Archívum

Mozgalmunk története tüskékkel teleszórt, göröngyös úthoz hasonlítható. 1935-ben alapította meg Szálasi Ferenc vezérkari őrnagy. Az akkori magyar parlamentáris államrendszernek megfelelően, mint politikai párt lépett a magyar közélet küzdőterére. E párt neve: Nemzet Akaratának Pártja volt. E pártot 1938. elején a Horthy Miklós kormányzása alatt álló félfeudális-konzervatív államrendszer feloszlatta és Szálasi Ferencet az „állami és társadalmi rend erőszakos felforgatására irányuló bűncselekmény” címén letartóztatta, majd háromévi fegyházbüntetésre ítélte. Ez idő alatt Hubay Kálmán országgyűlési képviselő vette át a Mozgalom vezetését és új pártot alapított Nemzetiszocialista Magyar Párt néven.

XXX. MOHÁCS.

1526. Mária Magdolna előtti pénteken, július 20.-án, Lajos király mintegy három­ezer emberrel, a király, a királyné és az esz­tergomi érsek banderiális lovasaival és gya­logosaival, kevésszámú naszádossal kelt a végzetes útra, Mohács felé.

Útja csupa gond és aggodalom között történt.

Kedvenc lovának hirtelen támadt nya­valyája és útközben kimúlása nagy bánattal töltötte el a királyt. Gyötrő sejtelmek kínozták őt is, környezetét is.

Kinizsi Pál (? – Szent–kelemen, 1494. nov. 24.): hadvezér. 1484-től 1494-ig temesi ispán. A hagyomány szerint Bihar vm.-i molnár fia. Magyar Balázs egyik alvezéreként tűnt fel 1468-ban a morva hadjáratban, 1477-ben Ausztriában harcolt. Első nagy győzelmét Báthori Istvánnal együtt Kenyérmezőnél aratta a török felett (1479. okt. 13.). Ezután még egy ideig Magyar vezetése alatt működött (1479: Veglia megszállása, 1480: Otranto visszaszerzése a törököktől), majd 1481-től kezdve Mátyás a D-i végek védelmével bízta meg. Betöréseivel nyugtalanította a törököt (1481: Krusevacig nyomult előre, 1482: Szendrőnél győzött). Mátyás halálakor Corvin János ellen fordult, s Ulászló pártjának lett a vezére. Csonthegynél megverte Corvin seregét (1490. júl. 4.), visszafoglalta Miksától Fehérvárt (1491), majd megsemmisítette a „fekete sereget” (1492). Élete végén ismét a török ellen harcolt, 1494-ben megmentette Nándorfehérvárt az árulástól, betört Szerbiába és Bulgáriába. Szendrő ostrománál halt meg, miután már előzőleg szélütés érte. Az általa alapított pálos zárdában temették el Nagyvázsonyban (Veszprém m.).

A 15O éves török hódoltság idején a magyar vitézség a végvárakban ragyogott a legszebben, ahol gyalogosok mellett huszárok is állomásoztak. A kisebb erősségek nem kővárak, hanem pallók közé vert agyagból készített palánkvárak voltak. A huszárok minden tisztje és főlegénye (altisztje) nemesember volt, de a közemberek között sem volt ritka a török kézre került birtokáról menekült nemes. Minden katona tisztté lehetett, mert vitézségével bárki nemességet szerezhetett. Erre bőven volt alkalom, mert a végvári vitéz élete még béke idején is harc és portyázás volt. Ezt diktálta a személyes virtus, hiába tiltotta meg a békeszerződés a rajtaütéseket. No meg a bécsi udvar sem akart békebontó lenni, de gyakran a török volt a kezdeményzeő. Kölcsönösen lest vetettek egymásnak, vagyis egy kis csoport - a martalék - magára vonta az ellen támadását, akiket aztán az elrejtőzött főhad előrontva oldalba kapott.

Komoly és tekintélyt szerző tett volt a zsákmányszerzés is. Általában nem az egyes ember, hanem a csapat zsákmányolt. De a zsákmányszerzésnek - akár a bajvívásnak - szabályai voltak. A huszárszabályzatok szigorúan tiltották azoknak a fosztogatását, akik nem vettek részt a hadviselésben. Bocskai erdélyi fejedelem rendtartása szerint keményen meg kellett büntetni azt a katonát, aki "..élést venne el, feljebb annál, mint amit lova és ő maga megeszik". Aki a szegényt megsarcolta, azt nemcsak megbüntették, de hadból is elűzték. A rendtartás szerint nem volt szabad paraszt lovát, marháját elvenni, azok pedig, akik asszonyokat rontottak meg, fejükkel fizettek! Ennek ellenére a falvak fosztogatását nem lehetett megakadályozni, mert a hadsereg maga gondoskodott az ellátásról, nem csak ellenséges, hanem saját területen is. Különösen a magyar katonára vonatkozott ez, amely - zsold híján - a zsákmányból tartotta el magát.

