Archívum

Számunkra teljesen érthetetlen, hogy miféle ünnepelnivaló van „radikális nemzeti” körökben Horthy Miklós 1919. november 16-i budapesti bevonulásán. Pedig az idei esztendő ezen napja egyes körökben jóformán másról sem szólt, mint ennek az eseménynek a 90. évfordulójáról. Teljesen tévesen olyan szólamok látnak napvilágot, hogy „Horthy leverte a patkánylázadást” és rendet tett Budapesten. Tény, hogy Horthy és Nemzeti Hadserege valóban bevonult Budapestre, miután a megszálló román csapatok több mint száz nap után elhagyták a várost. Azok a román csapatok, amelyek valóban véget vetettek Kun Béláék rémuralmának. A bolsevik patkánylázadást – bármilyen nehezére esik is ezt egyeseknek beismerni – nem magyarok, hanem a Román Királyi Hadsereg szüntette meg az országban. A vörösök ugyanis az ő 1919. július végén, a Tiszánál indított offenzívájuknak köszönhetően adták fel magyarországi hatalmukat és menekültek az ország teljes aranykészletével Bécsbe. Az ország akkoriban ugyanis abba a helyzetbe került, hogy választhatott a vörösök és a románok között. Sőt, nem is választhatott, ugyanis miután a nemzet hagyta magát lefegyverezni még Károlyiék által 1918 novemberében, Európában senki sem volt kíváncsi a magyarok véleményére – még a saját ügyeikben sem.

A második világháború csataterein hősi halált halt SS—katonák emlékére

„A háború első halálos áldozata az igazság volt” — állapítja meg Robert J. Chapman, a Történelemújraértékelési Intézet történésze: „Először a történelemben szinte az egész világ ugyanannak a zsarnoki eszmének van alávetve, melynek része a modern történelem közös változata... A győztes világháborús szövetség megállította a történelem óráját 1945-ben, feltétel nélkül és mindenütt".

A népbiztosok tanácsa 133 tagból állt, ezek közül 115 zsidó volt. A Legfelsőbb Tanács elnökségének 1937-ben 27 tagja volt, ebből 17 zsidó.

Példaként a Külkereskedelmi Ügyek Népbiztosságát említem. A népbiztos a zsidó Arkagyij Rosengoltz volt. Helyettesei szintén zsidók voltak: Mojszej Frumkin és Izrael Veitzer. Ugyanezen népbiztosság vezető funkcionáriusai mind zsidók voltak: B. Belenszkij, S. Bron, S. Messing, B. Plavnyik, M. Bronszkij, S. Dvojlatszkij, L. Friedrichsohn, M. Gurevics, J. Janson, M. Kattel, F. Kilevec, A. Kisin, B. Krajevszkij, F. Rabinovics, N. Romm, J. Szokolin, M. Szorokin, A. Tamarin, S. Zsukovszkij, J. Flior, I. Katznelson. Csak a kifutófiúk nem voltak zsidók. A többi népbiztosság funkcionáriusai is majdnem mind zsidók voltak.

Gregorij Klimov, az orosz kutató szerint Joszif Sztálin (ténylegesen Dzsugasvili) félzsidó volt. A zsidó David Weissman azt állítja, hogy teljesen (B'nai B'rith Messenger, 1950. március 3. 19. o.). A zsidó orvos és publicista, Salamon Schulman Svédországban elismerte, hogy Sztálin beszélt jiddisül, és forrásaként a jiddis nyelvi folyóiratot, a Die Goldene Kayt (1932) jelölte meg. Ez egy Sztálin és két zsidó költő, Abraham Sutzkever és Slomo Mihoels (propagandabiztos) között lefolyt találkozón derült ki. Sutzkever Sztálin előtt ismeretes jiddis kulturális problémákról beszélt. Jiddisül beszélt és Sztálin mindent megértett, de inkább oroszul válaszolt. A Szovjetunió egyik legféltettebb államtitka volt, hogy Sztálin ért jiddisül. Sztálin a nemzetközi pénzügyi elit igen engedelmes eszközévé vált. Lazar Kaganovics tett róla, hogy Sztálin minden fontos utasítást betartson. Eleinte nem adott teret az antiszemitizmusnak. 1929 februárjában megjelent egy cikke a Pravdában (No. 41) arról, hogy az antiszemitizmus ellen miként lehet a leghatékonyabban harcolni.

Sztálin leghűbb csatlósa Lazar Kaganovics volt. Pártdokumentumok szerint 1893. november 22-én született a Kijev vidéki Kabany faluban. Hivatalos születési ideje 1893. február 22.

