Facebook YouTube Twitter RSS

Keresés űrlap

Fehér verzió Fekete verzió Vakbarát Mobil verzió

Báthory Erzsébet tragikus sorsa 2.

2012. február 13. - 06:05
|

A támadások és nehézségek

Férje halála után Báthory Erzsébet is hamarosan támadások céltáblája lett. Előbb Bánffy György, majd a Bánffy-rokonság egy másik tagja igyekezett erővel birtokrészeket kihasítani a Nádasdy-Báthory-uradalmak közül. Akármilyen határozottan is állt ellent ezeknek a próbálkozásoknak az özvegy, támogató pártfogás nélkül nem sok sikerrel védhette volna meg a Nádasdy-örökösök vagyonát. Bánffy Kristóf megszállta Lenti várát, és a hírek szerint még a kanizsai pasát is segítségül hívta.

Egyik legnagyobb támadója a maga is dúsgazdag és nagy hatalmú Thurzó György volt.

A korra jellemzően például Czobor Erzsébetnek, Thurzó György nádor özvegyének élete végéig reménytelen harcot kellett vívnia Esterházy Miklóssal, pedig a Czobor család teljes súlyával az özvegy mögött állt. A zólyomi várból és egyben birtokról Esterházy Miklós, az ott szintén részbirtokos Wesselényi István segítségével egyszerűen kizáratta a Czoborokat, hogy aztán később az erőszakkal, birtokon belül maradt két család egymás között már hivatalosan is birtokcserét hajtson végre, így alakítván ki egymástól elkülönített birtokaikat.

Mindezekkel a veszélyekkel Báthory Erzsébetnek is számolnia kellett. A Batthyány Ferenchez írt leveleket olvasva arra következtethetünk, hogy Batthyány nem egyszerűen szomszéd birtokos, hanem az özvegy Nádasdyné és egyben a családfő nélkül maradt család legfontosabb támasza volt. Talán csak véletlen egybeesés, de fennmaradt levelezésük első darabja Nádasdy Ferenc halála után egy hónappal íródott. A kutatás még adós Nádasdy Ferenc és Batthyány Ferenc kapcsolatának részletes feltárásával, az özveggyel folytatott levelezés arra enged következtetni, hogy közeli, talán baráti kapcsolatban állt egymással a két szomszédos úr.

Mint említettük, Thurzó György, magyar nádor volt a leghatalmasabb, és legelszántabb ellensége az özvegy Nádasdynénak. Erről a hatalomról Acsády azt írta, hogy a nádor jogköre „királyinak mondható, s a szorosabb felségjogok kivételével csaknem mindenben helyettesíté az uralkodót”. A nádor volt a hadügy, közigazgatás és az igazságszolgáltatás feje. „A királytól kijelölve s az országtól megválasztva úgyszólván független volt mindenkitől, és olyan hatalmat gyakorolt, amely nemcsak a királyéval concurrált, hanem olyan különféle képességeket is föltételezett, melyek csak a legritkább esetekben szoktak egy emberben egyesülni.”

Thurzó a vagyonszerzés érdekében nem riadt vissza semmilyen eszköztől, még az alattomosaktól sem. Ennek része volt Báthory Erzsébet megvádolása, és igencsak gyenge lábakon álló koncepciós pere – melyet a későbbiekben részletesen is kifejtünk. Szádeczky-Kardoss Irma jogtudósként koncepciósnak nevezte az eljárást. Szerinte az ügyet elindító Thurzó nádort nemcsak a vagyonszerzés, hanem a Báthory család lejáratása is vezette.

A megözvegyült Erzsébetnek belső ellenségei is akadtak szép számmal.

Ekkora hatáskörrel Thurzó figyelmen kívül hagyhatta a király felhívásait is. Az ügyben segítő támogatókat kapott az özvegy két vője személyében.

Homonnai Drugeth Györgyöt 18 éves korában fej- és jószágvesztésre ítélték nemesek ellen elkövetett hatalmaskodásért. Sikerült elmenekülnie, később kegyelmet kapott, de ezután is gátlástalan birtokszerző maradt. Elképzelhető, hogy ő vádolta be anyósát az udvarnál és Thurzónál.

