Többen hívták fel a figyelmünket Vona Gábor nemzeti egyletekről szóló beszédére, és Toroczkai összefogásról szóló nyílt levelére. Érdekes, hogy a legtöbb erre vonatkozó jelzést szervezeteik tagjaitól kaptuk. Talán nem kellett volna a tagságot ennyire rövidlátónak nézni.
Valóban szembetűnő az ismerős kifejezések, szófordulatok használata. A felhívások mondanivalója is érdekes véletlen az Egységes Magyarország Mozgalom meghirdetése után. Már csak hab a tortán, hogy hirtelen azok kezdenek Oroszország felé dörgölőzni, akik két évvel ezelőtt bennünket köpködtek – és az oroszokat ellenséges népként kezelték, emlékműveket gyaláztak – mikor az MNA kerületvezetői a magyar és német hősi emlékműveknél zajló ünnepségek után egy szál fehér szegfűvel rótták le kegyeletüket az orosz katonák sírjainál. Felfoghatjuk úgy is, hogy az a törekvésünk, miszerint a nemzeti oldal oroszellenességét céloztuk megszüntetni, eredményes volt. A folyamatok elindítása archív újságokkal és fényképekkel dokumentált.
Ma este hat óra tájban Putnok egy kevéssé kellemes részén át közlekedő autót megdobáltak a cigánygyerekek, amit a kocsi vezetője nem igazán fogadott örömmel.
Ahogy az MNA katonai-hagyományőrző szárnyát, a ’vándorsólymot’
lemásolta, és a népi akciócsoportokat beelőzte a Jobbik a Magyar Gárda
létrehozásával, most megtetszett nekik az Egységes Magyarország Mozgalom
kezdeményezése is. Lentebb részleteket közlünk Vona március 15-i
beszédéből, kiemelve a leginkább kísértetiesen azonosnak tűnő
mondatokat. 