three Swallows Foundation
Esena Foundation
Kurz Family Foundation
Goodwin Philanthropic Fund
W. Bobowski Foundation
Vállalati támogatók:
AccuConfernce Audio and Web Services
AmEx
American Express
Booz Allen Hamilton
Archer Daniels Midland Co.
Heidrick & Struggles
Franklin Covey Company
General Motors Acceptance Corporation
TIME Magazine/Time Warner
Critical Path
PriceWaterhouseCoopers
McKinsey & Co.
Lieberman and Nowak, LLP
Royal Bank of Canada
NYC & Company
Worldspace Corporation
Rabobank
Centrinity
Peaceful Valley Farm
Solaria Corporation
Proflowers.com
KRW International
Goldcare Indutiae, Inc.
Cigna
DES Architects and Engineers
Digitas
Dodd, Smith, Dann & Layher
Interface
International Advisory Group
Jacoby & Meyers
Peace Works, LLC
ROIDirect.com
Steelcase
Munchkin, Inc.
Dancing Cat/Winham Hill Records
Conference Board
Kormányügynökségek
Kanadani Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség
Számos jótékonysági alapítvány, vállalat és a kanadai kormány közvetlen kapcsolatban áll a Lucis Trust-tal és összefonódott a szabadkőművességgel. Ez lehetővé teszi mindkét szervezetnek, hogy terjesszék az ezoterikus propagandájukat a mindennapi életben megjelenő tárgyakon át és a televíziós műsorokban. (Ennek része a Zeitgeist Mozgalom is) Ez, és ezen kívül számos megtévesztő dolog teszi lehetővé, hogy az Új Világrend okkult propagandája teljesen ártalmatlannak tűnjön. A körülmények arra kondícionálják az emberek tudatát, hogy elfogadjanak egy olyan világrendet, ami végül kifejezetten antiutopikus lesz. Peter Joseph és Jacque Fresco teozófiai kapcsolatainak, illetve a szabadkőművesekhez, teozófusokhoz, és más okkult csoportokhoz való bizonyítható vonzódásuknak köszönhetően a Zeitgeist Mozgalom a világ több országában számtalan fiatalt kondícionál a világkormány elfogadására. Peter Joseph képviselője annak a "Fifth Ray" diszciplínának, ami a világban zajló szellemi hadviselés terén szedi áldozatait.
Lábjegyzet:
1.) Referencia: Bill Ellis, Raising the Devil: Satanism, New Religions, and the Media (Lexington, KY: University Press of Kentucky, 2000). James R. Lewis, Jesper A. Petersen: Controversial New Religions (Oxford: Oxford University Press, 2005). Peter S. Field, The Crisis of the Standing Order: Clerical Intellectuals and Cultural Authority in Massachusetts, 1780-1833 (Amherst: University of Massachusetts Press, 1998).
Ezek a munkák jól mutatják, hogy az Illuminátusok tevékenységét világszerte komoly szakmai vita övezi.
2.) Referencia: Adam Weishaupt, Apologie der Illuminaten (Frankfurt, GE: Grattenauer, 1786). Ez egy elsődleges forrás, amit az Illuminati alapítója írt. Ezt a későbbiekben a Rózsakeresztes Mozgalom is megerősíti: Rose Cross Order, Fundamental Laws: a report of the 68th Convocation of The Rose Cross Order (Allentown, PA: Philosophical Publishing Company, 1916).
“Ha a tanuló figyelmesen szemrevételezi az Egyesült Államok pecsétjét, láthatja, hogy a még kidolgozatlan hátoldalon felfedezhető egy piramis, egy olyan piramis, aminek a csúcsa még nincs elhelyezve, így beláthatja, hogy abszolút és tagadhatatlanul az Illuminati az a filozófia, amire az Egyesült Államokat alapozták, mert az Egyesült Államok pecsétjének hátoldalán szereplő rajzok a mi négyszeres filozófiánk jelentését hordozzák."
3.) Ennek megjelenését a szórakoztató irodalomban lásd: Dan Brown, Angels & Demons (New York: Washington Square Press, 2009). Az Illuminati történészetileg is alátámasztott és hiteles történetéért lásd: Terry Melanson, Perfectibilists: The 18th Century Bavarian Order of the Illuminati (Waterville, OR: Trine Day, 2009); A háttérben működő pszichológiai propaganda megértéséhez: Jessie Daniels, "Cloaked Websites: Propaganda, Cyber-Racism and Epistemology in the Digital Era", New Media & Society 11, 5. (2009)
4.) Lee Wilkins, Clifford G. Christians, The Handbook of Mass Media Ethics (New York: Routledge, 2009)
5.) Máté 28:18-20; Máté 24:13-15; Márk 14:8-10; Márk 16:14-16; Levél a rómaiaknak10:14-16; 1 Levél a korintusiakhoz 9:13-15
6.) http://www.dailymotion.com/video/x8fnng_korszellem-hu-2-12-zeitgeist-the-mo_tech#rel-page-27.)
