Becsület Napja 2012 - Kazincbarcika

Az MNA kazincbarcikai népi akciócsoportja hagyományteremtő szándékkal rendezte meg február 11-én a Kitörés ünnepét. A megemlékezésen putnoki, valamint felvidéki bajtársaink is megtiszteltek jelenlétükkel. Csendesen, a város zaján kívül hangzott el Bajtársunk beszéde, melyben hangsúlyozta, miért nem ellentmondás, hogy egy első világháborús emlékhelyet választottunk rendezvényünk helyszínéül. Kiemelte, hogy az ünnep üzenete nem önmagában a második világháborúról szól. A szellem a lényeg, mely átszövi az egész magyar történelmet. Ezt a szellemet kell ünnepelnünk.

Bajtársunk szót ejtett továbbá egy tévedésről is, mely még nemzeti körökben is elfogadott. Hiszen a Kitörés sikeres volt! Túl azon, hogy a hivatalos adatok szerint jegyzett 7-800 átjutónál valószínűleg jóval többen, akár néhány ezren is túlélhették a kitörést, a városban és a külterületeken meghúzódva; számunkra a sikert elsősorban az jelenti, méltók tudunk-e maradni az idők parancsához. A Kitörés hőseinek ez sikerült!

A megemlékezés után bajtársaink részt vettek a központi Kitörés Emléktúrán is.

"A hősök példája erőt ad nekünk!"

Úgy legyen!

MNA Kazincbarcikai Népi Akciócsoport

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info