1763-ban Mária Terézia három székely és két román határőrezredet kívánt felállítani Erdélyben. A székelyek azonban ragaszkodtak katonai hagyományaikhoz és kiváltságaikhoz, ezért megtagadták az erőszakos sorozást. 1764. január hetedikén a Mádéfalván gyülekező székelyeket megtámadták, és 400 embert mészároltak le, köztük nőket gyerekeket.
A vérengzés emlékét a székelység megőrizte, mind a mai napig. A korabeli krónikás így idézi az eseményeket:
„Mária Terézia azt akarta, hogy a székelyek álljanak az osztrák élire, menjenek a határokra s álljanak őrséget, mert erőst jó katonák vótak. De azok nem vállolták! Azok nem. Inkább abba a nagy hidegbe béhuzakodtak a szalonkai erdőbe.
Egy reggel a Bukov katanái rejamentek a falukra s az asszonyokat s a kicsi gyermekeket kihajtották az emberek után. Hogy futtak azok szegények, s hogy sírtak!
Amikor az öregebbek s a kicsikék, akik gyengébbecskék vótak, kezdtek posztulni, akkor ők mind béhuzakodtak Madéfalvára. Az eppe Vízkereszt előtt való nap vót. Januárnak hetedikjén virradatkor, a katanaság rejik ment. ágyúkval mind esszelövöldözték a falut. Aki futott, kardokval mind levágták. átkozottak legyenek még haló porikban es!”
Ma Madéfalván hatalmas emlékmű idézi a történeteket, SICVLICIDIVM, azaz székelyirtás felirattal. A betűk római számértéke 1764 – így emlékezik a székelység.
Bánfalvi Béla – Jövőnk.info