A hatodik nagyhatalom, a sajtónak a megkaparintását a szabadkőművesség mindenkor elsődleges feladatának tekintette. Az iskola és a tanítók megszerzésével egyenrangú, sőt még fontosabb segítőtársnak tudta és látta, hiszen a sajtó a modern világnak az a tankja, amely előtt nincs akadály, amely behatol mindenhová s a fekete betűk szagát és szellemét bepréseli minden ember lakásába és lelkébe. Akié a sajtó, azé a közvélemény! Nem versenyezhet vele hatás tekintetében semmiféle szervezet, nem a katedrák, nem a szószékek, nem közelítik meg eredményeit a gyűlések, a szónoklatok ezrei sem.

Simonyi óbester

1832. augusztus 23-án az aradi várban meghalt egy fogoly. Vajon Simonyi József báró – aki kortársaitól a „legvitézebb huszár” kitüntető címet kapta, és akinek szédületes karrierje a börtönben ért véget – szadista volt, vagy csak igazi katona?

Simonyi (eredeti nevén Simon) József 1770. április 8-án született Nagykállóban, egy magát nemesinek állító családban. Diákéveiben mint nagy verekedő és vakmerő csínytevő keltett feltűnést. Hatodikos gimnazistaként, alig 17 évesen beállt huszárnak. Apja azonban hamarosan kiváltotta a harcias kamaszt, és (büntetésből?) elszegődtette mészárosinasnak Kecskemétre. A makacs ifjú azonban fél év múlva, 1787 végén újra felcsapott huszárnak.

Előszó

Az európai zsidókérdés megoldásának végső módozatai még olyanok előtt is ismeretlenek, akik egyébként a napi politika síkján szívesen foglalkoznak a zsidókérdéssel, sőt gyakran a zsidókérdés szakértőinek tüntetik fel magukat. Ma már mindannyian tudjuk, hogy a zsidókérdést nemcsak Németországban, Olaszországban, vagy Magyarországon, de egész Európában véglegesen meg kell oldani. A végső megoldás módját azonban kevesen ismerik és gyakran azt gondolják, hogy egy-két erősebb-gyengébb rendelettel, törvénnyel már ki is merült a kérdésnek és a kísérő problémáknak az a tömege, ami már majd kétezer esztendő óta izgatja Európa népeit.

1945-re a hadosztályok száma elérte az ötvenet.

Említsük meg a legérdekesebbeket: a Grandes tábornok vezetése alatt álló spanyol Azúr Hadosztályban tizenhétezer ember vonult fel, az 1944-ben alakult francia Charlemagne (Nagy Károlyról nevezték el) soraiban britek, indiaiak, sőt — állítólag — zsidók is harcoltak. Ott voltak a Moszkva körüli csatában, ugyanúgy, mint Berlin védelménél. A Nord és a Nordland hadosztályok skandináv önkéntesekből álltak, a Nederlandban hollandok és horvátok harcoltak Narvánál, Kurlandnál, Pomerániában; húsz lovagkereszttel tüntették ki őket. Valamennyi balti állam képviseltette magát, sőt oroszok, beloruszok és ukránok is jelentkeztek (az Andrej Vlaszov tábornok által vezetett RONA a sztálini terror alól akarta felszabadítani Oroszországot). Kelet-Európa egyéb területein, partizánok ellen vetették be a bosnyák moszlimokból álló Handzsár és az albán Skanderbeg hadosztályokat.

Ezen írásnak nem tárgya a háború kirobbanását eredményező események vizsgálata, így az angolok, a franciák, a szovjetek és az amerikaiak ebben játszott — önként vállalt — főrendezői szerepe és Európa egymás közötti felosztása. Mindazonáltal mielőtt rátérnénk a Waffen-SS keleti fronti tevékenységére — Degrelle tábornok elbeszélése alapján —, röviden meg kell említeni néhány dolgot a Szovjetunió elleni hadjárat előzményeiről és okairól.