Koszovó: négy éve elszakítva

Ma négy éve, hogy a szerb nemzet bölcsőjét, Koszovót elszakították Szerbiától. A magyarság számára nem ismeretlen az országcsonkítás érzése, hiszen a sötétség erői ugyanúgy szétdarabolták Magyarországot, mint a közelmúltban Szerbiát. Trianon a szabadkőművesek által befolyásolt politikai elitek fegyvere volt a nemzetiségi béke ellen. Szerbia szétdarabolása pedig a hanyatló, imperialista-cionista Nyugat megelőző támadása volt egy lehetséges ellenállási góccal szemben.

Népek Barátsága rendezvény, Komárom (2010)

Szerbiát ma mindenki gyalázza, a cionista Nyugat sajtójától kezdve egészen a térségi, nemzetiségi uszító, soviniszta politikai mozgalmakig. Magyarországot is sokfelől éri ma támadás ál-nemzeti kormánya miatt. Mindkét országot - ahogyan egész Európát - illegitim, cionista kollaboráns államvezetés tartja markában. A helytartótanácsoknak utasításokat osztogató nemzetekfeletti - nemzet- és Isten-ellenes - testületek mindenáron meg akarják akadályozni a nemzetek közötti békét, hiszen ha azok észreveszik a közös és valódi ellenséget, akkor az megbolygathatja az imperialista status quót. 

Ezekre a veszélyekre hívtuk fel közösen a figyelmet szlovák és szerb bajtársainkkal 2010 őszén, közösen megrendezett, Népek Barátsága demonstrációnkon. Térségünkben, a Kárpát-medencében már sokan látják az összefogás szükségességét, mindnyájunk létérdeke a felismerés, hogy keressük azt egymásban, ami összeköt, és ne azt, ami elválaszt.

Koszovó Szerbiáé! Косово је Србија!

Hartai Sándor — Jövőnk.info

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info