Titkos házkutatások vezetőinknél

Az elmúlt hetekben, hónapokban több vezetőnk észlelte annak jeleit, hogy távoltartózkodása alatt jártak a lakásában, illetve átkutatták azt. Különösebb fejtörésre a jelek nem adtak okot, és meglepetést sem okozott az eljárás. Nem az első ilyen esetek, informátoraink szerint az Arcvonalra elrendelt fokozott megfigyelés szerves részei ezek.

Most azért beszélünk erről nyilvánosan, mert a hatalom ránk fókuszált totális ellenőrzése valami okból fokozódik. Így kérdés, hogy az ilyen alkalmakkor csak átvizsgálják a lakásokat, vagy netán hoznak is valamit? Az MNA a megszokott módszereikkel gyakorlatilag kikezdhetetlen, ezért a lejáratáshoz „alternatív” eszközök bevetése lehet szükséges.

Számtalan módszer van, amivel a szolgálatok tönkretehetnek embereket. Viszonylag egyszerűen lehet egy utcai pofozkodásból gyilkosságot, egy gyertyafényes randevúból pedig nemi erőszakot kreálni. Ugyanígy az államellenes tervek mellett előkerülhetnek egy házkutatás során az előzőleg elhelyezett kábítószerek vagy gyermekpornográfia.

Javasoljuk bajtársainknak, hogy aki ilyen behatolást észlel, vegyen fel tanúkkal aláírt jegyzőkönyvet, és helyezze letétbe ügyvédnél vagy közjegyzőnél, és/vagy tegyen feljelentést ismeretlen tettes ellen magánlaksértés miatt, hogy nyoma legyen. Továbbá ahol még nincs, érdemes felszerelni a lakásokat rejthető minikamerákkal, amit távollétünkben bekapcsolunk. Hagy bővüljön a videótár. Aztán lehet próbálkozni!

Juhász Pál – Jövőnk.info

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info