Az ország összes nagyobb városában tömegek vonultak az utcára, hogy megemlékezzenek a 33 évvel ezelőtti győztes forradalomról. A hírügynökségek jelentése szerint összességében több millió ember ünnepelt az utcákon.
Az ünnep a háborús hangulat miatt sok helyen NATO- és USA-ellenes tüntetéssé fajult. Ünneplők hatalmas tömege lepte el azt a teret is, ahol az elmúlt időben ellenzéki tüntetések voltak (Teherán - Azadi tér). A különbség szembetűnő volt, mert most a tömeg sokszorosa volt az ellenzéki tüntetőknek.
Az ország vezető politikusai kifejtették, hogy olyan tömeg ünnepelt ebben az évben, hogy ez jelzésértékű a Nyugat számára, az iráni nép erős, bátor és felkészült, hogy megvédje azt a szabadságot, melyet kivívott 33 évvel ezelőtt.
Khomeini ajatollah 1977-től kezdve vette kezébe a Sah elleni mozgalmat. 1978-ban rendszeres tüntetések és megmozdulások zajlottak az országban. Ez odáig fajult, hogy 1979 februárjában Imam Khomeini hazatért, és ezzel a forradalom hatalmas lendületet kapott, két hét leforgása alatt kiűzte az összes megszállót és hazaárulót az országból.
Azóta a Nyugat folyamatosan próbálja megsemmisíteni Iránt - sikertelenül.
Az emberek most a 33 évvel ezelőtt eseményeket, a szabadságot ünnepelték.
Juhász Pál - Jövőnk.info