A másik vő, Zrínyi Miklós, a szigetvári hős unokája, 1611. február 12-én azt írja, hogy Thurzó cselekedete „nagyobb jónkra, böcsületünk megmaradására és reánk következendő gyalázatnak is eltávoztatására vagyon, hogysem mint történhetnék”.

Hetyéssy István 1971-ben meg „Igazságot Báthory Erzsébetnek” című írásában úgy vélte, a rokonok azért találták ki a szörnyű vádakat, nehogy a Habsburg-udvar felségárulás címén (unokaöccséhez, az erdélyi fejedelemhez való átállás vádjával) vagyonelkobzásra ítélhesse a dúsgazdag asszonyt.

A csejtei lutheránus, szlovák anyanyelvű lelkész, Ponikenus János is többféle bűnnel vádolta kálvinista úrnőjét, például boszorkánysággal és ördöngösséggel, azzal, hogy elfogatása után macska képében kísértette őt, meg hogy a „csejtei szörny” már tíz éve gyilkolja a leányokat, akiknek holttestét titokban a csejtei templomban temettette el.

Nem csoda, hogy elfogatása után Báthory Erzsébet azt mondta az őt gyűlölő lelkipásztornak: „Neked kell előbb meghalnod, azután Megyeri úrnak Ti, ti ketten vagytok okai az én keserves fogságomnak.”

Megyeri Imre, Nádasdyné udvarmestere és Pál fia nevelője volt. Megyeri azért fontos személy, mert Báthory Erzsébet nagy becsben tartotta őt, még birtokot is adományozott neki, illetve Megyeri Imre tagja volt a Nádasdy Ferenc végrendeletét végrehajtó kis testületnek, továbbá Nádasdy Pál gyámságát is ellátta. A nemesi udvar gazdaságát, gazdálkodását irányítók, illetve a Nádasdy Pál gyámságát ellátó Megyeri nyilvánvalóan abban voltak érdekeltek, hogy minél önállóbban tudjanak dönteni, mert nagy üzlet volt egy kiskorú arisztokrata birtokának a felügyelete. Az egyetlen akadályt az özvegy Báthory Erzsébet jelentette, aki nem hagyta, hogy a kiskorú nevében mások bármit megtehessenek. Megyerivel, az új udvari rendtartásról és az országgyűlésről tanácskozott, ahol az özvegyet és a családot követként fogja képviselni.

Erről a korról a tisztánlátás érdekében tudnunk kell azt is, hogy nem volt ritka a főúri, sőt királyi gyermekek súlyos bántalmazása sem, s bizony megesett, hogy egy-egy szolgáló belehalt a fenyítésbe. Acsády Ignác a XVII. századi főúri osztályról ezt írja: „Számos esetben előfordult, hogy részeg urak megölték valamely szolgájukat vagy jobbágyukat, amit különben „józan állapotban is megtettek, s a harag pillanatnyi föllobbanásában olyan lelkiismereti furdalás nélkül szúrták agyon, amint ma összeszidják inasukat”. Ilyesmit nemcsak kegyetlenkedő nemesek követtek el. „Jó szívű, éppen nem kegyetlen főurak, mint például Bethlen Péter, Wesselényi Ferenc, Zrínyi Péter grófok nevéhez fűződnek ilyen vérengzések. A kor főurai mindezt büntetlenül tehették.” A jobbágyot vagy belső szolgát nem kereste senki. Ezek megölésével „legföljebb magát károsította a földesúr”. A rokonok akkor sem gondolhattak megtorlásra, ha az áldozat nemesember volt, „mert a befolyásos főúrral szemben megszűnt a törvény büntető hatalma, s még szerencsések voltak, ha némi vérdíjat vagy anyagi kárpótlást kaptak tőle”. „Az ilyen emberölés akkor általában más büntetőjogi és morális beszámítás alá esett, mint ma a ” (mármint a XIX. században.)

Ezek ismeretében föltehető a kérdés: vajon elképzelhető-e, hogy történtek halálesetek a csejtei várban? Egyértelműen igen, de nincs hitelt érdemlő bizonyíték arra, hogy Báthory Erzsébet az akkoriban elfogadottnál kegyetlenebb lett volna a környezetében élőkkel.

Milyen vádakkal illették Báthory Erzsébetet?

Fontos megjegyezni, hogy az első vádak csupán Báthory Erzsébet letartóztatása után hangzottak el, és akkor is olyan belső szolgálóktól, akiket kínvallatással bírtak “jobb belátásra” – azaz vallomásra.

