Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Mihail Fradkov, a külső hírszerzés vezetője kedden megérkezett Damaszkuszba, hogy megbeszélést tartsanak Bashar Asszáddal, a szír kormányfővel, illetve továbbítsanak neki egy levelet Dimitrij Medvegyevtől.
Az "Oroszország Hangja" helyszíni tudósítójának elmondása szerint Damaszkuszba érkezésükkor magas rangú szír tisztviselők delegációja fogadta őket. A városközpont felé haladva több kormánypárti tüntetést is láttak, a résztvevők közül többen orosz zászlót is tartottak, illetve "Köszönjük, Oroszország" kántálás volt hallható. A rendőri erők többször is nehézségekbe ütköztek a tüntetők visszatartásával - mivel akkora tömeg gyűlt össze - és több helyen sem tudták az embereket kellően biztonságos távolságban tartani az orosz kíséret autóitól.
Szergej Lavrov külügyminiszter hivatalos tájékoztatása szerint az orosz delegáció megerősítette, hogy készen áll segíteni Szíriának a politikai válság megoldásában. A szír fél megerősítette, hogy elkötelezettségét az erőszakmentes politizálás mellett.
Asszád elmondása szerint Szíria elkötelezett az Arab Liga missziójának folytatása és kiterjesztése mellett. A szír vezető javaslata szerint az ország minden részében állandó megfigyelést fognak folytatni az Arab Liga küldöttei és jelentenek minden erőszakos akciót, történjen az bármelyik fél részéről. Lavrov elmondása szerint Asszád megerősítette, hogy az Arab Liga követeléseinek megfelelően kész az ellenzékkel párbeszéd folytatására, amennyiben az is hajlandó rá.
Bashar Asszád a későbbiekben megbeszélést fog folytatni egy bizottsággal, ami Szíria új alkotmányát készíti elő. Miután a tervezet elkészült, az országban népszavazást írnak ki az új alkotmányról, amit már az új alkotmány szabályozása szerinti országgyűlési választások követnek majd.
Medvegyev levelével kapcsolatban Lavrov azt nyilatkozta, hogy a levél tartalmát csak az elnök ismerte meg, mivel ha a nyilvánosságnak szánták volna, akár a médián keresztül is közölhetnék.
Kérdéses, hogy a szíriai helyzet Asszád távozásával végződik-e. Úgy tűnik, Oroszország méltó választ adott a nyugati fenyegetettségre, ami elsősorban a kormány legitimitását akarta aláásni: népszavazással a nyugatiak által hangoztatottak szerint is legitim kormány fog Szíria lére kerülni - a NATO beavatkozás esetén az ország élére kerülő nyugati bábok helyett. Ha a nép valóban Asszádot támogatja, Asszád Szíria vezetője marad. Az nem kérdéses, hogy Oroszország támogatja a szír kormányt a nyugati katonai beavatkozás ellen, az Arab Liga megfigyelői pedig jelenteni fognak minden, a nyugati terrorista csoportok által végrehajtott támadást.
A nyugati médiában olvasható információkkal ellentétben ugyanis az Arab Liga megfigyelőinek jelentése azt tartalmazza, hogy az országban terrorista csoportok folytatnak tevékenységet, melyek mind a kormányerőkre, mind a civilekre válogatás nélkül lőnek. A nyugati média ezt eltorzítva csak a civil áldozatok számát közli, az ENSZ pedig hallgat, mert legitimálni akarja a NATO beavatkozást. Mindeközben az Arab Liga jelentése kimondja, hogy "az országban uralkodó helyzet pusztán rendfenntartás kérdése", és "nem szükséges a külső beavatkozás".
Egy népszavazáson pedig vélhetően nem sok súlya lesz annak a pár ezer fős terrorista szerveződésnek, amit a francia különleges alakulatok előállítottak az elmúlt hónapokban - ugyanis többnyire nem szír állampolgárok.
Molnár István - Jövőnk.info


