Dobszay Károly

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem valahogy már nagyon elegem lett mindenből. Elegem lett abból, hogy itt a nemzeti oldalon tulajdonképpen semmi értelmes dolog nem történik, mert ugyanazoknak ötvenszer is elhisszük ugyanazokat az átlátszó hazugságokat. Elegem lett abból, hogy itt semmi értelmes dolgot nem lehet csinálni, mert dumálni aztán tudunk reggeltől estig, de ha cselekedni, vagy egy kis áldozatot kellene hozni, a nagyhangú ordibálók hirtelen kámforrá válnak.

Elegem lett abból, hogy itt a legtöbben úgy gondolják, van még bőven időnk mindenre (sose halunk meg), majd csak alakul valahogy, és ez a nemzetrontó rendszer egyszer úgyis magától megbukik.

Elegem lett abból, hogy ebben az országban a "hivatalos" nemzeti ellenzéknek kikiáltott FIDESZ hívei szinte lassan már hetente hagyják magukat szembeköpködni a saját vezetőiktől, akik a hazaárulás és a gazemberség területén semmivel sem maradnak el Gyurcsány bandájától.

1933. január 30-án Hindenburg birodalmi elnök kinevezte Adolf Hitlert birodalmi kancellárrá. Ezzel elérkeztek a 14 évig tartó zsidó gyökerű marxista-szociáldemokrata Weimari Köztársaság végórái. A hatalom korábbi urai, élükön a zsidó sajtóval, azt gondolták, hogy a nemzetiszocialista forradalom csak egy átmeneti, rövid állapot lesz, ami bukásra van ítélve, ezért gátlástalan uszításba kezdtek az új birodalmi kancellár és az általa képviselt eszmeiség ellen.

Az utcákon feltüzelt kommunista hordák garázdálkodtak, és napirenden voltak a véres összecsapások a nemzetiszocialista mozgalom véderejét képező SA-osztagokkal. Január 30-án késő este, a berlini fáklyás felvonuláson résztvevő és hazafelé igyekvő Hans Maikowski SA-csoportvezetőt és a vele tartó Josef Zauritz rendőrőrmestert kommunista terroristák a nyílt utcán meggyilkolták.

(Alföldi Gézának, nyolcvanadik születésnapjára)

Mondd, hát megérte?
Kezedet nyújtani a tűzbe,
Egy népért, mely tán nem is tudja,
Hogy valaki a szívét, eszét, hitét
Szó nélkül odadobta,
S most itt áll meztelen,
Merengve az elmúlt életen.

Költő voltál s magyar,
Kinek dalától megrepedt a fal,
Mit kriptaként emeltek körénk gonosz kezek,
Hirdetve, hogy: elvégeztetett.

Költő voltál s álmodó,
Kiben tán rossz is lakozott, de sokkal több a jó,
Aki úgy tudta a könnyeket kicsalni másból,
Hogy vigyázott rá - ne nagyon fájjon.

- A nyilasokkal kapcsolatos legendák nyomában -

(Nyílt levél Révffy Lászlóhoz)

Immár több, mint 20 esztendeje, hogy Fiala Ferenc, a magyar nemzeti újságírás egyik legkiválóbb harcosa németországi száműzetésében végleg letette fegyverét, a tollat. Emlékét azóta is gyalázzák, de nem csak az alvilági zsidó zugsajtó jól ismert útonállói, hanem az állítólagos „nemzeti oldal“ egyes „felkészült“ tollforgatói is előszeretettel bizonygatják saját „hozzáértésüket“. Ezért született az alábbi írás, amely először 2004-ben jelent meg nyomtatásban.

A „Kutyából szalonna“ című elemzésem óta (amely a Magyarok Vasárnapjában, ill. az otthoni Kötött Kéve c. lapban is megjelent) annyi kritika futott be a címemre, mint még soha egyetlen más írásommal kapcsolatban sem. Mikor írásaimmal a nyilvánosság elé léptem, tisztában voltam vele, hogy nézeteim nem mindig fognak egyezni mindenkinek a véleményével, ezért a kritikát teljesen természetes jelenségnek tartom.

Nem is firtatnám tovább a dolgokat, ha a levélírók és telefonálók az ellenoldal hívei lennének, de ebben az esetben kimondottan olyanok jelentkeztek, akik meggyőződésem szerint a nemzeti gondolat elkötelezett hívei. Volt aki szelíden - baráti tanácsként - volt aki durván, szinte nyomdafestéket nem tűrő szavakkal próbált meggyőzni állításaim helytelenségéről.

(A Magyar Mártírok emlékére)

„Las-san Bo-gár!“
sziszegte a tömeg,
az arcokon
furcsa mámor ült,
s míg a nap
fáradt szemén
vádlón megpihent,
a kötél
halkan megfeszült.
Aztán zengett
az udvar,
rikoltott a síp,
gyôztesen
dörögtek a dobok -

- Kuthy Lajos 162 évvel ezelőtti jövendölése Magyarország rabszolgaságáról -

A kommunista éra, amely a magyarságnak legsivárabb, legterméketlenebb korszaka volt, csupán egyetlen tekintetben, a hamis értékelések terén dicsekedhetik fölös mennyiségû produktivitással. 1945-tõl, a „felszabadulásnak” hazudott bolsevista szabadrablástól kezdve mind a mai napig a hamis elõítéleteknek, hazug jelszavaknak, torz és tendenciózus eszme- és emberértékelésnek olyan tömegû nyûgével szõtte gúzsba a magyarságot, hogy ebbõl a kötelékbõl kiszabadulni egyik legnehezebb, de egyben legszebb feladata is lesz az új, magyar fejjel, magyarul gondolkodó generációnak, ha lesz ilyen még valaha.

Magyarország valódi leigázása azonban nem 1945-ben, hanem már sokkal korábban megkezdõdött. Körülbelül akkor, amikor az elsõ kaftános galíciai átlépte a magyar határt, s nyomában ezrek és százezrek vetették magukat a gyanútlan magyar falvakra, városokra.