Újabb gyakorlatokat tart az iráni haderő

Az iráni haderő kiterjedt védelmi gyakorlatokba kezdett az ország déli területén, hogy így demonstrálják az Iszlám Köztársaság védelmi kapacitását és emlékeztessék a nyugati szövetségeseket, hogy az iráni válasz nem várat magára, ha beavatkozásra kerül sor.

A légvédelmi gyakorlat a Tharallah kódnevű 190000 négyzetkilométeres területen kezdődött meg azzal a céllal, hogy javítsa az ország légvédelmének lehetőségeit a busheri atomerőmű felett és a Perzsa-öböl partvidékén. A gyakorlat négy taktikai fázisból áll, melynek során az iráni haderő teszteli és értékeli a föld-levegő és radarberendezések hatékonyságát, illetve új adatokat gyűjt az eljárás során. A gyakorlat során a hazai fejlesztésű radar-, rakéta- és tüzérségi rendszerek, illetve a vadászrepülőgépek összehangolt feladatainak végrehajtására kerül sor.

A gyakorlat első fázisában a feltételezett ellenség vadászgépei indítanak támadást a helyi légvédelem ellen. Passzív és aktív érzékelők használatával, többszintű adatgyűjtéssel és kommunikációs berendezésekkel a légvédelmi erők célja, hogy gyors és hatékony intézkedésekkel biztosítsák az ország radarhálózatának zavartalan működését.

Hétfőn az Iszlám Forradalmi Gárda szárazföldi erői is gyakorlatot tartottak az ország központi tartományában, hogy fokozzák az iráni fegyveres erők készültségét.

Teherán nyilvános meghívást küldött a környező országoknak, hogy a következő haditengerészeti gyakorlaton a térség minél több állama az iráni haderővel közösen vegyen részt.

Molnár István - Jövőnk.info

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info