A görög nép nyaka körül kötél - a parlament elfogadja a megszorítást

A görög parlament elé terjesztették azt a törvénytervezetet, ami az IMF, az EU és az EKB hármasa által diktált "reformokat" tartalmazza, és amiért cserébe az ország megkapná a következő 130 milliárd eurót.

Lukász Papadémosz, az EKB volt alelnöke (most görög miniszterelnök) szombat reggel bejelentette, hogy nagy az egyetértés (azon a téren, hogy kell a pénz). Az Európai Unió, a Valutaalap és az Európai Központi Bank közös követelései közt szerepel a minimálbér 20%-os csökkentése, 150000 a közszférában dolgozó alkalmazott kirúgása és a nyugdíj-kiegészítés 15%-os csökkentése. A nagy egyetértés jegyében Papadémosz kijelentette, hogy aki ez ellen fog szavazni, az nem maradhat a kormányzatban. Az újabb megszorítások elleni tiltakozásként a kormány hat tagja lemondott. (hogy valójában milyen zsarolások lehetnek a háttérben, azt csak sejteni lehet)

Azt is kijelentette, hogy mindezt azért, mert az államcsőd káoszhoz és irányítatlan társadalmi robbanáshoz vezetne. A kulcs az irányítatlan szóban rejlik, mert az irányított annyit jelent, hogy egy kétségkívül nehezen manipulálható népfelkelés helyett inkább lassan eresztenék le a gőzt. Így elkerülnék azt a bizonyos robbanást, és az EKB volt alelnöke Görögország élén maradhat.

A görög parlament vasárnap szavaz a megszorításról. Ha nem fogadják el, Athén csődbe megy még a március 20-i adósságtörlesztés előtt. Hogy ezt mégis hogyan gondolják, az nem teljesen egyértelmű, ugyanis ha egy ország már csak adósságból tudja fizetni az adósságot, az azt jelenti, hogy a vezetés alkalmatlan a feladata betöltésére. A görög probléma ennél összetettebb, mivel a vezetés célja pont az, hogy a gazdaság önállóan életképtelen legyen, de a gondok ne mérgesedjenek tovább azon a ponton, hogy az irányítást már nem tudják megtartani.

A bejelentés hatására pénteken tömeges tüntetés kezdődött közvetlen a parlament épülete előtt. A rendőri erők könnygázzal oszlatták volna a tömeget, amire a tüntetők molotov-koktéllal, üvegekkel és kövekkel válaszoltak. Eddig három tüntetőt tartóztattak le, tízen megsérültek.

Fenyvesi Áron - Jövőnk.info

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info