Gondolatolvasó-est Hernád Völgyén
2012. január 8. Vasárnap
Részvét: 20 fő meghívott gazdálkodó
Téma: A ma nosztalgiája: a Kádár-korszak, A Hit szerepe a jövő Rendjében, A Hungarista Gazdálkodás létformái, lehetőségei, jogosultsága
Előre is leszögezném, az itt leírtak nem a Mozgalom hivatalos álláspontját képviselik a kérdéskörökről. Csupán az esten elhangzó beszélgetések, magánvélemények összegzése.
Alapjainkban központi és súlyponti helyen áll a mezőgazdálkodás és az állattartás. Hisz napjaink egyik kulcskérdése az élelmezés fenntarthatósága. Mivel a pénzpiac összeomlóban van, nagyban kihat az egyáltalában vett termelés hozamára. Hiszen egyre többen eladósodnak a gazdálkodók. Adóterhek, a nagyfelvásárlók és a kiskereskedelem fizetésképtelensége miatt. Parlagon hagyják földjeiket, rozsdállni az ekét. A csőd-biztosok pribékjei, mikor behajtanák a nincs-et, sokszor a hitelügynökségek vagy az adóhivatal által kisepert padlásokon, már csak a gerendán kötelet, azon meg a gazdát találják nagy versengésük közepette.
Na, de így is kié legyen a konc? Egymással elfoglalva marakodnak, így egészen bizonyos, hogy e demokráciában már nem lesz valódi megoldás. - ez itt a kérdés!
Történetünk ott kezdődött, - minden társadalmi rendszeren kívül, a józanság határán - hogy tágabb ismeretségi körünkben, beszélgetés tárgya lett - egyre gyakrabban - a régi jó házi készítésű ételek, lekvárok, disznóságok, még nagyszüleink éléskamráinak gazdagsága hagyományán. Ugye hogy összefut a szájban a nyál, remélem megéheztetek. Megelevenedett a paraszti udvar, a csűr, az istálló, szalmaboglyák illata, a számtalan és számos állat. Képzelhetitek, hogy jóllaktunk (élménnyel). Pár évtizede, nálunk, ezen a környéken még 10-15 évvel ezelőtt szinte minden udvarban volt valamilyen gazdálkodás, vagy volt telek, még a városiaknak is. Aztán az olcsó hiteleken felkapaszkodott fene nagy jómód más szemléletre sarkallta az embert (bevallom ez alól mi sem vagyunk kivételek). Feladtuk egykori biztonságos, nehéz, lassan gyümölcsöző (az eredeti kerékvágásban), de természetközeli és természetbarát létünket, lelkületünket: - egy könnyűvérű, lusta, hitetlen butulásnak.
Csak röviden:
A kommunistának nevezett álkorszak (mert a gyakorlatban sosem volt kommunista se ember, se rendszer, se az orosznép, se más nemzetek, mint láthatjuk az idő távlatából a rezsimek sem, sokkal inkább szabadkőműves-bolsevik terrorjellegű vezetési rend, mint most) ezt alaposan előkészítette és felőrölte.
Most mindenkitől csak a Kádárkorszak visszasírását hallani.
Tekintsünk egy kicsit ki példának erre a témakörre. Persze! Kicsit oldott az istrángon a nép szemében, 5 éves előirányzott tervekben dolgozni ugyan lehetett és kellett, mindenkinek, papíron. Felépítkezni úgy színt. Kis országos kiskölcsönből, mi mára sokat kamatozott egy-pártrendi offshore-üdültetésben. Bizony a kapcsolat elvtársi volt a látszat ellenére (Vasfüggöny! Ugyan!) akkor is a nyugattal, de hát minek ezeket ecsetelnem. Egyrészt mi még jószerivel nem is éltünk akkor. Másrészt meg nyílt titok volt akkortájt is, nem igaz? Mára megittuk mindahányan a levét! Történésznek sem kell lenni ehhez. Tehát látszatbiztonság!
Miért csapnád be magad megint? Összeveszett az Én-önzés, rajongó kelleme a Lelkiismereteddel, az Én javára? Ellensége vagy önmagadnak? (A múltat megérteni kell és tanulságait javadra fordítani, nem újra élni akarni. Tudjuk, mindennek van jó, bevált oldala is és rossz is. Mi ezt is figyelembe vesszük. Ezért mi sem a fundamentalista hungarizmust támasztjuk fel, hanem a jelen visszásságait küszöböljük nemzeti-szociális korparancsokkal, engedelmes jövőnkbe tekintve.) Ezt itt túltárgyaltuk. Ne haragudj! Manapság ezen sem lepődünk meg, sajnos! De folytatom. Mivel a leghatásosabban e tájt tűzzel, vassal irtották az évezredek óta egészséges vallási alapon szerveződő természetes magyar társadalmat, így pont a hitet vették ki a magyar lélekgyógyászatból. Amivel nem tékozló, hanem megtartó jellegű volt a szellemi és fizikális örökségünk. Mi lett az eredmény? Zűrzavar! Lelki, erkölcsi, anyagi értékítéletben. És ha virágzónak is tűnt a halandónak a „kommunista” agrár- és gazdaságpolitika, senki sem nézet a színfalak mögé, illetve aki igen az megsínylette…ugye nem kell részletezzem.
