Háztáji-termelői kistérségi hungarizmus

Mint arról tavasszal már beszámoltunk, útjára indultak az Akciócsoportok és az EMM felügyelete alatt illetve szervezésében, helyenként bevonásával a különböző hungarista kistérségi- és háztáji gazdálkodások. Úgy látszik, hogy fiataljaink (kik, immár nem csak a fegyverforgatásban jeleskednek) e téren történő tevékenységét a helyi – sajnos! - idősödő földműves, állattartó, egyéb gazdálkodó emberek is egyre nagyobb mértékben támogatják.

Hol hasznos tanácsokkal, hol munkagépeik kölcsönadásával, hol nem hasznosított tanyarészek, raktárépületek, elhanyagolt földek jelképes bérbeadásával, hol egymást segítő cserekereskedelemmel, szívességgel. Így a pénz világát kiszorítva amennyire csak lehet, és lehetőség szerint őket is bevonva mind szellemi mind egyéb munkálkodásainkba, hogy mindnyájan haladjunk a csak épp megkezdett, vagy már jól kitaposott ösvényen. Ebből számunkra az is kiderül, hogy céljainkat egyre szélesebb körökben - az ellehetetlenített paraszti és kétkezi munkástársadalomban – megismerik, és szükségességét elismerik a fennmaradás, fenntarthatóság érdekében, vagyis egyre többen egyetértenek velünk. 

Lezárult egy termelői év. A megművelt földjeinkről, gyümölcsöseinkből sikeresen betakarítottuk a termést, a talajt, a fákat előkészítettük a jövő évre, az őszi búza/árpa elvetésre került. Állatállományaink szépen szaporodnak, sokasodnak, gyarapodnak, és a közeljövőben nemcsak belső köreink ellátására, hanem külső piacot is találva népszerű házi termékeink (persze nem kell megijedni, minden jelenlegi hatályos szabályt betartva, bevizsgáltatva, hatósági- illetve őstermelői-engedéllyel) részére, hogy „bevételeinkből” gazdaságainkat tovább növelhessük.

Egyrészt így meglévő tagjaink, hol kisebb, hol nagyobb mértékben függetleníteni tudják magukat a jelenlegi áldatlan viszonyoktól, értelmes és érdemes munkát, megélhetést biztosítva maguknak és családjaiknak, barátaiknak, hozzátartozóiknak.

Másrészt az így kialakult szellemi és munkás sejtek, együtt gondolkodó baráti társaságok, sorsközösségek előbb-utóbb összeérnek, megteremtve közös hátterünket, biztos alapjainkat a zavartalan „építkezés, megújhodás” érdekében. Erős szellemi és gazdasági egység a magyar föld védelmében = hungarista nemzetgazdaság!

TIPP! A tél hosszú. Keressétek meg ti is tavaszra az idős embereket, érdeklődjetek! Ne szalasszátok el a lehetőséget! Az öregek által parlagon hagyott kerteket, telkeket, földterületeket, hogy ne adják el alamizsnáért „nem földi külföldieknek”, mert csupán nincs ki megművelje egyre romló, vagy öregségből fakadó gyengeségük, egészségük, rokonaik hanyagsága, lustasága miatt. Tapasztalatunk az, hogy szívesen rendelkezésre bocsátják ebbéli javaikat (voltak olyanok, akik mikor meghallották az adott településeken, hogy ilyenbe vágtuk a fejszénket, önként, - becsületben megvénült lelkükre üdítő örömmel hatón - ajánlották fel területeiket művelésre, ingyen és bérmentve, csakhogy fiatalokat láthatnak e nemes feladatok elvégzésében) valamennyi terméshányadért, vagy csak hogy ne gazosodjon fel az értékes talaj, gyümölcsös.

Mi is így kezdtük el, más munkahelyek mellett. Mára vagyunk páran, akik ebből tartják fenn magukat (a meggazdagodást el kell felejteni, de tudjuk minek mi a valós értéke, és hogy mit eszünk - ami mellesleg nagyban meghatározza mindennapjaink kiteljesedő, megélt minőségét – a BOLDOGSÁGOT!) és a „köz” javára kisebb fejlesztésekre is lehetőség nyílott. Cikkünket a későbbiekben folytatjuk, addig is életképeink önmagukért beszélnek.

Tisztelettel: Drótos-Tóth

Hernád Völgye EMM - Raktárosok

Kapcsolódó videó:

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info