Ez még csak gyakorlat: A belső ellenség felszámolása

A jövőnk.info-n megjelent: 2011. november 28.

A hazánk ellenségeit támogató kollaboráns személyek egy nagyobb kiterjedésű őrzött területen elterülő, több épületből álló épületegyüttesben tartózkodtak, amit egy személyvédelmi feladatokra specializálódott különleges egység védett.

A gyakorlatban résztvevő támadó egység azt a feladatot kapta, hogy hatoljon be az őrzött területre, és - mivel nem volt információ arról, hogy a célszemélyek pontosan melyik épületben tartózkodnak – találja meg az árulókat és fogja el, vagy semmisítse meg őket. Az akció végrehajtását a behatoló egység parancsnoka és rajparancsnokai önállóan dolgozták ki, semmilyen más utasítást nem kaptak, csak a kitűzött célt közölte a vezetés a különítménnyel...

Ezt az életszerű helyzetet gyakorolta hétvégén a Magyar Nemzeti Arcvonal közép-magyarországi belbiztonsági csoportja. A kapott szélességi és hosszúsági fokok kereszteződésénél a megadott időpontban találkoztak a csoport tagjai, amit egyénileg, rejtve közelítettek meg. A titkos találkozási ponton a kijelölt parancsnok eligazítást tartott. A helyzetértékelés és a személyenként kiosztott feladatok után az egység közös imával kérte Isten segítségét és lelkiekben fölkészült arra is, hogy többen életáldozatot fognak hozni a küldetés teljesítése során.

Az őrzött területre történő behatolás rajkötelékekre és tűzcsoportokra osztva, az épületek megközelítése több irányból és a terep által biztosított természetes fedezékek kihasználásával történt. A védők nem egyszerű biztonsági őrök voltak. (A védelemre berendezkedett ellenséget az MNA elit csapata, a Lidérc Különítmény adta, így a támadóknak valóban rendkívül nehéz dolguk volt.) A különleges egységek felkészülten várták a támadókat. Már az épületen kívül tüzet nyitottak a támadókra így a váratlan rajtaütés lehetetlenné vált. Hatalmas veszteségek árán azonban sikerült a behatolás az épületbe, ahol kíméletlen és gyilkos küzdelem kezdődött szintről-szintre, helyiségről-helyiségre, a pincétől a legfelső emeletig, ahogy az már a épületharcoknál lenni szokott.

A gyakorlat szabályai – mert ez még csak gyakorlat volt – szigorúak voltak. Minden találat számított, ezért még egy kéz-találat estén is halottnak minősültek a harcosok, akik a földre leülve vagy lefekve jelezték állapotukat. Akinek a fegyverét találták el, az tovább folytathatta a harcot, de már a fegyvere nélkül. A lőszer elfogyás estén (6x30 darab fejenként) egyéb eszköz használata - például kés - is lehetséges volt. Ilyen módon lehet a legéletszerűbben felkészülni arra küzdelemre, amely előttünk áll.

A gyakorlatot újabb és újabb ismétlésekkel (a célszemélyeknek mindig másik épület, helyiség lett kijelölve) egész nap folytatták a bajtársak. A csapatok kiválló felkészültségét jelzi, hogy a támadó egység a legtöbb alkalommal sikeresen hajtotta végre a feladatát. A sikeres akciók során "sajnálatos módon" a célszemélyek élve történő elfogása csak kevés esetben sikerült, így a "belső ellenség" rabosítása és a Nemzeti Ítélőszék elé állítása lehetetlenné vált...

MNA Jászberény

Kapcsolódó videó:

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info