7.) Referencia: Laurie C. Miller, The Handbook of International Adoption Medicine: A Guide for Physicians, Parents, and Providers (New York: Oxford University Press, 2005).
8.) Helena P. Blavatsky, The Secret Doctrine: The Synthesis of Science Religion, and Philosophy (Point Loma, CA: Aryan Theosophical Press, 1917).
Peter Joseph nem adja meg a megfelelő forrást annak érdekében, hogy megtalálható legyen az idézet, amit H.P. Blavatsky: The Secret Doctrine-jából kölcsönzött. Forrásidézete így szól: “Blavatsky, H. P.: The Secret Doctrine Vol 1, p 319-320,” mindazonáltal ez nem található meg a The Secret Doctrine első részében.
9.) Referencia: Alice Bailey, The Externalisation of the Hierarchy (New York: Lucis Publishing Company, 1989).
10.) Christopher Penczak, Ascension Magick: Ritual, Myth & Healing for the New Aeon (Woodbury, MN: Llewellyn Publications, 2007). A Hét Sugár többször is említve van a könyvben. Vannak más "sugarak" amiről a szerző beszél, amik nem találhatók meg Alice Bailey könyveiben, mindazonáltal mehatározzák a modern New Age filozófiát (lásd. 284-86. oldal)
11.) Mr. Penczak az ötödik sugarat a tudomány és technológia sugaraként határozza meg, ami megegyezik Francic Bacon Új Organon és Új Atlantisz c. művében leírtakkal.
12.) The Venus Project. http://www.thevenusproject.com/ .
13.) Peter Joseph http://www.youtube.com/watch?v=kpyDiEhNUzs
14.) Az adat itt található: Richard L. Gregory, "Bacon's New Atlantis,"Le o n a rd o 23, 4. (1990): 431.
15.) Más források szerint 1623. Az "Új Organon"-nal kapcsolatos adatok: Lisa Jardine and Michael Silverthorne, Introduction to The New Organon (Cambridge, UK: Cambridge University Press, 2000), VIII.
16.) Francis Bacon, The New Organon, szerk. Lisa Jardine és Michael Silverthorne (Cambridge, UK: Cambridge University Press, 2000), 37.
17.) http://www.dailymotion.com/video/x8fnto_korszellem-hu-3-12-zeitgeist-the-mo_tech#rel-page-1
18.) Charles W. Leadbeater, A Textbook of Theosophy (Charleston, SC: Forgotten Books, 2008), 6.
19.) Peter Joseph, "Mark Dice Interviews Zeitgeist: The Movie Producer, Peter Joseph," Resistance Radio, Genesis Communications Network, 2008.
20.) http://www.zeitgeistmovie.com/ Achrya S-re többször is hivatkozik a bibliográfiában. Acharya téziseinek kritikája: http://www.keithtruth.com/critique_of_acharya_s_sun_thesis.html
21.) Aquarius: The Age of Evil, DVD, rend. Keith Thompson (United States: Hour of the Time, 2010). Keith Thompson felfedezte, hogy Achrya S honlapjának állítása: "Vallás... a tömegek ópiuma" eredetileg Karl Marxtól származik.
22.) Karl Marx és az Illuminati közvetlen kapcsolata nem bizonyított, mindazonáltal az Illuminati doktrínája erősen áthatja Marx Kommunista kiáltványát.
23.) Henri Martin, Martin's History of France (Boston: Walker, Fuller, and Company, 1866), 482. Az eredeti francia változat már elkészült és nyilvánosan megjelent, mire Marx kiadta a Kommunista kiáltványt 1848 február 21-én.
24.) Alice Bailey, The Externalisation of the Hierarchy (New York: Lucis Publishing Company, 1989), 511.
25.) Lucis Trust, "The Esoteric Meaning of Lucifer," Lucis Trust, http://www.lucistrust.org/en/arcane_school/talks_and_articles/the_esoteric_meaning_of_lucifer
Eric M. Brame és Keith Thompson nyomán feldolgozta: Hungarista Szellemi Közösség