A történet alapját egy jezsuita pap által papírra vetett írás alkotja, mely Báthory Erzsébet halála után több mint száz évvel kelt. Ennek fényében a fenti történet valóságtartalma megkérdőjelezhető.

Ám fontos megjegyezni, hogy Báthory Erzsébet a saját jobbágyaival anyai szeretettel bánt, és sosem ragadott el közülük senkit. Ellenfelei később ezzel magyarázták, hogy nagyon sokáig nem került sor az ügy felgöngyölítésére.

1611. január 25-én Thurzó György nádor levelében arról tudósította II. Mátyás magyar királyt, hogy a több gyilkosság elkövetésével és brutális kínzásokkal vádolt Báthory Erzsébetet elfogták és a csejtei várba zárták. Szobájának ajtaját befalazták, és csak egy kis nyíláson át adtak neki enni-inni.

Thurzó 1610 decemberének végén tartóztatta le az épp vacsorázó özvegyet, akit vélhetően sem ekkor, sem később nem hallgattak ki. Tette ezt az a Thurzó, aki az egy évvel korábbi országgyűlésen kijelentette: „Kihallgatás nélkül a tetten ért gonosztevőt sem lehet elítélni…”

Thurzó nádor a Báthory Erzsébet elleni vizsgálat egyes lépéseit összehangolta az erdélyi fejedelemmel folytatott politikai harcával is. A tanúvallomások részletes elemzésekor pedig megállapítja, hogy azokban a korabeli büntető és gyógyító eljárások, módszerek leírása keveredik egymással. A vallomások alapján még azt sem lehet egyértelműen bizonyítani, hogy Nádasdyné az úgynevezett „kínzásoknál” személyesen jelen lett volna.

A grófnőt idézés, kihallgatás és ítélet nélkül, önkényesen tartóztatták le és vetették életfogytiglani fogságra. A vád „koronatanúi”, az özvegy négy belső szolgálója az iszonyú kínvallatás hatására – egymásnak is ellentmondó módon – „bevallották”, hogy Nádasdyné utasítására és személyes részvételével rendszeresen kegyetlenül kínozták a szolgálóleányokat, és közülük harmincat–ötvenet (a számok nagy szórást mutatnak) megöltek.

A vád tanúin kívül más csejtei meghallgatottak több száz meggyilkoltról és mindenféle véres kínzásokról „hallottak”.

Az özvegy grófnő ellen folytatott vizsgálat során ez említett négy belső cselédjét szörnyű kínvallatás alá vetették. Ezeket általában addig folytatták, míg a vádlott azt nem mondta, amit hallani akartak tőle. Ilyen tortúrák során nemegyszer megesett, hogy 6-8 éves gyerekek “beismerték” az ördöggel való fajtalankodásukat, de a felnőttek is gyakorlatilag bármit. Gyakran megkínoztak olyanokat, akik a fájdalomtól rettegve akármilyen vallomást vállaltak volna, tehát a Báthory Erzsébet ügyében tett vallomásokat legalábbis kételkedéssel kell fogadnunk.

A négyszáz évvel ezelőtti szörnyű vádakat azért is nehéz elhinni, mert a „bűnrészes koronatanúkat” öt napon belül, 1611. január 7-én kivégezték (a nőket máglyán égették el), míg a fővádlottra, Nádasdynéra a bíróság nem hozott ítéletet, hanem hallgatólagosan jóváhagyta a nádor döntését a főrangú asszony életfogytig tartó fogságáról. Az egész eljárás olyan nyilvánvalóan törvénysértő volt, hogy még maga a király, II. Mátyás is többször felszólította a nádort, hogy Nádasdynét – saját kérésének is megfelelően – állítsák bíróság elé. A király azonban hiába minősítette „hallatlan és szokatlan” dolognak a nádor eljárását, Thurzó György nem akarta, más pedig nem tudta elérni a törvényes bírósági eljárást.

