A szakszervezeti tüntetésekről

Tisztelt szakszervezeti tagok, munkavállalók!

Bizonyára értesültek a mai nap során lezajlott BKV tüntetés körülményeiről. Ez a tüntetés, mint az eddigiek közül valamennyi, nem fogja elérni a kívánt eredményeket. Nem azért, mert a szakszervezet nem képviseli kellőképpen a munkavállalók jogait, hanem mert egymagában nem tud kellő nyomást gyakorolni az illetékes hatóságokra.

A társaság finanszírozásáról születő döntés nem lesz kedvező a munkavállalók számára, és a dolgozók javaslatait nem fogják figyelembe venni. Tovább fognak csökkenni a nettó jövedelmek, és ezt a Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetsége, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége nem tudja megakadályozni még a tüntetések kiterjesztésével sem.

A BKV dolgozói nem első alkalommal állnak ki a jogaikért, de önmagában ez már kevés. Hogy ez valós kényszerítő erővel bírjon a kormányra nézve, ahhoz a magyarországi munkavállalók szakszervezeteinek olyan mértékű összefogásra van szüksége, amire nem volt példa az elmúlt évtizedekben.

A BKV, a Volán, a MÁV, és valamennyi rendvédelmi szakszervezet együttes fellépésére van szükség, hogy megakadályozzuk a tömeges leépítéseket és a megélhetési kilátások további romlását. Cselekedni kell, mert a hallgatás és passzivitás nem járható út. A leépítések, a fizetések csökkentésének hulláma mindenkit utolér, és ez ellen csak egy szakszervezeti egységfronttal lehet tenni bármit is.

Hogy a tömeges leépítéseket és a nettó fizetések csökkenését megakadályozzák, országos megmozdulásra van szükség, melyben kivétel nélkül valamennyi szakszervezeti tag részt kell vegyen. A kezdeményezéssel ne várjanak a felső vezetésre, mert ők halogatni fogják a döntést, és az összes szakszervezet fellépése együttesen sem lehet sikeres, ha az időben nem egyszerre történik, mert ez lehetővé teszi az államvezetés számára, hogy ellensúlyozza a sztrájk kényszerítő erejét azzal, hogy a kieső munkaerőt más forrásokból átcsoportosítja. (pl. Volán járatok a MÁV járatai helyett) A politikai pártokra, politikai pályára tévedő civil szervezetekre se hallgassanak, mert a pártok eszközként akarják felhasználni a munkavállalókat saját céljaik eléréséhez, és az ígéretekből végül nem marad semmi!

Spontán országos megmozdulásra van szükség, és valamennyi szakszervezetnek együttesen kell fellépnie, hogy megakadályozzuk a szegénység és munkanélküliség terjeszkedését! Nem elhúzódó szakmai vitára van szükség és a vezetők elhallgattatására, hanem a fizetések azonnali növelésére, a munkakörülmények azonnali javítására ígéretek és várakoztatás nélkül, azonnali állami beavatkozással!

Egységben Magyarországért!

 

Egységes Magyarország Mozgalom

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info