Lazar Kaganovics zsidó Heder-iskolába járt. Az egykor cipész mensevik Szovjet-Oroszországban hatalmas karriert futott be. Korábban hivatalosan cipőkészítőként dolgozott; más végzettsége nem volt. A rá vonatkozó pártdokumentumokban ezért az „autodidakta" besorolást kapta. 1911 decemberében lett a Bolsevik Párt tagja, tagsági kártyájának száma: 000 008. Energikus funkcionáriusnak tartották, aki emberek vonatkozásában ügyes szervező volt. Borisz Bazsanovnak — Sztálin titkárának — memoárjai szerint súlyos nyelvtani hibákkal írt oroszul.

Kaganovics hivatalos életrajza azt állítja, hogy 1915-ben szülőfalujába száműzték, ő azonban elmenekült és az 1917-es februári forradalomig különféle álnevek alatt bujkált. Ezen idő alatti tevékenysége államtitok maradt, csakúgy mint az, hogy a Po'alei Zion (Cion Munkásai) cionista mozgalom tagja volt. Ez a szervezet a szocializmust és a cionizmust kívánta ötvözni. A Po'alei Zion tagjai között tízezrével találunk zsidó bolsevikokat.

"Meg vagyok győződve arról, hogy a régi világ a maga elavult ideológiai rendszerével romokban hever s ezt egy új világ fogja felváltani"

/Szálasi Ferenc: Az utolsó szó jogán, 1946. február 5./

A mozgalom és a párt viszonyát a Nemzetvezető egykoron így határozta meg: A mozgalom a lélek, a párt a test. A mozgalom gondolkodik, a párt cselekszik. A mozgalom az eszme hordozója, a párt az eszmét átülteti a gyakorlatba.

"Kelj fel hát, nép és törj ki, vihar!"

[...] A nemzetiszocializmusban nevelkedett, iskolázott és fegyelmezett német nép el tudja viselni a teljes igazságot. Tudja, milyen nehéz a Birodalom helyzete és annak vezetése ezért felszólíthat, a szorult helyzetből adódóan a legkeményebb következtetések levonására. Mi németek fel vagyunk vértezve a gyengeség és az érzékenység ellen és a háború csapásai és szerencsétlenségei további erőt adnak nekünk, szilárd elhatározottságot és lelki, harcos aktivitást, mely kész a nehézségeket és az akadályokat forradalmi elszántsággal leküzdeni.

Ez most nem az a pillanat, melyben azt kellene kérdeznünk, hogyan jutottunk el idáig. Ez meg lesz hagyva egy későbbi számadásnak, ami teljes nyíltsággal fog megtörténni és a német népnek és a világ közvéleményének meg fog fogja mutatni, hogy annak a szerencsétlenségnek, ami minket az utóbbi hetekben ért, megvan a mély, sorsszerű jelentősége.

Ezen a címen rengeteg korabeli német filmhíradót talál a kedves érdeklődő:

http://nsl-archiv.info/Filme/Deutsche-Wochenschauen/heil.php

Ízelítő:

1956. október 26-án több vidéki városban is sortüzek dördültek, az ÁVH emberei fegyvertelen tüntető tömegbe lőttek többek között Mosonmagyaróvárott, Esztergomban és Miskolcon is a nap folyamán. A sortüzek áldozataira emlékezünk a történtek rövid bemutatásával.

Tüntető tömeg Miskolcon 1956. október 26-án

Mosonmagyaróvárott munkások, diákok, nők, gyermekek gyűltek össze és végigjárták a középületeket. Énekeltek, szavaltak, majd követelték a vörös csillagok eltávolítását a középületekről. Ezt még a pártbizottságon és a honvédségi laktanyánál is elérték. A tömeg ezt követően a határőr laktanyához vonult. Az itt szolgáló határőröket korábban Budapestre vezényelték, csupán a kiszolgáló személyzet maradt helyben. Kiegészítésükre Nagyatádról irányítottak át határőröket. Az egymást alig ismerő katonák parancsnoka Dudás István határőr százados lett.

A VILÁGHÍRŰ TISZAESZLÁRI GYILKOSSÁG ÉS BŰNPER (1882-1883)
(Huber Lipót: A vérvád és vérgyilkosságok története című művéből, -1915)

Más eseteket mellőzve lássuk most a damaszkuszi vérgyilkossági bűnpernek méltó párját, a 32 évvel ezelőtt lefolyt s világhírűvé vált tiszaeszlárit, amelynek tárgyát egy 14 éves szegény református parasztleánynak, Solymosi Eszternek meggyilkolása képezte. Idősebb olvasóink velünk együtt még visszaemlékeznek arra a lázas izgalomra, forrongásra és nagyfokú ingerültségre, amely a vizsgálat és per folyama alatt, nemcsak Tiszaeszlár vidékén, hanem az egész országban uralkodott s arra az élénk érdeklődésre, amellyel egész Európa kísérte az ügynek fejleményeit.