A rendszámtáblák kötelező cseréjével juthat plusz pénzhez a kormány

Az autók rendszámtábláinak kötelező cseréjéből származó 12 milliárd forintos többletbevétellel segítené ki az idei költségvetést a kormány - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium január elején, a túlzott hiány eljárás keretében Brüsszelnek megküldött dokumentumának egyik táblázatából. A kormány teljesen új nyilvántartási és azonosítási rendszer bevezetésére készül - a lobbiszervezetek között az az információ terjed, hogy az új rendszerben a rendszámokon feltüntetik az üzembentartó lakhelyét. A rendszámtáblák cseréjének jelentős illetékvonzata lehet, amit az autók tulajdonosai fizethetnek meg, ebből jöhet össze a plusz pénz.

A kormány a korábbiakból már ismert mentalitással akarja javítani a költségvetési hiánnyal kapcsolatos statisztikákat: egyszeri gyors bevételszerzések lebonyolításával csökkentené a hiányt, hogy az papíron jobban mutasson. Legalább Brüsszel felé. A költekezéseken már nem tudnak mit visszafogni, mert az állami költségvetésben a kiadási oldalon már szinte csak az uniós programok végrehajtása, az ellátórendszer működtetése, szociális kiadások, a gőgös államvezetés működtetéséhez szükséges, ilyen-olyan támogatásként kiadott kenőpénzek vannak. Ha csökkentik a kiadásokat, vagy Brüsszellel kerülnek szembe, vagy a néppel, vagy a saját karrierista politikusaikkal. Lehet választani.

Molnár István - Jövőnk.info

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info