Khamenei ajatollah: "Nemzetünk küzd a cionista zsarnokság ellen"

Seyyed Ali Khamenei ajatollah, az iszlám forradalom vezetője a Teheránban megtartott "Iszlám ébredés és Ifjúság" konferencián kifejtette, hogy az iráni nemzet a cionista zsarnokság ellen küzd.

"A cionisták, az amerikaiak és nyugati hatalmak gyengének érzik magukat az iszlám ébredéssel szemben és ez az érzés a gyengeség és a vereség érzésével együtt napról-napra csak nőni fog." - mondta Khamenei, továbbá sürgette a forradalmi ifjakat, hogy éberen őrizzék erőfeszítéseik gyümölcsét, és ne tegyék lehetővé, hogy arrogáns hatalmak eltérítsék és kisiklassák a forradalmakat.

A vallási vezető hangsúlyozta, hogy bár társadalmi, történelmi és földrajzi különbségek vannak a muzulmán nemzetek között, mindezek ellenére ellenállnak a sátáni amerikai és izraeli politikának, és nem tűrik meg a rákos daganatot, Izraelt. A ajatollah szerint az emberiség kritikus helyzetben van, de a közeljövőben egy nagy fejlődés várható, "egy új korszak elején állunk".

A konferencia központi témája a fiatalok szerepe az iszlám ébredési hullámban, amely végigsöpört a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. A két napos rendezvényen mintegy 1500 résztvevő volt 73 országból.


Sólyom Gábor – Jövőnk.info

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info