Amúgy a vádak között szerepelt az is, hogy vámpír volt, és fiatalsága, szépsége megőrzéséért rendszeresen fiatal, lányok vérében fürdött. Azonban azon, a – már akkoriban is ismert – tényen túl, hogy a vér néhány percen belül megalvad, az a tény is cáfolja ezt a vádat, hogy egy-egy ilyen vérfürdőzéshez legalább 50 literre lett volna szükség – s ez fürdőzésenként 5-6 ember vérének kiontását jelentette volna. Sokkal valószínűbb az a feltevés, hogy különböző gyógynövények főzetéből készült fürdőt vett a grófnő, melyek pirossá színezhették a fürdővizét.

Elmondhatjuk, a vádakat még a kínvallatás módszerével sem sikerült bizonyítani, így bátran állíthatjuk, hogy Báthory Erzsébet esetében koncepciós perről beszélhetünk, melynek hátterében nem más, mint Thurzó nádor kapzsisága állt. Thurzó okos ember lévén, igyekezett úgy irányítani a dolgokat, hogy a hatalmas vagyon, se a király, se a papság kezébe ne kerülhessen a „per” végeztével.

Ám valód per nem lévén az egész eljárásnak Erzsébet halála vetett véget. Ráadásul Erzsébet még idejében végrendelkezett, vagyonát három gyermeke között megosztotta. A családi ügyeket, valamint a családi birtokok legnagyobb részét Pál fia kezébe rendelte.

Miért nevezhetjük koncepciós pernek?

A motivációk miatt, melyeket fent is leírtunk. A per során történt visszaélések miatt, melyekről itt teszünk említést. Először is nem volt perbeidézés, pedig nemesembert csak királyi pecséttel lehetett perbe idézni. Hiányzik Báthory Erzsébet tanúvallomása és Szádeczky-Kardoss Irma egyik legfontosabb megállapítása az, hogy nincs koronatanú. A források említik, hogy van egy Csejtéről kiszabadított, megkínzott lány, akit a rajtaütésen találtak meg, ugyanakkor mindenkinek van tanúvallomása, csak neki nincs. Nem az lett volna a legkézenfekvőbb, hogy megkérdezik őt, mi történt vele? De az is lehet, hogy elmondta, csak nem illett bele a koncepcióba, ezért inkább kihagyták a tanúvallomásokból.

Az állítólagos bűntársak vallomásai nem adnak választ arra a kérdésre, hogy hány embert öltek meg, és pontosan kiket, mégpedig azért nem, mert nem öltek meg senkit, nyilvánvalóan szájukba adták a választ. A kérdések rávezetőek, a válaszokat kínvallatással csikarták ki, már pedig a kínvallatással kicsikart vallomásokat már a korabeli jogfelfogás sem fogadta el perdöntőnek.

Azonban, ahogy az idézet is mondja:

„Akit egyszer hirdetni kezd a világ, hogy vitéz, avagy vitéztelen, ugyan sokáig rajta marad ez név, bár érdemtelenül.” – Zrínyi Miklós

Így hát Báthory Erzsébet alakját is beárnyékolta a rászórt igaztalan mocsok. Sajnálatos, hogy nem csak azokat hallgatták agyon, akik erre felhívták a figyelmet, hanem mindezen mocsokra még rá is játszva a hollywoodi moziportál így jellemezi Báthory Erzsébetet: „a XVII. századi magyar grófnő, akit Dracula grófnőként emlegetnek, mert szüzek vérében fürdött, hogy megszerezze az örök fiatalságot”.

S ez nem is meglepő, hisz történelmünk eme alakjára pusztán bevételi forrást jelentő, hátborzongató, és szexuális töltetű filmek főszereplőjeként tekint.

Nekünk azonban kötelességünk történelmünket befolyásoló kiemelkedő személyeket, családokat megismerni, akár jó, akár rossz irányba is vitték az ország szekerét, gazdaságát és politikáját. Életük, kapcsolataik és motivációik ismerete nélkül nem érthetjük meg saját történelmünk alakulásának miértjeit sem.

Szegedi Bori – Szabad Riport Tudósító Iroda

források:

Márk Éva: Báthory Erzsébet,

Várkonyi Gábor: Újabb források Báthory Erzsébet életéhez

Evangélikus lapszemle

Thuróczi László – Ungaria suis cum regibus compendio data, 1729

Szádeczky-Kardoss Irma: Báthory Erzsébet igazsága. Bp., 1993

Lengyel Tünde: A legrosszabb hírű asszony a magyar történelemben: Báthory Erzsébet gazdasági és közéleti tevékenysége