Beszámoló az MNA dombóvári előadásáról

Nagy várakozással tekintettem a Attila bajtársunk előadására, lassan akart eljönni a január. Az egyre nehezebb gazdasági helyzet miatt ritkábban találkozhatunk távoli barátokkal, bajtársakkal, ezért az ilyen előadások nagyon jó alkalmak arra, hogy újra kezet szoríthassunk és megosszuk egymással az elmúlt idők élményeit, tapasztalatait és a mozgalmi információkat.

Végre eljött a január és mint az éhező vártam arra a szellemi táplálékra, amit az előadás során kaphatok. A mai rohanó világunkban, az összeomlás küszöbén néha meg kell állnunk egy percre, hogy meg tudjuk határozni helyünket a világban, majd felnézve magunk elé, láthassuk az előttünk lévő utat, mely lassan, de biztosan a végéhez közelít. Hogy a jó útról ne térjünk le, hogy el ne tévedjünk, térkép helyett az evangélium örök érvényű útmutatására van szükségünk, ezért is volt kiemelten fontos a Jövőnk.info Hit-Élet rovatának vezetője által tartott előadás.

Az előadást az MNA Dombóvári Csoportja szervezte, de a környék minden csoportjából (Szekszárd, Miske, Pécs, Kaposvár, Komló stb.) érkeztek bajtársak. Az előadásra közel negyven ember volt kíváncsi, ami egy vidéki kisvároshoz képest nagyon jónak mondható. Az előadáson gárdisták, jobbikosok és más szervezetek tagjai is részt vettek. Nekik és a többieknek ezúton is köszönjük a részvételt. Szeretettel várjuk őket a következő előadásra, és más nyilvános programjainkra.

Az előadás során a hegyi beszéd üzenetét és annak mögöttes jelentéseit ismerhettük meg. Nagy szükségünk van ezekre a szellemi, lelki táplálékokra, mert az előttünk álló nehéz időkben bizony nehéz döntéseket kell majd meghoznunk. A helyes döntések meghozatalához útmutatót, támaszt csak az evangéliumtól várhatunk. Jézus parancsait kell követnünk az élet minden területén, hogy az általa reánk bízott feladatot maradéktalanul teljesíteni tudjuk. Ő lesz az, aki erőt és kitartást ad a harcban, aki felemeli elesett bajtársainkat jobbjára, és aki támaszt nyújt a csüggedőknek.

Egy kedves hölgy gondolatait szeretném megosztani az olvasókkal. A hölgyet az előadás után ismertük meg. Ha nem is tudom szó szerint idézni, de a gondolatai amelyeket megosztott velünk a következők voltak:

"Szeretetben kell éljünk és össze kell fogjunk. Minden magyar emberre szüksége van Nemzetünknek. Cselekednünk kell, mert nem lesz a gyermekeinknek jövője."

Bár a hölgyet csak most ismerhettük meg, de bátran mondhatom, hogy minden szava a mi szívünkből is szól. Olyan volt vele beszélgetni, mintha mindig is a közösségünkhöz tartozott volna. Biztosított minket arról, hogy idős kora ellenére mindenben segíteni fog nekünk. "Ha kell ruhát kötök, főzök, sebeket látok el. Bármi tőlem telhetőt megteszek, mert meg kell menteni gyermekeinknek, unokáinknak a jövendőt." - fogalmazott a hölgy.

Az összeomlás jeleit már egyre többen látják és a kiút keresőknek is folyamatosan emelkedik a száma. A zászlót már régen felemeltük. Mozgalmunk a Nemzet zászlóshajója, de a flottáról a Nemzetnek kell gondoskodnia. Mindenkinek jut feladat, Neked is helyed van a sorban! Jelentkezz!

Köszönjük Attila bajtársunknak a felemelő előadást. Remélem hamarosan újra találkozunk.


Sólyom Gábor – Jövőnk.info

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info