Szergej Lavrov külügyminiszter kijelentette, Oroszország továbbra is folytatja a megrendelt fegyverek és egyéb felszerelések kiszállítását. "Szerződéseket írtunk alá Damaszkusszal, és mi ehhez tartjuk magunkat."
Gennady Gatilov orosz külügyminiszter-helyettes azt mondta, a nyugati országok által előterjesztett ENSZ határozat-tervezet azonnal polgárháborús helyzetet teremtett volna Szíriában, mivel a tervezet lemondásra szólította fel Asszád elnököt, és jelen helyzetben a kormányhatalom megrendülése káoszba taszítaná az országot. Gatilov elmondta, a tervezet szándékosan úgy lett elkészítve, hogy nem hagy lehetőséget a kompromisszumra, és utat nyit a nyugati katonai beavatkozásnak.
Ryad Haddad szír nagykövet szerint "az ellenzék készen áll arra, hogy párbeszédet folytasson az orosz vezetéssel, a gond csak az, hogy van az országban néhány ezer fegyveres, akiket a nyugatiak képeztek ki, céljuk a rendszerváltás, és semmiféle párbeszédre nem hajlandók". Oroszország meghívta a szír ellenzéket, tartsanak tárgyalásokat Moszkvában. Ezt Vitalij Csurkin, Oroszország ENSZ-nagykövete jelentette ki. Csurkin szerint ez a találkozó lehetővé tenné, hogy a szíriai felek „megvitassanak korlátozás nélkül számos kérdést, így a felek közötti párbeszédet az Arab Liga égisze alatt”.
Ez egyben időt ad a szír kormánynak, hogy felszámolja a nyugati különleges erők által kiképzett terroristák csoportjait, másrészt, ha a szír küldöttek Asszád lemondásában állapodnak meg, a NATO akkor sem szerez abszolút irányítást az ország felett, és Oroszország ellenőrzése alatt tudja tartani a helyzetet. Korábban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter rámutatott: Moszkva nem követeli Bassár el-Asszád elnök hatalmának megőrzését. A tárgyalóasztaloknál maguknak a szíriaiaknak kell eldönteniük, hogy menjen vagy maradjon. Ez egyben azt is jelenti, Oroszország nem kifejezetten az Asszád-rendszer mögött áll, hanem saját érdekeltségeit és befolyását védi a térségben.
Lavrov azt is kijelentette, hogy az ENSZ nem tolerálja a nyugati katonai beavatkozást Szíria esetében. A nyugati politikusok pedig bármit is gondoltak, nem tiltakozhattak - annak ellenére, hogy csak Oroszország és Kína ellenezte a beavatkozást, a NATO pedig rávetné magát Szíriára mint prédára. Lavrov azt mondta: "Ha az ellenzék visszautasítja felhívásunkat a tárgyalásokra, az még nem azt jelenti, hogy bombázni kell". Utalván ezzel arra, hogy nyugaton többek már bombázni szeretnének.
Lavrov arra is felhívta a figyelmet, hogy külföldi erők provokálják a szír ellenzéket, hogy azok ne vegyenek részt a tárgyalásokon. A lecke fel van adva: ha nem tárgyalnak Moszkvában, az a nyugati aknamunkának köszönhető, ha tárgyalnak, akkor pedig Moszkva ellenőrzése alatt tarthatja a helyzetet. Ugyanis ha tárgyalások lesznek Moszkvában, Oroszország nem a nyugatiak által képzett terroristákat fogja elismerni, hanem azt a legitim ellenzéket, amely Moszkvával is hajlandó megegyezni. Érthető, hogy a nyugatiak ezt el akarják kerülni, mert a sikeres tárgyalássorozat még Asszád távozása esetén sem játszaná a NATO kezére Szíriát.
Molnár István - Jövőnk.info