A világháború után még jó adag nemzeti érzés volt illetve lehetett felgyülemlőben, amit valahogy csillapítani kellett, ne adj Isten elaltatni. Lehetőleg örökre! Az „orosz”(bolsevik) felszabadítás nem szült velük felhőtlen ellenérzés nélküli barátságot. Ezt az „orosz” és idegenszívű magyar kollaboránsvezetés nyilván érzékelte. Átmenetileg elvetve az átnevelő, direkt totális vasdiktatúrát(a Tanácsköztársaság egyszer már… nem jött be!). Így kénytelen volt nemzetközi jellegű - nemzeti (Persze a zászló sem Árpádsávos nem lett, sem Magyar-címeres. Helyette forradalmi Szabadság-Egyenlőség-Testvériség háromszínű, Népköztársaság-címeres! Ugye?) köntösbe - bujtatni az újjáépülő, megszállt gyarmatot. Így gazdasági alapon elővették az elrabolt nemzeti-szociális munkatervet. Mi szigorú, de igazságos elosztáson alapul (munkás, paraszt, értelmiség, katonaság, apa-anyaviszony, gyermeknevelés, a jövő záloga, stb. - amiknek valódi értelmét és jelentőségét a későbbiekben szépen, fokozatosan le is építették a saját ocsmány mai világukra formálva. Ezáltal elültetve az egyénekben a fentről szervezett „Módszerváltásokkal”, nehogy eszébe jusson valaha is az embereknek a Nemzeti-szocialista valódi értékmodell. Tehát valójában ti, emberek, akik a múltba visszasírtok, ezt a rejtett rendszerességet szerettétek a Kádár-korszakban, mert bizony az ott volt, tulajdonképpen az akkori termelő ember és munkásközösség értékteremtése nagyrészt Hungarista jellegű volt. Persze kiüresedve nemzeti és erkölcsi tudatából osztályharcossá silányodva, vallásgyakorlás nélkül. Ez a veszélyes ebben, ez vezetett idáig. Ami annyit tesz csak, hogy akkorra érett be a háború utáni helyreállító munkátok gyümölcse és nem több. Volt. Elmúlt.) ami működőképesnek bizonyult, hisz kinevelődött általa a nép. Hisz ipari, agrárgazdasági, értelmiségi fellegvárnak számítottunk ebben az időben. Ezt a nyakunkba telepedett söpredék látta. Mire képes a főnixmadár hamvaiból kikelt magyar virtus. Megijedtek, és ahogy éppen talpra állt volna az ország… már közben a háttérben folyó aknamunka egyre hevesebben szedte ártatlan, gyanús áldozatait. Már tökélyre nem merték vinni… jött ’56! Jött az arculatváltás. Lazult az istráng, puhult a diktatúra. Még mindig a Kádár és a káder a legjobb szakma. Még mindig csak egyet nem valósítottak meg: a vallásgyakorlást!
Mi itt látjuk a nagy különbséget a gulyáskommunizmus és a nemzetiszocializmus között, hogy mi vallási alapon (Erős kötődéssel: az Egy! Az Igazságosság! Az Erkölcs! Az emberi-, nemzeti természettel összhangban… karöltve a Gondviseléssel! Mert ezek a fogalmak, fogadalmak mind összetartoznak.) szerveznénk a társadalmat. Hisz csak ez az egy dolog - a Gondviselés - tud adni oly megtartó erőt ahhoz, hogy visszataláljunk önazonosságunkhoz, a természetbe, a hitbe, hogy azzal újra összhangban tudjunk élni és cselekedni. Ne legyenek az ember (a mi szempontunkból a magyar ember és sorsközössége) és Isten között kibékíthetetlen ellentétek soha többé. Ez az út a valódi értékteremtő munka világába vissza, és kifelé a lelki megnyomorodásból. Nemzetünk és akár a nagyvilág előtti példa, annak és mindnyájunk épülésére. Ez a változás kell most, ebből lesz fejlődés… Folytatjuk!
Drótos-Tóth - Hernád Völgye EMM
